Oldalak

vasárnap, december 21, 2014

Adventi gondolatok: A legnagyobb ajándék

Advent utolsó vasárnapján az angyali üdvözletet tárja elénk az Evangélium. Szűz Mária igent mond arra, hogy a Szentlélekkel betelve méhébe fogadja Jézus Krisztust az emberi nem Megváltóját, akit a Magasságbeli Fiának fognak hívni.

Sokatmondó ez a történet. Egyrészt, elárulja, hogy Isten az egyszerűséget kedveli. Nem a kor valamelyik uralkodónőjének jelenik meg az angyal, vagy valamilyen gazdag zsidó asszonynak, hanem Máriának, aki nem volt se uralkodó, se királylány. Istennek tetszett Mária egyszerűsége és a kezdetektől fogva Őt választotta, hogy megszégyenítse a bölcseket. Mária éneke a Magnificat is erről szól: „a kevélykedőket széjjelszórta, hatalmasokat elűzött trónjukról, kicsinyeket pedig felmagasztalt”. Isten tehát a kicsinyeket szereti, s nekik mutatkozik meg először. Másrészt, az Evangélium arról tanúskodik, hogy Isten mennyire bízik az ember válaszában. Megtestesülését függővé teszi Mária válaszától. Ha ezt a képet kibontjuk, látjuk, hogy az angyal feszülten várja Mária válaszát és az angyali karok az égben szintén, s velük együtt a Mindenható Isten már-már „leizzadva” várja Szűz Mária válaszát, hiszen mi lett volna, ha azt mondja Mária: „Én ezt nem akarom.” Szabad akarata volt. Megtehette volna. Ebből láthatjuk, hogy Isten terveiben számít a mi igenünkre. Ezt fontos megjegyezni.

Érdemes megnézni, hogy a „legyen nekem a te igéd szerint”, mire hasonlít még. Az imádságban, amelyet Jézus tanított nekünk szintén benne van: „Legyen meg a te akaratod”. Ez arra indít bennünket, hogy tudjunk engedelmesek lenni Isten akaratának és hagyatkozzunk Istenre teljes mértékben. Mária sem méricskélt, hanem teljesen odaadta magát a Teremtő Istennek és bízott benne. Tudta, hogy Isten JÓ, ezért minden, amit Ő tesz annak jó vége lesz.

Most gondoljunk bele, hogy milyen nehéz lehetett hinni, hogy Isten jó és minden jó lesz, amit Ő eltervezett, amikor Fiát látta meghalni a kereszten. Amikor ott állt a vérző, fán függő Fia előtt, vajon nem kísértette-e az ördög, hogy Isten mégse jó. Pedig Isten jóságába vetett hitünk az alapja annak, hogy Rá tudjunk hagyatkozni. Enélkül azt hisszük, hogy a mi döntéseink sokkal jobbak.
Számtalan fiatalt látok, akiket Isten arra szólít, hogy adják oda magukat teljesen a házasságban vagy a megszentelt élet valamilyen formájában. Ennek ellenére, bár tudják ezt a meghívásukat, szeretnének élni a mai világ rendje s módja szerint. Ki akarják élni a fiatalságukat, s csak ez után akarják elkezdeni teljesíteni Isten akaratát. Nem hisznek abban, hogy Isten jó és a legjobbat akarja nekik, ezért inkább kettős életet élnek és meghasonlanak önmagukkal. Bárcsak tudnák, hogy annál kevésbé élnek, minél inkább visszatartják magukat Istentől. Bárcsak tudnák, hogy a kaland akkor kezdődik, amikor igent merünk mondani és bizalommal beleugrunk az ismeretlenbe. Ha Isten jó, adni akar és nem megfosztani bennünket. Tudja a vágyainkat, hiszen Ő adta azokat szívünkbe, és aki a vágyakat a szívünkbe tette, be is teljesíti azokat.

Adventben, nagyban folyik a készülődés a Karácsonyra. Már kb. november eleje óta lehet venni a karácsonyi kellékeket. Mindenki azon agyal, hogy kinek milyen ajándékot érdemes venni, s talán sokan vagyunk, akik megfeledkezünk arról, hogy a legnagyobb ajándékot már megkaptuk. Isten előbb szeretett minket és a gyermek Jézus kitárt karja azt súgja halkan felénk a jászolból, hogy „csak adni szeretnék neked, s nem elvenni.” Azt hiszem, egy ilyen Isten részére illő dolog, ha mi is adunk valamilyen ajándékot. Ha megfogadjuk, hogy odaadjuk neki azt, amit Ádám és Éva megvont tőle: az engedelmességünket. Legyen ez a mi karácsonyi ajándékunk Jézus számára, amelyet odahelyezünk a pásztorok és a bölcsek ajándékai mellé. Ez az ajándékunk képessé tesz bennünket arra, hogy Isten is adjon nekünk és általunk másoknak.

Megvonni vagy halogatni engedelmességünket olyan, mint amikor egy útkereszteződésben egyszerre piros és zöld egy lámpa. Lehet is menni, meg nem is lehet. Egy ilyen meghibásodás bajt szül, mert lesznek, akik átmennek gondolkodás nélkül, míg vannak, akik megállnak. Egyesek nagyon nagy körültekintéssel áthajtanak. Ez a közlekedési probléma egyedül csak zűrzavart, bonyodalmat és veszélyt okoz. Nagyon jól illusztrálja azt a helyzetet, amikor vonakodunk Istennek megadni azt, ami által teljessé teheti életünket. Ha halogatjuk igenünket és szívünkben a nem és az igen között harc van, nem haladunk. Vagy mondjunk Krisztus akaratára igent vagy nemet. Aki azonban nemet mond, azt arra kérem, hogy imádkozzon azért, hogy egykor tudjon igent mondani.

A názáreti Jézus, akiről karácsonykor megemlékezünk, azért jött, hogy „életünk legyen és bőségben legyen.” Igyekezzünk, hogy életünk minden területén, még a legapróbb részeken is az Ő akarata érvényesüljön. Akkor kezdjük el élni a bőséges életet, amelyet Krisztus ígért, s akkor születik meg szívünkbe, hogy általunk is cselekedni tudjon a világban. Ámen.

Forrás: Istenről, vallásról, életről, emberről.

Nincsenek megjegyzések: