Oldalak

hétfő, szeptember 18, 2017

Állj fel!... - Imre atya írása - újra olvasva

A kép lelőhelye itt érhető el.
Amire, sajnos, ritkán jut időm, azt most megtehettem. Elnéztem konferenciánk időpontját, és egy fél órával hamarabb érkeztem a Stuttgarti Katolikus Házba. Mivel azonban vakítóan napos volt az idő, ezúttal nem a székesegyházba mentem be, hanem a kastélykertbe. Leültem egy padra, és néztem a sok embert, akik a fűre telepedve beszélgettek, nevetgéltek…
Elgondolkoztam eddigi életemen…
Sikeres akartam lenni, és sorozatosan kudarcot vallottam...
Mindenben győzni akartam, de sokszor voltam vesztes...
Az élet minden területén erősnek akartam látszani, de be kellett ismernem, hogy nem egyszer gyenge voltam... Hirtelen úgy éreztem, hogy csalódott vagyok önmagamtól, mert látszólag nem jutok előre.

Ekkor egy gyermeket pillantottam meg, aki éppen járni tanult. Minduntalan elesett. Anyja ott volt mellette, de nem segítette fel. Már én akartam odamenni, hogy felállítsam, de még mielőtt megtehettem volna, a gyermek feltápászkodott. Majd újra elesett, de újra felállt.
És ez így ment egy jó ideig...

Ekkor belém villant egy gondolat, amibe belekapaszkodhattam.
Noha a gyermek egy szót sem szólt hozzám, igazából még beszélni sem tudott, mégis megtanított arra:
hogy a növekedéshez hozzátartozik az esés,
az emberré levéshez hozzátartozik a kudarc,
a felnőtté váláshoz hozzátartozik a kis lépésekhez való bátorság,
az érett ember bölcsességéhez pedig hozzátartozik önmagunk gyengeségeinek elfogadása.

Azóta nem szisszenek oda minden sikertelenséghez,
nem taglóz le, ha néha vereséget szenvedek,
nem nyomaszt emberfelettien, ha gyenge vagyok,
és, talán ami a legfontosabb, nem adom fel.

Mert tudom, hogy amit nagy lépésekben nem sikerül elérnem, azt kisebb lépésekkel próbálom.
A lényeg, hogy előre menjek!
A lényeg, hogy építsek!
A lényeg, hogy növekedjem!
A lényeg, hogy nap, mint nap érettebbé váljak!
A lényeg, hogy mindig felálljak!

Stuttgart, 2014-09-27.

Nincsenek megjegyzések: