Hiányzik valami!

.

A Passenger együttes keserédes zenéje a Let Her Go nemrégiben fogta meg a fülemet a rádióban. Az énekes hangja és úgy az egész dal tetszik. Le is töltöttem iTunes-ról, hogy meglegyen. Mostanában azonban egyre jobban megfogta a fülemet a szövege.

Well you only need the light when it’s burning low – Nos, tudod csak akkor hiányzik a fény, ha homály van körülötted.
Only miss the sun when it starts to snow – csak akkor hiányzik a Nap, ha esik a hó
Only know you love her when you let her go – csak akkor tudod meg, hogy őt szereted, amikor elengeded

Only know you’ve been high when you’re feeling low – csak akkor tudod, hogy boldog voltál, amikor szomorú vagy
Only hate the road when you’re missin’ home – csak akkor utálod az utat, ha otthon szeretnél lenni
Only know you love her when you let her go – csak akkor tudod meg, hogy szereted őt, amikor elengeded
And you let her go – és elengeded.

A séma alapvető. Akkor érzed valaminek a hiányát, ha már nincs. Illetve, nem hiányzik semmi, ami megvan. Az utóbbi két mondat, ami ennek a dalnak is a tanúsága, az Istennel való kapcsolatra vonatkoztatva elég sokat tartalmaz.

Akkor érzed valaminek a hiányát, ha már nincs.

Először is, ha valaha közel kerül az ember Istenhez, nehezen tud Tőle eltávolodni, ugyanis mindig érezni fogja az Ő hiányát. Isten hiánya életünkből üressé teszi a vasárnapokat. Üressé tesz az együttléteket. És, ami a legsúlyosabb, üressé teszi az életünket. Elveszik a kapcsolat a Teremtővel. És ezt megérezzük, feltéve, ha valaha is közel kerültünk Istenhez.

Ugyanakkor, ha soha sem kerültünk közel Istenhez, nehezen fedezzük fel a hiányát. Amíg nem tapasztaljuk meg Őt, addig azt sem tudjuk, mi hiányzik az életünkből. Elindulunk ezer meg ezer úton. Olyan dolgokkal töltjük az időnket, amelyeknek magunk sem látjuk értelmét. Úgy érezhetjük “Nem ilyennek képzeltem ezt a világot”. Ezért a bennünk lévő életösztön még inkább keres. Ahhoz nyúlunk, amit ígérnek. Divat, siker, pénz, csillogás. Végül ez sem elég. Valami mindig hiányzik. Ilyenkor a legjobb őszintén magunkba fordulni: feltenni az alapvető kérdéseket. Ki vagyok én? Miért vagyok és miért nem nem vagyok?

Karl Jaspers gondolata nagyon tetszik. Ő volt elég bátor, hogy megfogalmazza azt, hogy van, amit nem tud. Nagy dolog, hiszen manapság mindenki mindent tud. Ezt mondja: Nem voltam kezdetben és nem leszek végül. A kezdet és a vég között a kezdet és a vég után kutatok. Érdekes, mintha ráérzett volna a Szentírás szavaira: Én (Isten) vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen. (Jel 21,6)

Isten mindig várja azokat, akik Őt keresik. Nem rejti el magát az őszinte emberek elől. Aki kéri tőle, hogy láthassa, annak megadja.

Nem hiányzik semmi, ami megvan.

Van, amikor a dolgainkat készpénznek vesszük. Ilyenkor az élő Istenünk a hiányérzetet használja tapasztalataim szerint arra, hogy tanítson. Ezáltal nem kínozni akar bennünket, hanem azt szeretné, ha komolyan vennénk a vele való kapcsolatot, mert hajlamosak vagyunk nem komolyan venni. Amikor készpénznek vesszük, amink van, a következő lépés az, hogy elkezdjük magunknak tulajdonítani. Ha magunknak tulajdonítjuk, akkor nem szükséges a megváltás. Ha nem szükséges a megváltás vagy önmagunkat akarjuk megváltani, akkor nincs értelme a hitünknek. Néha azért érezzük Isten kegyelmének hiányát, hogy kialakuljon bennünk a benyomás: nem tudjuk magunkat megváltani és nem mi váltjuk meg önmagunkat. Azok a bűnök, amelyek bennem visszatérnek általában emiatt térnek vissza.

Nos, hát érdemes elgondolkodni ezen a számon, mert a hiány az egy eszköz lehet, hogy közelebb kerüljünk, ahhoz, aki nem azért jött, hogy hiányos életünk legyen, hanem, hogy teljes. Jn 10,10

Forrás: Istenről, vallásról, életről, emberről.