Oldalak

hétfő, február 02, 2015

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén arra emlékezünk, amikor a Boldogságos Szűz Mária negyven nappal Jézus születését követően, Szent Józseffel bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban. A mózesi törvény szerint előírt áldozat fölajánlásakor jelen volt az agg Simeon is, aki a nemzeteket megvilágosító világosságnak nevezte Jézust.
A világ világosságával való találkozás szimbólumaként alakult ki az Egyházban a gyertyaszentelés szokása.

A szentelt gyertya, mint Jézus Krisztus jelképe egyike a legrégebbi szentelményeknek; már az őskeresztény korban Krisztus jelképévé vált, aki önmagát fölemészti, hogy másoknak szolgálhasson. Az 1100-as évek végéről származó Pray-kódex tanúsága szerint a magyar középkorban e napon először a tüzet áldották meg, majd a szentelt tűznél gyújtották meg a gyertyákat.
A hagyományos, magyar paraszti társadalomban a szentelt gyertya a bölcsőtől a koporsóig elkísérte az embert. Keresztelésig az újszülött mellett világított. Amikor a fiatal anya először ment templomba, szintén gyertyát vitt a kezében. Az elsőáldozó égő gyertyával a kezében újította meg a keresztségi fogadást, ma is vannak szerzetesnői közösségek amelyeknek tagjai égő gyertyával a kezükben tesznek végleges fogadalmat. Nagy vihar esetén a szentelt gyertyát gyújtották meg, s azelőtt kérték Isten segítségét. Gyertyát égettek a súlyos beteg mellett, szentelt gyertyát adtak a haldokló kezébe is.

Ezek után a mai ünnepet nevezhetnénk a Fény ünnepének is. Az Úr tüzet, fényt hozott a sötétségbe. A világ sötétjébe és az emberi lélek sötétjébe. S fényt hozott annak lelkébe, aki átadja magát egészen Istennek.
A kis Jézus templomba való bemutatása alkalmával a Boldogságos Szűz Mária átadja gyermekét Istennek. Istenre bízza gyermekét, önmagát, sorsukat. Lelkében bizonyára átad mindent, ami emberi bizonytalanság, félelem a jövővel kapcsolatban.
Milyen homály van ma bennem? Vizsgáljam meg, mik az én sötétjeim, félelmeim? Egy súlyos betegség, fájdalom vagy egyszerűen csak a fáradtság rossz hangulata? Egy harag, egy ítélet, egy sikertelenség miatt támadt rosszkedv?
A mai ünnep arra hív: adjam át szívemet – s mindazt, ami benne van – Istennek, Jézusnak! Ha átadom minden örömömet és a szívemben levő homályokat, fájdalmakat is, ha felfedezem ezek mögött és ezekben az ő megváltásának erejét: ha ilyen hittel rábízom mindazt, ami hiány, ami megoldatlanság az életemben, akkor betölt az ő Fénye.

Malakiás próféta idejében, akitől vettük az első olvasmányt, az erkölcs és a közéleti, társadalmi állapotok nem állhattak magas fokon, ezért beszél megtisztításról, a bűn kiégetéséről, hogy így igazságban tudjanak áldozatot bemutatni az emberek Istennek. Azt mondja: Az Úr követe, a Messiás olyan, mint az olvasztó tűz. Megtisztítja választottait, amint az izzó tűz megtisztítja az aranyat. Hogy igazságban mutassanak be áldozatot az Úrnak. - Meg kell tisztulnia lelkemnek - meg kell telnie Isten szeretetével - hogy igazságban vehessek részt a szentmisén: hogy igazságban kapcsolódhassak Jézus és az egyház áldozatához a szentmisében - és hozzá kapcsolódhassak egész életemben.
Ha átadok Istennek mindent, ami az enyém, ami emberi bennem - ha minden földi ragaszkodástól megtisztult a lelkem -, akkor "vonulhat be a dicsőség királya" hozzám is, ahogyan a zsoltáros énekli. Akkor ujjong fel a lelkem, hogy valóban: ő az Úr, a hatalmas és erős, aki belépett életembe.
És akkor nem csupán egy régóta megszokott gyertyaszentelési misén veszek részt, hanem én is karjaimba veszem Jézust. És Simeonnal elmondhatom: Most bocsásd el szolgádat Uram, mert szemeim meglátták Szabadításodat, melyet minden nép számára készítettél, hogy Világossága légy minden nemzetnek. S akkor, a ma megáldott gyertya hivatásom élő jele lesz, amely jelezni fogja, hogy újra Istennek adtam életemet, és hogy bennem is felgyulladt az ő isteni Tüze! Mert: „Mindnyájunknak van valamilyen hivatása… Ha megtaláljuk a magunk helyét, boldogok leszünk - mondja Thomas Merton a neves lelki-író. Ha nem találjuk meg, akkor sohasem lehetünk egészen boldogok. Hiszen mindnyájunk számára csupán egyetlen dolog szükséges: hogy Isten akaratának megfelelően betöltsük hivatásunkat, s azzá legyünk, amivé Isten akarja.”
Kt. Február másodikán tehát arra az eseményre emlékezünk, hogy Mária és József, a mózesi törvénynek engedelmeskedve felajánlják Jézust, a világ Világosságát az Úrnak. De ugyanakkor Boldog II. János Pál pápa rendelkezése folytán ez a nap egyben a megszentelt élet, a szerzetesek és szerzetesnők világnapja.

Az Istennek szentelt személyek azok a férfiak és nők, akik az evangéliumi tanácsok: a tisztaság, szegénység és engedelmesség megélése által akarják követni a minket mindhalálig szerető Krisztust.
2010-ben, a Szent Péter bazilikát megtöltő szerzeteseknek és szerzetesnőknek mondott beszédében a nyugalomba vonult Szentatya, Benedek pápa hangsúlyozta, hogy hivatásunk a Teremtő Isten ingyenes szeretetének túláradását jelenti. Azt fejezi ki, hogy Isten és az emberek kölcsönösen keresik egymást.
Az Istennek szentelt személy egyfajta hidat képvisel Isten felé mindazok számára, akikkel találkozik. Minderre Jézus Krisztus közvetítésének erejében kerül sor. Krisztus az alap, aki osztozott emberi törékenységünkben, hogy mi részesülhessünk isteni természetében.
Mennyivel szegényebb volna a világ a szerzetesi hivatások nélkül – mondta homíliájában a pápa. Az Istennek szentelt élet – a hasznosságáról hozott felületes ítéleteken túl – éppen azért fontos, mert kifejezi az ingyenességet és a szeretetet egy olyan társadalomban, amelyet az a veszély fenyeget, hogy elvész a tovatűnő értékek és a haszonelvűség örvényében.
A megszentelt élet azonban tanúságot tesz a túláradó szeretetről, amely arra késztet, hogy elveszítsük saját életünket, válaszként az Úr túláradó szeretetére. Ő ugyanis elsőként veszítette el életét miértünk a kereszten. Így a kereszt, a tiszta és hűséges szeretet forrása lett a mi számunkra, ezért nem elég egy egész élet arra, hogy viszonozzuk Krisztusnak, amit értünk tett és tesz, hiszen a mindennapok megpróbáltatásaiban továbbra is Jézusban találjuk meg erőnket és örömünket.
A megszentelt élet továbbra is kiváltságos iskolája annak, hogy alázatosan elismerjük saját nyomorúságunkat, ugyanakkor iskolája az Isten irgalmasságába vetett bizalmunknak is. Tudjuk, hogy Isten szeretete soha nem hagy minket cserben.
Akkor a 2010-es beszédében Benedek pápa azt is leszögezte, hogy: „Az Istennek szentelt személyek nemcsak maguk számára tapasztalják meg Isten kegyelmét, irgalmasságát és megbocsátását, hanem testvéreik számára is. Arra kaptak meghívást, hogy szívükben és imáikban hordozzák az emberek aggodalmait és elvárásait, különösen azokéit, akik távol vannak Istentől.”

Befejezésül elmondhatjuk, hogy a mai kettős ünnep lényege, amelyet együtt ünneplünk, mi szerzetesek, szerzetesnők és világi hívek, a Krisztusi felszólításban rejlik, mintegy megvalósítandó feladat: „Úgy világosodjék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és magasztalják mennyei Atyátokat”(Mt 5, 16).
Tehát égő gyertyaként, Krisztus fényével kell világítanunk a sötétségben vergődő embereknek. Ha azt akarjuk, hogy sikerüljön az életünk nincs más lehetőség számunkra, hiszen Krisztus csak ezt az egy utat jelölte meg: “ti vagytok a világ világossága!” (Mt 5, 14).
Tehát vagy vállaljuk az égő gyertya szerepét életünkben, vagy tudomásul kell vennünk, hogy nem lehetünk egy örök életre az “Örök Világosság” birtokosai. Márpedig csak ennek a fénynek birtokában, Isten égő gyertyájaként sikerülhet az élete szerzetesnek és világi hívőnek egyaránt.

Elhangzott 2014. február 2-án az Esztelneki Ferences templomban 

Nincsenek megjegyzések: