Oldalak

péntek, április 18, 2014

Nagyhét: Íme, a Szeretet! – Nagypéntek

A nagypénteki szertartás egyik legszebb mozzanata a keresztleleplezése. A pap részletenként lebontja a leplet, háromszor mutat rá a keresztre és hív az imádásra, tiszteletre. Ez a szertartás nagyon fontos dologra figyelmeztet bennünket.
Először is arra, hogy nagypéntek a világtörténelem egyik legszégyenteljesebb napja, az emberi gonoszság és gőg megnyilatkozásának a napja. A történelem folyamán az emberek rengeteg sok gonoszságot követtek el. Amennyi gonoszságot, amennyi kínzást csak ki tudott találni az ember embertársa ellen, azt mind felsorakoztatta ezen a napon Krisztus ellen is: az árulástól kezdve, tagadás, gúny, ostorozás, tövissel való koronázás, kereszthordozás, keresztre-feszítés, s végül a halott oldalának átszúrása.
Basileus Macedon görög császárról jegyezte fel a történelem, hogy egy alkalommal, udvari embereivel szarvas vadászatra ment. Azonban egy anyaszarvas, mely kicsinyét védte, rátámadt a császára, agancsaira vette és vitte magával. A kísérők közt volt egy, akinek megmaradt lélek jelenléte, vadászkésével elvágta a császár övét, amely beleakadt a szarvas agancsába. Így menekült meg a császár a súlyosabb balesettől. Azonban őfelsége nem tudta elviselni, hogy életét nem önmaga, hanem egyik alattvalója mentette meg, ezt nem tudta császári önérzetével összeegyeztetni, ezért megmentőjét perbe fogta, azzal vádolta, hogy gyilkos szándékkal közeledett feléje. Ennek az embernek életével kellett fizetnie, azért mert a császár életét megmentette.

Valami hasonló dolog történt nagypénteken is. A gőgös ember nem tudta elviselni, azt hogy az örök-kárhozattól való megmenekülést, az Istennel való kibékülést egyedül Krisztusnak köszönheti, ezért szembefordult jótevőjével, perbe fogta, hamis vádak alapján elítélte és keresztre feszítette őt.
Jó, ez akkor volt mondhatja valaki, nekem semmi közöm Jézus halálához. Azonban Krisztus haláláért nem vádolhatjuk csupán az akkori embereket, nem ítélhetjük el csak őket. Az ő haláláért minden idők embere felelős, amikor bűnt követ el. Még mi magunk is, amikor bűneinkkel eladjuk, mint Júdás, megtagadjuk, mint Péter, megostorozzuk, kigúnyoljuk, és keresztre feszítjük, mint a római katonák tették. Ezért kell bűnbánatot tartanunk, ezért kell bocsánatot kérnünk Jézustól, mert kereszt halálának mi is okozói vagyunk, hiszen az egész világ bűneit magára véve halt meg.

Ugyanakkor elmondhatjuk, hogy Nagypéntek egyben a világtörténelem legkegyelemteljesebb napja, a bűntől való megváltás és a mennyország megnyitásának a napja, a vég nélküli Isten szeretet megnyilatkozásának a napja is. Ezen a napon vált valóra, amit Isten Jeremiás próféta által mondott: „Örök szeretettel szerettelek téged…”(Jer 31,3). Ezen a napon teljesedet be, az, amit Szent János evangéliumában olvashatunk: „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16).
Az egyik magyar jezsuita, aki japánban élt, írta le a következőket: egy zárdában lelkigyakorlatot tartott a kedves nővéreknek. Egész héten a szeretetről beszélt, az Isten és az emberszeretetről. S miután befejezte a lelkigyakorlatot, akkor odamegy hozzá egy fiatal nővér, és azt kérdi: atya, kérem, mondja meg nekem mi a szeretet? Az atyát meglepi a kérdés, hiszen egész héten át egyébről sem beszélt, mint a szeretetről, most kezdje előrül az egészet? Nem kezdett el újra magyarázkodni, hanem a nővért oda vezette a kereszt elé, rá mutatott és így szólt: íme, a Szeretet!

Hát ezért tiszteljük mi a szentkeresztet, ezért juttatjuk kifejezésre Nagypénteken hódolatunkat a szentkereszt előtt.
Igaz ez az a jel, amelynek sokan ellent mondanak. De ez nem lephet meg bennünket, hiszen már Szent Pál idejében a pogányok balgaságnak, a zsidók pedig egyenesen botránykőnek tartották a szentkeresztet. Míg Szent Pál az üdvösség jelének vallotta, és kifejezésre juttatta tiszteletét és hódolatát a kereszt iránt. Mert a kereszt őt és minden keresztényt Jézus Krisztusra emlékezteti. Hiszen a kereszt volt az az oltár, amelyen az Isten Fia a véres áldozatát a Mindenható Istennek bemutatta. A kereszt az a királyi trón, amelyen az Úr végtelen irgalmasságának tanúbizonyságát adta. A kereszt az Üdvözítő halálos ágya, ahol végtelen szeretetből meghalt értünk. A kereszt az a hely, ahol a végtelen türelemnek minta képét láthatjuk. A kereszt a mi hitünk hűséges jele és diadaljelvénye.

Az igazi keresztények mélységes tisztelettel övezik e szent fát, amelyen Isten a mi bűneinkért feláldozta önmagát. Ma, amikor különösképpen kifejezésre juttatjuk tiszteletünket és hódolatunkat a kereszt előtt, akkor arra gondoljunk, amit a Szentatya, Boldog II. János Pál pápa mondott 1983-ban:
„A keresztben rejlik Európa keresztény megújulásának reménye, de ez csak akkor válik valóra, ha mi keresztények, komolyan vesszük a kereszt üzenetét.
A kereszt üzenete: életünket elkötelezzük testvéreinkért, hogy velük együtt eljussunk az üdvösségre.
A kereszt üzenet: a szeretet erősebb, mint a gyűlölet és a bosszú, -nagyobb boldogság adni, mint kapni, -önmagunk elkötelezése jobban hat, mint a puszta követelés.
A kereszt üzenete: a sikertelenségben mindig jelen van a remény, -a sötétségben a csillag, -a viharban a szabadulást jelentő kikötő…
A kereszt üzenete: Isten mindig nagyobb, mint mi, emberek, nagyobb, mint csalódásaink, -a legnagyobb rosszat is a javunkra tudja fordítani, -és az élet mindig erősebb, mint a halál.
Krisztus tanítványaiként arra kaptunk meghívást, hogy a különféle megpróbáltatások közepette élő testvéreinknek, a félelem és a kétségbeesés határán küzdő embertársainknak is elvigyük a kereszt üzenetét, miszerint: „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen”.

Ma, amikor a kereszt előtti hódolatunkat juttatjuk kifejezésre, Jézus fájdalmára gondolva, a Szent atya, Ferenc pápa szavaival ezt mondjuk magunknak: „Ezt értem tette! Még ha egyetlen lennék is a világon, ezt tette volna értem. Ezt értem tette. Megcsókoljuk a feszületet, és ezt mondjuk: „Értem tetted. Köszönöm, Jézusom. ”

Amikor minden elveszni látszik, amikor „megverik a pásztort, és szétszélednek a juhok” (Mt 26, 31), akkor lép közbe Isten a feltámadás hatalmával. Jézus feltámadása nem egy szép mese vidám vége, nem egy film happy endje, hanem az Atyaisten közbelépése, mert Isten mindig közbeavatkozik, mégpedig abban a pillanatban, amikor az ember talán nem is várja. Jézus feltámad. Feltámadása tehát nem tündérmese, hanem annak bizonyítéka, hogy Isten közbeavatkozik a legnehezebb, a legsötétebb pillanatban.
Amikor minden veszni látszott, a fájdalom pillanatában, amikor oly sokan le akarnak szállni a keresztről, ez a pillanat a legközelebb van a feltámadáshoz. Az éjszaka akkor lesz a legsötétebb, amikor már közeleg a hajnal, a fény közeledtével. A legsötétebb pillanatban közbelép Isten: feltámaszt.

Jézus, aki átment ezen az életen, arra hív, hogy kövessük őt a megaláztatás útján. Amikor életünk során nem találunk kiutat nehézségeinkből, amikor a legsűrűbb sötétség szakad ránk; teljes megaláztatásunkban, amikor törékenyeknek és bűnösöknek érezzük magunkat – ebben a pillanatban kell megnyílnunk az Istenbe vetett reménység felél, amint Jézus tette.

Nincsenek megjegyzések: