Oldalak

kedd, április 29, 2014

Jól csak a szívével lát az ember... Imre atya írása

Ez „az ember“ nem hagy nyugton...

Sok könyvben olvastam, hogy nem az volt, akinek tartották, és sokszor ma is tartják.
Számtalanszor átéltem, hogy egyeseknek megnedvesedett a szemük, ha csak a nevét hallották. Mások, ha abba a Könyvbe beleolvasnak, amelyet Róla írtak, azt mondják, olyan, mint egy szép mese...

Én „tovább” olvasok.
Nem annyira a tudományra figyelek, hanem Rá.
És, ha nyitott szemmel olvasok, akkor egy olyan „emberre” találok, aki kortársaival valami utánozhatatlan módon tudott beszélni: finoman és melegszívűen, megértően, de egyértelműen, kihívóan, mélyenszántóan és radikálisan.
Rámutatott a romlásnak induló életre, de jóságosan eltakarta az emberi - belátott és megbánt - gyengeségeket.
Elvonta az embereket a felszínes élettől, és az élet mély vizeire evezett velük.
Mindig meglepte őket. Mindig valami olyat tett, vagy mondott, amire rácsodálkozhattak.
Ő volt az Élet Barátja, sőt azt is mondhatnám, hogy Ő volt az Élet Szerelmese.

Félreértették, pedig egyedül ő ismerte az Életet.
Üldözték, mert másokat szabaddá tett, és nem engedte, hogy valami vagy valaki is rabszolgasorsba döntse őket.
Gyűlölték, mert – és ez volt Benne a forradalmian új! – összehasonlíthatatlanul tudott szeretni, és szeretete állandó szemrehányás volt minden tettetett vagy szűkkeblű szeretetnek.
Megölték, mert azt mondta, hogy Ő Isten Fia, és hogy mi is azok vagyunk. De ez nem tetszett azoknak, akik az emberben csak „véletlen terméket” látnak.

Végül olyan nagy volt az irántunk való szeretete, hogy még a sírból is fölkelt, hogy ezzel bizonyítsa: Minden, amit Istennel, a világgal és az élettel kapcsolatban mondott nekünk, az igaz! Ez a pecsét rá!

Ez a názáreti „ember” ma sem hagy nyugodni.

Noha hosszú éveken át művelem a tudományokat, néha azt kérdezem: Milyen kár, hogy csak az értelmünket műveljük, de a szívünket nem! Pedig jól csak a szívével lát az ember!

Ezt Ő is bizonyítja! Hisz a sírig tartó, sőt azon túlmutató szeretetéről kétezer éve nem szűnt meg beszélni az ember...

Azt kívánom, minden kedves Hívemnek és Olvasómnak, hogy őt se hagyja nyugton a Feltámadott, s ragyogja be örömhírével a szívét!

Stuttgart, 2014. Húsvétján

Nincsenek megjegyzések: