kedd, augusztus 12, 2014

Az áldozati bárány… - Bruno Ferrero tanulságos történeteiből

Forrás itt érhető el
Tíz földműves együtt indult a mezőre dolgozni. Vihar lepte meg őket. Tépdeste a fák koronáit, a kerteket, a szántóföldet meg teljesen letarolta. A cikázó villámcsapások és a jégeső viharos verése ellen egy düledező templomba menekültek. A villámcsapások hangja egyre erősödött, a korhadt gerendák recsegtek. Attól tartottak, hogy rájuk szakad a mennyezet. 

A földművesek méltatlankodva zúgolódtak, hogy biztosan van közöttük egy nagy bűnös. Az ő méltatlan viselkedésének a következménye az égi háború. Féltek, hogy a gyakori villámcsapások áldozatai lesznek valamennyien. - Meg kell találnunk a bűnöst – javasolták, és túl kell adni rajta. - Akasszuk ki kalapjainkat a templom körüli kerítésre. Akinek kalapját előbb viszi el a szél, az lesz a bűnös és átengedjük sorsának. Megegyeztek a javaslatban. Nagy nehezen kinyitották a templom ajtaját és a tíz szalmakalapot a kerítésre akasztották. A szél egyet azonnal elkapott. Kegyetlenül és határozottan kidobták a kalap tulajdonosát is.

A szerencsétlen ember kétrét görnyedt a nagy szélben és alig tudott lábon maradni. Csupán pár lépést haladt előre a nagy viharban, amikor óriási dörgést hallott: a templomba becsapott a villám. Porrá égett az épület és a bennlévők.

Nincsenek megjegyzések:

Tanú, aki személyes tapasztalatból tesz kijelentést – Húsvét 3. vasárnapja

Szentírási részek: ApCsel 3,13-15.17-19. // Lk 24,35-48 A mai szentírási részekben kétszer is elhangzik a „tanú” szó. Először Péter ajkán. A...