Oldalak

vasárnap, május 04, 2014

Húsvét 3. vasárnapja – „Ekkor megnyílt a szemük” + hanganyag

.
A föltámadási történetek közül a legizgalmasabban megszerkesztett jelenet az emmauszi tanítványok találkozása Jézussal. Az evangéliumi részlet nem riport, hanem hitoktatási céllal szerkesztett vallási dráma, amely a tanítványok hitének érlelődését mutatja be: jelképek használatával arra a folyamatra utal, amelyben Jézus követői a nagypéntek után megbizonyosodnak arról, hogy Mesterük legyőzte a halált és föltámadt. Az úton történő külső események azt, az ember belsejében megvalósuló átalakulást szemléltetik, ahogy kialakul az istenhit bizonyossága, a Páli „tudom, kinek hiszek”(2Tim 1,12) meggyőződés.
Ugyanakkor az evangéliumi részlet arról is beszél, hogy a Krisztust követő közösség nem maradt magára, mert Ő láthatatlanul kíséri és vezeti övéit. Együtt halad velük, még ha nem is veszik észre őt. Krisztus mindig jelen van az egyházban, de csak az egyszerűek, az egyenes lelkűek, vagy, ahogy Máté evangélista mondaná (5,8), a tisztaszívűek látják őt. Döntő jelentőségű az Írások megértése, de az is fontos, hogy Jézus az Írások értelmezője. Ám ha a szív fel is lángol, a felismerés csak a kenyértörésben jön létre.

A mai evangéliumi szakasz két kulcsfontosságú eseményre épül.
Az egyik esemény a Szentírással való találkozás. Az Emmausz felé tartó tanítványok társalognak; de nem akármiről, hanem a Jézussal kapcsolatos eseményekről. Társalgásuk nem üres fecsegés, pletykálkodás, hanem az Szentírás és az Úr Jézus személyének értelmezése. A hozzájuk csatlakozó idegen is az Írásra hivatkozik: Mózes és a próféták tanítása alapján mutatja be, hogy Isten logikájában a föltámadás a Messiás szenvedésének logikus következménye. Elmagyarázza nekik, hogy a keresztről szóló tanítása nemcsak üres beszéd volt, hanem a próféták által is megjövendölt véres valóság. A dicsőség jutalmát a szeretetből vállalt szenvedés áldozata előzi meg, érdemli ki még a Messiás számára is. A vándoroknak pedig lángol a szívük, mert a jól értelmezett Íráson keresztül megérinti őket a föltámadt Krisztus valósága.
Az ismeretlen útitárs ezek után már tovább mehetne, hiszen megtörtént az értelmi megvilágosodás. De jól tudja, hogy még ez nem elég a cselekvéshez. Szabad döntésüket nem befolyásolva engedi, hogy vele jót tegyenek, befogadják szeretetük közösségébe. Az értelmi felismerést követi az érzelmi megtapasztalás és majd az akarati cselekvés. Vagyis egész emberségükkel juthatnak el a föltámadásból forrásozó Isten hitre.
Az Emmausz felé haladó tanítványok a földön vándorló zarándok-egyházat jelképezik. A Jézus-esemény köré fonódó és az Írást értelmező társalgásuk pedig arra utal, hogy az ősegyház tagjai első fokon az igeliturgiában tapasztalták meg Krisztus titokzatos jelenlétét.

A dráma másik eseménye az „idegen” társaságában elfogyasztott vacsora. Az emmauszi vándorok már sejtenek valamit a titokból, de látásuk még homályos és szívüket bizonytalanság uralja. Hitük erősítésre vár. És ezt az erősítést is megkapják. A dráma csúcspontjához jutunk: az ismeretlen „idegennel” betérnek egy házba, asztalhoz ülnek, és a "kenyértörés" pillanatában felismerik Krisztust.
A nagy Idegent kenyértörő mozdulatai leplezik le. Hiszen sokszor láthatták korábban a Mester kenyérosztó mozdulatait. Most kézzelfoghatóan megtapasztalják, hogy Jézus él. A halál nem tudta megsemmisíteni. Isten győzelmet aratott Benne a mulandóság fölött. Újra van remény! Nem Izrael helyreállítása a cél, hanem a szeretet, az Isten országának a fölépítése. Ezért érdemes élni és halni. Az így tisztán látok szeme elöl, eltűnik Jézus. Ám új módon marad meg közöttük és bennük: igéjével és a kenyér izével.
Az idegennel történő együttétkezés az utolsó vacsora megjelenítése. Az elbeszélés az eukarisztia alapításának szavait ismétli: "kenyeret vett kezébe, megáldotta, megtörte, és odanyújtotta nekik". Egyébként a kenyértörés az ősegyházban mindig az eukarisztikus lakomát, a szentmisét jelentette. Ebből, pedig az következik, hogy az első keresztények az eukarisztia, a szentmise ünneplésében találkoztak legteljesebb módon a föltámadt Krisztussal.

Amikor odanyújtotta nekik a megtört kenyeret: „akkor megnyílt a szemük”. Ez a kifejezés ott található a Teremtés könyvében is (3,7). „Erre megnyílt mindkettőjük szeme”. Mindkét esetben két személyre vonatkozik, s mindkét esetben óriási változás, fordulat áll be.
Az első a paradicsomkertben, Ádámmal és Évával történik meg. A fordulat pedig az, hogy az addigi harmónia, összhang, boldogság darabjaira törik, mint egy velencei kristály. A kezdeti ártatlanság, öröm, boldog béke semmivé foszlik egy szempillantás alatt. Helyébe a káosz, a szorongás, a félelem, a békétlenség, boldogtalanság, gyanakvás kerül. A tiszta tisztátalanná, a szent ördögivé válik: íme, a „meztelen” valóság. Mindez az isteni törvény figyelmen kívül hagyásának, az engedetlenségnek, a bűnnek a következménye.
Emmauszban ennek a fordítottja történik: a korábbi kétségbeesés, fásult félelem, kínzó kételyek, a fizikai kimerültség megszűnik, mintha elfújták volna, húsvéti ujjongássá lesz, fényben, a béke és öröm sugaraiban fürdik a lét.
Felejtve keresztet, kétségbeesést, félelmet, fáradságot, vacsorát, még aznap este visszasietnek Jeruzsálembe megvinni a nagy Hírt: Jézus él! A találkozástól önállókká váltak. Felismerték küldetésüket: mostantól nekik kell láthatóvá tenni és megismertetni Jézust az emberekkel.
A húsvéti esemény, a feltámadás, annak ellenére, hogy ez a keresztény igehirdetés legnehezebben elfogadható pontja, már a közösségi élet középpontját alkotja. A feltámadás üzenetét, amelyet az «elbeszélés» elején a bizalmatlanság légköre vett körül, a tanítványok hittel és örömmel adják át a Jeruzsálemben maradt közösségnek, az apostoloknak.

Mindannyiunk életében megvan ennek a kétféle szemkinyílásnak a lehetősége. Minél jobban távolodunk a gyermekkortól, annál jellemzőbbek ránk Ádám és Éva megnyíló szemei: meglátjuk a rosszat, a szégyenletest, a kificamodott valóság szégyenletes mezítelenségeit. Ezt a „meztelen” látomást ábrázolják a modern művészet neves képviselői, mint a nagy festő Picasso is. Persze, lehet ezeket más szemszögből is nézni és értelmezni, mégis jól illusztrálják, mi megy végbe szüntelen az Istennel, önmagával, környezetével meghasonlott emberben, ha már nem a kegyelem fénye ragyog rá.
Szerencsére ott a másik lehetőség is: Emmausz fényes megvilágosulása: a föltámadás harangzúgása, fényözöne, allelujás bűntelen ujjongása. A misztikus szentek a fény áramlásának, a kegyelem áradásának, az élet és öröm fellobbanásának neveznék ezt az isteni élményt.

A szentmiseáldozatban az Igeliturgia és az Eukarisztikus lakoma: két olyan "közeg", amelyben valamennyien megtapasztalhatjuk Krisztus jelenlétét. Mert ne feledjük, az emmauszi tanítványok mi vagyunk, s Emmausz nem más, mint ez a templom. Ha tehát a Föltámadottal akarunk találkozni, nem látomásokra kell várnunk, vagy jelenések után szaladgálnunk, hanem nyitott szívvel kell részt vennünk és tevékenyen bekapcsolódnunk a szentmiseáldozatba.
A tevékenyen bekapcsolódni, azt kellene jelentse, hogy mindannyian együtt éneklünk a kántorral, együtt imádkozzuk a szentmise ránk eső részét, egyszerre állunk fel és ülünk le. Egyébként e tevékeny bekapcsolódás nélkül, a szentmiseáldozat nem fog többet jelenteni számunkra, mint egy jól, vagy rosszul sikerült színházi előadás, aminek semmi köze az Úrnapjának, a vasárnapnak a megszenteléséhez, a Föltámadottal való találkozáshoz.

Ne feledjük az emmauszi tanítványok története, nem egy közömbös, mozdulatlan képből áll, hanem tele van mozgással, aktivitással, tevékenységgel, pozitív lelki hozzáállással, aminek végül is a Feltámadottal való találkozás lesz a csúcspontja, a gyümölcse. A történet vége is mozgalmas, az útra kelléssel, a Jeruzsálembe való visszatéréssel és a tapasztalatok lelkes megosztásával fejeződik be.
A két tanítvány életében Emmausz fordulópont lett. Csalódottan indultak el Jeruzsálemből és örömmel tértek oda vissza. Világos nappal, de sötét szívvel hagyták el Jeruzsálemet, azonban a visszatérés az est sötétjében történt, viszont lángoló szívvel. Tapasztalatukkal fényt vittek társaik közé. Így lettek a feltámadt Jézus hírvivői, tanúság tevői.
Tapasztalatuk minta és erőforrás a mi számunkra, hogy emberi találkozásaink, a szentmisében való tevékeny részvételünk, a Föltámadt Krisztussal való találkozás, és a vele való kapcsolatteremtés esélyeit hordozzák magukban, példájukat, hozzáállásukat követjük.
Ezért a mai napon arra kérjük Istent, adjon nekünk nyitott szívet, hogy e templom Emmauszában, a szentmiseáldozaton való tevékeny részvételben föl tudjuk fedezni az örökkön élő Krisztus jelenvalóságát, és adjon erőt ahhoz, hogy útra kellhessünk, és a föltámadt Krisztus, lángoló szívű hírvivői lehessünk a mindennapi életben.

Nincsenek megjegyzések: