„Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!” (Mk 1.1-8) - Advent 2. vasárnapja

Advent kegyelmi idejében az Egyház a Szentlélektől vezetve újra átéli a Megtestesülés, a Krisztus eljövetele előtti hosszú várakozást, és közben virrasztva Urára figyel, aki ígérete szerint mindig jelen van az Egyházban, és aki újra eljön az idők végeztével.

Szilveszter archívum - Tordai hasadék közelében

Ezzel kapcsolatosan az egyházatyák arra figyelmeztetnek, hogy Isten eljövetele Krisztus két lényegi eljövetelében valósul meg: megtestesülésében, és dicsőséges második eljövetelében a történelem végén. De a két nyilvános eljövetel mellett van egy harmadik – Szent Bernát szavaival élve időközi vagy rejtett eljövetel –, amely a hívők lelkében valósul meg és hidat emel az első és az utolsó eljövetel között. Az egész egyházban minden lélek – Máriához és Keresztelő Jánoshoz hasonlóan – arra hivatott, hogy földi zarándok útja során virrasztva várja az eljövő Krisztust, hittel és mindig megújuló szeretettel fogadja Őt.

Az adventi liturgia erről az emberi történelembe oly mélyen beíródott várakozásról szól, melynek az egyház ad hangot. Ez a várakozás sajnos túl gyakran meghiúsul, vagy hamis irányba terelődik.
Ezért hangzik fel újra és újra az evangéliumi figyelmeztetés: „A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!” Márk evangélista így mutatta be a Messiás előfutárát, „aki a pusztában hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára”. Keresztelő János szigorú életével erősítette meg szavait. Azt hirdette az embereknek, hogy készítsék el az Úr útját, és ő volt az első, aki ezt megtette, amikor visszavonult a pusztába, elszakadva mindentől, ami nem Isten: „teveszőrből készült ruhát viselt, sáskával meg vadmézzel élt” – írja az evangélista.
Ugyanis a zajos vigadozás, az elpuhult élet nem alkalmas környezet sem a bűnbánat hirdetésére, sem a bűnbánattartásra. Aki bűnbánatot hirdet, annak előbb bűnbánatot kell tartania elsősorban életvitelével, aztán szavaival, aki pedig hallgatja, annak a csend, az ima és az önmegtagadás légkörében kell lennie. Igazából ez az értelme annak, amikor az Egyház adventben arra szólít fel bennünket, hogy tartózkodjunk a zajos mulatságoktól, mert a hívő keresztény csak így készülhet fel igazán az Úr születésének méltó megünneplésére, és így fogadhatja be teljesebben karácsony kegyelmét.

„Készítsétek el az Úr útját", hív Izaiás az olvasmányban, s hív Keresztelő János az evangéliumban. Közre kell működnünk, hogy az Úr utat találjon felénk, és utat találjon embertársaink, a ránk bízottak szívéhez is.
Az Úr útja nem a fellegekbe vezet, hanem kivezet önmagunkból, mások felé. Kivezet a saját házunkból, összeköti egymással az embereket. A szabadba vezet minket, a szabadságra. Ezért, készítsétek az Úr útját!

A mindennapi életből tudjuk, hogy a sikeres útkészítésnél nagyon sok mindent kell szem előtt tartanunk, ha azt akarjuk, hogy az az út jó és tartós legyen. Ez nincs másként a lelkiéletben sem. Sorra kell vennünk életünk tájait: mi mindent kell átalakítanunk, hogy utat készíthessünk az érkező Úr előtt? Milyen akadályokat kell eltakarítanunk útjából? Mindenhatóságának ugyan semmi nem állhat ellen, de szeretetét nem kényszeríti ránk, s csak oda tér be, ahol várják és ajtót nyitnak neki.
Ha őszintén önmagunkba nézünk, rádöbbenünk arra, hogy mekkora ellentét van a mindennapi életünk és a krisztusi tanítás között, vallott hitünk és életvitelünk között, márpedig ez az ellentét akadályt gördít a felénk közeledő Úr útjába, amit Keresztelő János szerint, nekünk kell elhárítanunk, ha tényleg be akarjuk fogadni az Urat életünkbe, de nemcsak Karácsony szent éjszakáján, hanem életünk minden napján.

Egyik ilyen akadály az ellenségeskedés - de mennyi! - található az emberek között, és sajnos nem csak a nagyvilágban, úgy általában, hanem az egyazon nemzet, hit és vallás fiai és lányai között is.
Igen, mennyi a feszültség ebben a világban! Legyen szó a nagyvilágról, de akár a falu, a plébániai, vagy a különböző munkaközösségekről. Mennyi a feszültség a családokban, gyermekek és szülők között, testvérek és barátok között, népek és nemzetek között. Mennyire hiányzik az igazi krisztusi szeretet, a mindenfajta elfogultságtól, egyéni érdekektől mentes, őszinte véleménynyilvánítás szabadsága, az evangéliumi igazság és értékek melletti gerinces kiállás, mennyire hiányzik az egymás iránti őszinte, segítőkészség, bizalom és a hűség!
Keresztelő János, Izajás prófétával előre irányítja tekintetünket. A ma pusztaságából, félelméből a jövő békességére. A ma kilátástalanságából a jövő tisztább, igazibb életére. Ami akkor valósul meg, ha befogadjuk az Urat.

De egyáltalán ismerjük-e az Urat? S ha igen, akkor engedjük-e, hogy beleszóljon az életünkbe? Ne feledjük a mai világ legnagyobb baja, hogy az emberek nem tűrik el, hogy Isten vezesse őket. Hogy csak addig kell nekik Isten, amíg azt teszi, amit ők akarnak.

Éppen ezért kérdezzem meg magamat: advent minden napján legalább naponta egyszer teszek-e valamit, ami által Isten közelebb kerülhet hozzám és embertársaimhoz? Közreműködöm-e abban, hogy Istennek, a szeretetnek öröme feléledjen szívem mélyén és a körülöttem élőkben?
Vagy éppen én magam vagyok az, aki mindezt megakadályozom, mert az igazság angyalának tüntetve föl magam, széthúzást, békétlenséget és keserűséget okozok? Mások önérzetébe gázolva kijelölöm mindenkinek a helyét az életben, a családban éppúgy, mint a társadalomban, függetlenül attól, hogy kit hová helyezett az Úr Isten, csak azért, hogy érvényre juttassam a magam kis játékait, világmegváltásnak vélt ötleteimet? Pedig a világ nem azáltal lesz jobbá, hogy mindent a feje tetejére állítunk és kilátástalannak ítélünk, hanem, ha átjárható utakat nyitunk meg Isten és egymás számára.
Átjárható utakat, amelyek nem az üzleti utakba torkollanak, hanem továbbvezetnek saját ajtónktól a szomszéd ajtóig. Út, amely kivezet önmagunkból és mindabból, amit e világ kínálni tud. Itt nem a mi saját utunkról van szó, hanem valamiről, ami több mint, amit mi kigondolhatunk, véghezvihetünk.
Mert Isten útra kelt, szembe jött velünk. Erről egy név kezeskedik: Jézus Krisztus. Ő az út, az igazság és az élet – ahogy vallotta magáról. Ezen az úton találkozhatunk mi is vele.

Ha nem jutsz tovább, eltévedtél vagy úgy érzed, hogy csak egy helyben topogsz, holt pontra jutottál, akkor sem kell feladnod. Isten szembe jön veled. Fedezd fel az Ő hozzád vezető útját! Ugyanígy te is készítheted az ő útját. Elhordhatod az előítéletek hegyeit.
Hiszen advent a legalkalmasabb időszak arra, hogy közösséget teremtsünk azzal a sok emberrel, akik igazabb és testvériesebb világra vágynak, amelyben minden nemzet, kultúra, hívők és nem hívők egymásra találnak. Az emberiség békére és igazságosságra vágyik. A hívő emberek számára a béke Isten egyik legszebb neve, mert Isten azt akarja, hogy minden gyermeke egyetértésben éljen.

A legjobb felkészülés az Úr jövetelére és befogadására, egy őszinte, mély lelkiismeret vizsgálat eredményeként, a bűnök belátása, azok megvallása, megbánása, vagyis a megtérés. „János ezért hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára. Kivonult hozzá Júdea egész vidéke és Jeruzsálem minden lakója. Megvallották bűneiket, ő pedig megkeresztelte őket a Jordán folyóban.”
Illés prófétához hasonlóan János kivonul a pusztába, természet adta javakból táplálkozik, és előkészíti az Úr útját, mégpedig úgy hogy a folyó vizében keresztel, és a metanoiá-ra, a gyökeres megtérésre szólítja fel Izrael népét. Ez a gyökeres megtérés azt jelenti, hogy az ember lelkiismeretének négy fala között szembenéz igazi valójával, nem áltatja magát, kisebb nagyobb bűnei ellenére nem saját ártatlanságát bizonygatja, hanem bűneit megnevezi, azokat megbánja és töredelmesen megvallja. Azután pedig elhatározza – és elhatározását naponta megvalósítja – hogy új életet kezd, a régi bűnökbe nem esik vissza, ehhez erőt az Istennel való imádságos kapcsolatából, a szentmiseáldozatból, a szeretet és az önmegtagadás tetteiből merít, és kitart ebben.

Karácsonyra is a legjobb készülődés a megtérés, hitünk elmélyítése, megszabadulás bűneinktől egy jó szentgyónás segítségével, vagyis a teljes odafordulás az élő Istenhez.
Igaz, azok, akik őszintén hisznek és megkeresztelkedtek, akik hívő keresztények, már megtértek. De valójában naponta szükségünk van a kisebb-nagyobb megtérésre: vagyis ha elfordultunk Istentől, ha önzők, szeretetlenek vagyunk a nap folyamán, ha letértünk az egyenes útról, akkor szükségünk van ara, hogy Isten kegyelme segítségével ismét „megtérjünk”: Isten felé, a ragyogó és éltető Nap felé forduljunk, hogy visszatérjünk az egyenes útra.

Advent, ez a Jézus születésének megünneplésére való felkészülés ideje éppúgy, mint az imádságé és a konkrét tettekben is megtapasztalható felebaráti szereteté. Isten eljön az emberhez, hogy megszüntesse a különbségeket, és az embereket megbékítse egymással. Isten minden jóakaratú embert, családot és népet a testvériség, az egyetértés és a béke adományával akar megajándékozni.
Mert igenis, Isten segítségével lehetséges a békésebb, a boldogabb, a szebb, az egyetértésben teljesebb élet. Ne feledjük, gyümölcsöt kell hoznunk. Kinek-kinek a maga helyén. Ott, ahová az Isten állította.
„Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!” 

 

Megjegyzés: elhangzott 2014-ben