Oldalak

vasárnap, február 22, 2015

Nagyböjti gondolatok? Negyven nap és negyven éjjel böjtölt – nagyböjt első vasárnapja - hanganyag is

Szilveszter archívum
A mai evangéliumi szakaszban Szent Márk evangélista nagyon szűkszavúan beszél az Úr Jézus 40 napos pusztai tartózkodásáról, önmegtagadásáról és megkísértéséről. Ezzel szemben Szent Máté és Lukács bővebben beszél az Úr Jézus böjtjéről és a hármas kísértésről: „Akkor a Lélek a pusztába vitte Jézust – írják –, hogy a sátán megkísértse. Negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett” (Mt 4,1).
Mindez a Jánosi keresztség után és az Úr Jézus nyilvános működése kezdetén történt. Vagyis 40 napos böjttel és imával készült hivatása teljesítésére.
Nekünk is a húsvét méltó megünneplésére, böjttel, imával és az irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek gyakorlásával kellene készülnünk.
Éppen ezért nagyböjt első vasárnapján, elmélkedésünk középpontjába, Anselm Grün, a nagy bencés lelki író segítségével a böjtöt szeretnénk állítani. A böjtöt, ami annyira ismerős számunkra, legalábbis mint fogalom, kifejezés, de lényege, tartalma annyira távol áll tőlünk és ezért, ha az előírásoknak kelletlenül engedelmeskedünk is, és a nagyböjt folyamán a pénteki böjtöt meg is tartjuk, mi papok, szerzetesek és hívek, akkor azt nagyon felszínesen és rutinosan tesszük, nem figyelve annak lényegére, céljára.
Elgondolkodtató, hogy valahányszor megfeledkezik az egyház saját értékes hagyományairól, mások kezdik felkarolni azokat. Így van ez a böjttel is. Az egyház a kezdetek óta ismeri a böjt gyakorlatát. Már az első évszázadokban megállapította szabályait. Napjainkban azonban olyannyira visszaszorultak a böjti előírások, hogy szinte érvényüket veszítették.
Ugyanakkor az orvostudomány újból fölfedezte a böjt gyógyító hatásait. Felismerte, hogy mennyire jótékonyan hat a böjt számos - kiváltképp reumatikus - betegségre.

A keresztény böjt elértéktelenedésének egyik oka, hogy manapság a böjt valódi értelméről keveset, vagy éppen semmit sem tudunk és a böjtöt nem spirituális, lelki útként értelmezzük, amely képes belső megtisztulást, belső szabadságot eredményezni és az Istenhez vezető lelki utak elmélyítéséhez vezetni. Ez talán azért van, mert az idők folyamán elválasztottuk egymástól a testet és a lelket.
A böjtölés így tisztán lelki folyamattá vált. A lelki böjtöt hangsúlyoztuk, ami alatt az evilági dolgoktól való szabadságot, lelki megtérést és megújulást értettük. Majdhogynem megvetően tekintettünk a tisztán testi böjtre, s közben észre sem vettük, hogy a testi böjtöléssel együtt eltűnt a böjt lelke is. A böjt lassan gazdasági formát öltött, amit egyszerű pénzbeli, vagy egyéb anyagi adakozással letudtunk, s kipipáltunk, hogy ennek is eleget tettünk.
Az ősegyháznak a böjtöléssel kapcsolatos tapasztalatai segíthetnek bennünket abban, hogy újból megértsük a böjtöt, mint hitünk és imádságunk egyik kifejezési módját, mint olyan imamódot, amelyben összekapcsolódik a test és a lélek imája.
Az ősegyház nagy alakjai, az egyházatyák és a régi szerzetesek megmutatják, hogy az egyház, döntő módon hozzá tud járulni a böjtölés elmélyültebb megértéséhez és egészséges gyakorlatához. Írásaikból kiderül, hogy a böjt, szerintük a test és a lélek gyógyszere

Míg az antik korban, a primitív népeknél a böjtölésnek mindenekelőtt a démoni befolyástól kellett megóvnia az embert, addig a görög filozófiai iskolák nemcsak a démoni befolyás elleni védelmet várták el a böjttől, hanem a szellem megtisztulását, a belső elégedettséget, szabadságot és boldogságot is.
A böjt hasonló indító okait ismerik a nagy világvallások is és minden vallásban a belső tisztulás útja, eszköz, amely nyitottá tesz Isten és az ő ereje iránt.
Lássuk akkor, hát, hogy mi is a keresztény böjt. Az egyház a zsidóktól vette át ezt a gyakorlatot, de valamiképpen hatással volt rá az görög filozófiai iskolák hagyománya is.

Az ószövetségben úgy értelmezték a böjtöt, mint az Istenhez intézett kérést, mint annak jelét, hogy imádságukat komolyan gondolják; másrészt, pedig mint vezeklési és bűnbánati gyakorlatként éltek vele. Isten bocsánatát és segítségét kérték, ha bajban voltak, mert a külső szorongattatás számukra mindig az engedetlenség következménye volt. Így a böjttel fejezték ki a megtérési szándékukat, hogy visszatérnek Istenhez.
Mindezt az egyházatyák is hangsúlyozzák írásaikban, a régi szerzetesek számára nyilvánvaló összefüggés állt fönn a test és lélek között. Ha a test elhájasodik, a lélek is hájas és tompa lesz. A sok evés és ivás csökkenti az ember szellemi éberségét. Szerintük testi és lelki egészség egyetlen egészet alkot.
Ezzel kapcsolatosan írja Nagy Szt. Athanász: „Nézd csak, hogyan hat a böjt: Meggyógyítja a betegségeket, kiszárítja a testből a fölösleges nedveket, kiűzi a gonosz szellemeket, elhessegeti a helytelen gondolatokat, nagyobb világosságot ajándékoz a szellemnek, megtisztítja a szívet, megszenteli a testet, végül pedig elvezeti az embert Isten trónja elé... Nagy erő a böjt és nagy sikerekre vezet”.
A böjt során tehát kiválnak a káros anyagok a testből és megszabadul a salaktól, és ez által bizonyos betegségektől is – ezt ismerte fel a mai orvostudomány is.
Szent Athanász, azonban nem áll meg a böjt tisztán testi hatásánál, hanem beszél a lelkiekről is. A böjt kiűzi a gonosz szellemeket, elhessegeti a helytelen gondolatokat, és nagyobb világosságot ajándékoz a szellemnek. Vagyis a böjt megtisztítja a testet és a lelket is. Ő úgy értelmezi az embert, mint test és lélek egységét. Számára a gondolatok tisztasága és a test egészsége szorosan összefüggnek.
Ha fontos számomra a test egészsége, ügyelnem kell arra, hogy jó gondolataim legyenek. És megfordítva, nem várhatom el, hogy szellemem világos legyen, ha teletömöm a testet étellel, alkohollal.

A böjtnek fontos szerepe van a bűnök elleni harcban is. A régi szerzetesek kipróbált eszközként vetik be a böjtöt, hogy kiharcolják tulajdonképpeni céljukat: szívük tisztaságát. Nyitottak akarnak lenni Isten számára, el akarják érni, hogy állandóan Isten jelenlétében éljenek, s hogy gondolataik és érzéseik mindig Istennél és Istenben időzzenek.
A szív tisztasága számukra azt jelenti, hogy belső nyugalomra, békére jussanak, azáltal, hogy szívüket egészen Istenre irányítják, s hogy az Ő Lelke teljesen áthatja őket. E cél eléréséhez a szerzetesek különféle eszközöket alkalmaztak: imát és elmélkedést, hallgatást, kétkezi munkát, testvéri szeretetet, és persze böjtöt is. Amikor tehát a böjtről beszélünk, szem előtt kell tartanunk összefüggését az imádsággal, a kétkezi munkával és az irgalmasság cselekedeteivel.
Szt. Athanász arról is beszél, hogy a böjt megszenteli a testet. A test a böjtölés által a Szentlélek templomává lesz. Áthatolhatóvá válik Isten Lelke számára. Az ember az Úré – nemcsak lélek, hanem test szerint is. A testünk mi vagyunk; nem csupán rendelkezünk a testünkkel. És ha meg akarunk nyílni Istennek, azt a testtel kell elkezdenünk. Ha az Úré akarunk lenni, ennek testileg is érezhetővé kell lennie.
A böjt „megszenteli a testet és végül elvezet Isten trónja elé”- mondja Szt. Athanász. Isten jelenlétébe helyez bennünket. Nyitva tartja azt a sebet, amely Isten felé lendít bennünket, nehogy elsietve másutt keressük vágyaink kielégítését: embereknél, vagy pedig e világ szépségeinél. A böjt testileg érezteti velünk alapvető rendeltetésünket: hogy úton legyünk Isten felé, mert belső nyugtalanságunkat, ürességünket, éhségünket egyedül Isten képes elcsendesíteni, betölteni, kielégíteni.

Az egyházatyáknál a böjt mindig olyan értelmezésben szerepel, amely eleve feltételezi a test és a lélek egységét. Sohasem csak a test egészsége vagy csak a lélek gyógyulása a fontos számukra, hanem mindig a teljes ember. Ha az ember helyesen él, ha megfelelően odafigyel testére és lelkére, akkor egyben egészségesen is él. Ezért a böjt az egyházatyák számára sohasem pusztán külsődleges fegyelem, nem valami teljesítmény, amit fölmutathatunk Istennek, hanem olyan gyakorlat, amely által az egész embernek kell megfelelő állapotba kerülnie.
Ezért, „Ha olyan önmegtartóztatást és böjtöt akarsz gyakorolni, amely Istennek tetszik, akkor óvakodj minden rossz gondolattól és szótól, minden gonosz rágalomtól, minden ítélkezéstől, és ne nyisd meg füledet a gonosz beszédnek. Tisztítsd meg szívedet a test és a lélek minden szennyfoltjától (2Kor 7,1), minden haragtól és irigységtől”- tanácsolja az öreg szerzetes.
Így a testi böjtölést szellemi böjtölésnek kell kísérnie, jobban mondva: a helyesen értelmezett testi böjt egyben mindig szellemi böjt is, azaz a rossz gondolatoktól, szavaktól, rágalmazástól, pletykától, ítélkezéstől való tartózkodást is jelenti.
A szerzetesek a rossz gondolatok elleni küzdelmet értik szellemi böjt alatt. Ebben a harcban a szerzetes az aszkézis bevált fegyvereit veti be: a hallgatást, a kétkezi munkát, az imát, a lelki olvasmányt, az elmélkedést és a testi böjtöt, amely nélkül a szellemi böjt lehetetlen.

Befejezésül szeretném idézni a nyugalomba vonult Szentatyát, Benedek pápát a már mondottakkal kapcsolatosan: az igazi böjt célja, hogy ne önmagunknak éljünk, hanem, hogy megnyissuk szívünket Istennek és testvéreinknek. Fedezzük fel a keresztény böjt értékét és mély értelmét. Jézus így válaszolt a sátánnak: "nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden Igével, amely Isten ajkáról való". Az igazi böjt tehát a valódi táplálékra irányul, ami azt jelenti, hogy a Mennyei Atya akaratát tesszük. A testi böjt Isten utáni éhséggé és szomjúsággá alakul át. Segít abban, hogy kerüljük a bűnt és megedződjünk a saját rendetlen vágyaink elleni küzdelemben.
A böjt, ha imával és az irgalmasság cselekedeteivel, adakozással párosul, hozzájárul ahhoz, hogy leküzdjük önzésünket, és megnyitja szívünket Isten és testvéreink szeretetének. A böjt sohasem öncélú: ez azt jelenti, hogy szabadon megfosztjuk magunkat valamitől, hogy másokon segítsünk. Ezáltal konkrétan arról teszünk tanúságot, hogy nehézségekkel küzdő testvéreink nem idegenek a mi számunkra. 
Imádság, böjt, és jócselekedet - gyakoroljuk ezt a hármas utat, hogy növekedjünk Isten és embertársaink szeretetében.

Nincsenek megjegyzések: