Oldalak

kedd, december 09, 2014

Múmia keresztények: Egy kedves barátom gondolatai advent 2. vasárnapjára

Adventi várakozásunk II. vasárnapján Krisztus előfutára Keresztelő Szent János szól, aki hirdette Krisztust, aki utána fog jönni. Tudta, hogy erősebb és nagyobb lesz nála, s még a saruszíját leborulva sem méltó megoldani. Azt mondja róla, hogy Szentlélekkel fog megkeresztelni bennünket. Jézus Krisztusról szól tehát úgy, hogy még nem is ismeri őt. Ez nagyon különleges dolog.

Fontoljuk meg, Krisztusnak előfutára van. Sőt, ha megnézzük a prófétákat, rájövünk, hogy Jézusnak sok előfutára volt, akiktől mindig meg lehetett tudni valamit az eljövendő korokról. Egy más vallásalapítónak nincs egy előfutára sem. A próféták mind Krisztusról szóltak és nélküle nem lett volna értelmük a próféták tevékenységének. Például Izajás is Krisztusra vonatkoztatva írja az alábbiakat: „Íme, a ti Istenetek! Mint pásztor, legelteti nyáját, karjával összegyűjti a bárányokat, és ölébe veszi, az anyajuhokat gondosan vezeti.” – Krisztusról a jó pásztorról szól itt. Az ószövetségi próféták életének rejtett célja végső soron Krisztus volt. Keresztelő Szent János élete szintén nem önmagára irányult, hanem Krisztusra, immáron nyíltan. Ő maga vallja meg: „Utánam jön, aki erősebb nálam.”

Kedves testvérek! A keresztény ember élete a prófétákhoz hasonlóan az eljövendő Jézusról szól. Csak akkor vagyunk hiteles keresztények, amikor őt állítjuk a középpontba. Amikor azt mondjuk, hogy Jézus az, akinek a „saruszíját sem lennék méltó megoldani, ha Ő nem engedte volna meg”. Így gondolkodtak az apostolok, s az első egyházatyák és vértanúk. Ők, teológiai szakszóval élve, krisztocentrikus életet éltek. S adventi várakozásunk és tisztulásunk csak akkor lehet teljes, ha velük együtt ezt az életet éljük. Amikor azt mondjuk „Krisztus az Úr”, megvalljuk, hogy nem más áll életem középpontjában. Ferenc pápa beszél olyan keresztényekről azonban, akik nem az Urat helyezik az első helyre. Egyik beszédében szólt arról, hogy léteznek múmia-keresztények. Ők azok, akik csak a templom padsorai között vallásosak, de kilépve a templomból pogány életet élnek, s nem hatja át életüket Jézus Krisztus. Nekik más az Uruk. Lehet, önmaguk, lehet, a pénz, bármi. Miért nem ismerték fel, hogy egyedül Krisztus az Úr?

Szent Pál figyelmeztet bennünket a Korintusiakhoz írt levelében: „Azt sem mondhatja senki: „Jézus az Úr”, csak a Szentlélek által. … A Szentlélek az, aki által megismerjük Jézus Krisztust, mint Messiást, Urat és Szabadítót. Ha visszagondolunk a prófétákra: anélkül, hogy találkoztak volna személyesen Jézussal, információkat vetítettek előre róla a Szentlélek sugalmazása által. Amikor szívből és őszintén megvalljuk, hogy Krisztus az Úr, akkor a Szentlélek által tesszük. S azok a keresztények, akiket Ferenc pápa múmiának hív, épp a Szentlélek által nem vallják meg Jézust Uruknak, ugyanis nem figyelnek sugallataira. A Szentlélek helyezi életünkbe Krisztust és Ő tanít róla bennünket. Adventben, ha szeretnénk közelebb jutni Jézus személyéhez, akkor azt csakis a Szentlélek segítségével fogjuk tudni megtenni.

De mit tegyünk a múmia-keresztényekkel, akikről Ferenc pápa beszélt, s akik nem krisztocentrikus lelkülettel, hanem ki tudja miért, talán csak szokásból járnak közénk? Képzeljük el a Szentlelket úgy, mint egy lángot, amely a szívünkben ég. Minél jobban figyelünk rá, minél inkább engedelmeskedünk sugallatainak és minél inkább kérjük, hogy töltsön el minket, annál jobban tűzre kap a Szentlélek lángja szívünkben. S mit szokott csinálni a láng? A láng felmelegít, terjed és gyújt. Adventi várakozásunkban különösen meg kell tanulnunk figyelni a Szentlélekre, aki élővé teszi Jézust, s pl. a Szentírást, amikor olvassuk. Minél több hívőben van ott az Éltető Lélek, annál inkább felmelegíti a mellettünk állókat. A tűz hamarosan bennünk is elkezd égni. Ha bennünk forr a szeretet Krisztus iránt, akkor az kitör és másokat is meggyújt. Tanúságtételünk hitet ébreszthet a múmiákban és növelheti a hitet közösségi szinten. Ezért érdemes kérnünk a hétajándékú Szentlelket. Csak az gyújthat lángot mások szívében, aki őrzi a lángot saját szívében és maga is lángol. S csak annak szívében születik meg a hiteles várakozás.

Sík Sándor, szegedi piarista szerzetes Mi életetőnk című verséből idézek néhány sort. Ő így kérte a Szentlelket:
Oh szállj le ránk Szentlélek Isten,
Vess lángot alvó szíveinkben,
Mely világít, tettre éget,
Oh szánd meg – ezt a tévedt népet!
Mert csüggedőnek nincs reménye -
Oh szállj le ránk Szentlélek fénye!
Hogy bízzanak – a jobbra várók,
Ébredjenek – az alvajárók -
Hogy szemünk lásson! … agyunk értsen! …
És gyávaságunk – ne kisértsen! …
Oh szállj le ránk – Szentlélek Isten!
Ki erősség vagy és tudás,
Igazság, Hit és Jótanács.
Ki lángolsz – fáklyaként az éjben
S megértés vagy a kétkedésben…
Aki testünkbe lelket öntél,
És malasztoddal megszenteltél
És lélek által mindnyájunkat
Teországodba vendégeltél -
Oh jöjj! … hogy ez a Lélek éljen!
Hogy mindent átragyogva égjen!
Hogy lángra gyújtsa a világot…
S minden agynak – minden szívnek -
Igaz úton járó hívnek -
Ronthatatlan – halhatatlan -
Megnyissa – a Mennyországot! ..
Fontoljuk ezt meg! Ámen.

Forrás: Istenről, vallásról, életről, emberről.

Nincsenek megjegyzések: