Oldalak

vasárnap, február 09, 2014

A keresztény legyen só és világosság, a körülötte élő emberek és világ számára - évközi 5 vasárnap

Ti vagytok a föld sója, ti vagytok a világ világossága... Hallottuk a mai rövid evangéliumi szakaszban az Úr Jézus kijelentését.
Só, világosság! Ezeket a szimbólumokat, jelképeket látja bennünk Jézus; nem ilyenekké akar tenni, hanem máris alkalmasnak ítél arra, hogy íze és tájékozódási pontjai legyünk ennek a helyes irányt és értékrendet vesztett sötét világnak. Viszont ahhoz, hogy ez valóssággá legyen az életünkben, részünkről öntudatra, bátorságra és felelősségérzetre van szükség, amihez csak Őtőle kérhetünk, s kaphatunk erőt, segítséget.
Michelangelóval, a nagy festővel kapcsolatosan mondják, hogy amikor elkészült a Római Szt. Péter bazilika Sixtusi-kápolnájának mennyezetén Ádám teremtésének képével, II. Gyula pápa, aki megrendelte a kápolna kifestését, azt kérdezte a festőtől: mondd, te tényleg ilyen szépnek látod az embert? Mire a művész ezt válaszolta: én olyannak igyekszem festeni, ábrázolni, amilyennek Isten akarta látni az embert.
Kt. Jézus is ilyennek lát, ilyennek akar látni minket: nem mondja, hogy legyetek olyanok, igyekezzetek olyanok lenni, majd ha egy élet küzdelme áll mögöttetek, olyanok lesztek, mint a só, a világosság. Az imént felolvasott evangéliumi szakaszban Jézus nem ad parancsot, még csak jövendölést sem tesz: majd meglátjátok, ti ilyenekké lesztek! Kijelentő módot használ, vagyis azt mondja jelen időben, hogy: ti vagytok a föld sója, ti vagytok a világ világossága. Ez annál inkább meglepő, mivel más helyen önmagáról mondja, hogy ő az élet világossága (Jn 8,12).
Szándéka nyilvánvaló: ő ilyennek lát minket, akkora a bizalma irántunk, hogy kitüntet minket, máris a célt szemléli, s nem az oda vezető utat, máris az érett gyümölcsöt látja és nem az érési folyamatot. Ilyen sokra tart minket az Isten, ennyit néz ki belőlünk. Ez a krisztusi szó kétségtelenül megerősíti, meg kel-hogy erősítse keresztény öntudatunkat.
A Szentírás szinte mindenütt jelképes módon beszél a világosságról. Amint a sötétség az alvilág, a megsemmisülés képe, úgy a világosság az életé. „Mert nincsen jövője a gonosztevőnek, és a gonoszoknak lámpása kialszik!” - a Példabeszédek könyve szerint (24,20), de az igaz ember az Úr arcának fényességében jár - mondja a zsoltáros (Zsolt 4,7).
Az Egyiptomból szabadult választott nép, pusztai vándorlása idején, Isten az igazi világosság, az ő dicsősége a tűzoszlop, amely vezeti őket, a próféták szerint pedig Isten szolgája, az eljövendő Messiás lesz a nemzetek világossága (Iz 42,6.).
Jézus Krisztus, mint az emberiség megígért Messiása ilyen értelemben alkalmazza magára: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétben, hanem övé lesz az élet világossága” (Jn 8,12). A megközelíthetetlen fényben lakó Isten (1 Tim 6,16) Pál apostol szerint Jézusban válik fogható világossággá, láthatóvá, érzékelhetővé. Ő a világ világossága, akit nem lehet elrejteni, aki fényeskedik, világít, utat mutat és vonz. Róla mondta az agg Símeon a templomba való bemutatásakor: „világosság a pogányok megvilágítására” (Lk 2,30). Bár „A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert gonoszak voltak a tetteik” (Jn 3,19) – írja Szent János evangélista. Tudjuk, hogy a világ minden időben inkább elrejtené Őt a sötétben, nehogy tanítása szerint kelljen élnie. Isten gyermekeinek viszont az a dolguk, dolgunk, hogy a világosság fiai maradjanak/maradjunk (Jn 12,36).
Kt. A felelősség óriási. Az egyház tagjainak, a hitből élő embereknek meg kell érteniük: ők a világ sója és világossága. Erre szólít fel a II. Vatikáni zsinat, amikor kijelenti, hogy az egyház feladata az, hogy minden embert megajándékozzon Krisztus világosságával, amely ott tündöklik az egyház arcán... (LG 1). Biztos, hogy nem könnyű tartóra helyezett gyertyaként élni, pláne akkor, ha bennünk is olykor csupán kialvó mécsesként pislákol a láng. De hála Istennek, az Egyházban mindig is voltak, és vannak követhető „fáklyák”, akiknek nyomában járva, akiknek életpéldáját követve, és akiknek égi segítségét élvezve eleget tehetünk felelősségteljes só és világosság mivoltunknak.
Gondolok itt a nem rég boldoggá avatott Kalkuttai Teréz anyára a szegények legszegényebbjeinek szolgálójára, a hozzánk közel álló, szegények orvosára, boldog Batthyány-Strattmann Lászlóra, vagy a Háromszékről származó, Boldog altorjai báró Apor Vilmos győri vértanú püspökre, aki felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül állt ki az üldözöttek mellett, aki személyesen kelt a kiszolgáltatottak védelmére és e közben lelte halálát 1945-ben.
De föleleveníthetjük egyházmegyénk leendő boldogját, Isten szolgáját Márton Áron hitvaló püspökünket, aki élete és szabadsága árán sem volt hajlandó feladni a keresztény értékrendet, s megalkudni a kommunista rendszerrel, s elszakadni a pápától, vagy éppen a közvetlen környezetünkben is vannak olyan személyek, akik a krisztusi tanítást élve, a maguk egyszerűségében betöltik a só, a világosság szerepét, s emiatt fel lehet nézni rájuk, követni lehet példájukat.
Kt. A 2001-ben boldoggá avatott és az idén szentté avatandó XXIII. János pápa a 20. század egyik legnagyobb hatású személyisége volt. A hidegháború, a berlini fal felépítése, az űrutazások, a vietnami háború és Kennedy meggyilkolásának korára eső rövid pápasága, (1958-1963) alig öt éve alatt szinte forradalmasította a katolikus egyházat, ahogy teszi a jelenlegi szentatya is. Kivételes tehetsége, a szenvedők iránti mély együttérzése és papi elhivatottsága már kisgyermek korában megnyilvánult.
Róla mondják, hogy amikor a Vatikán nagykövete, nunciusa volt Franciaországban, egyszer meglátogatta a súlyos gondok között tépelődő miniszterelnököt, s ajándékba egy könyvet hagyott nála. Az volt beleírva: őszinte tisztelettel... Egy vicc gyűjtemény volt. A depresszióra hajló miniszterelnök azt mondta róla: ha minden pap olyan lenne, mint Roncalli, akkor nem lenne annyi hitetlen Franciaországban!
Igen, só és fény volt ő a körülötte lévő emberek számára.
Kt. A sóból, a fényből, a látható jelből sokszor elég egy kevés is, hogy rendeltetését betöltse: elég egy piciny só az étel ízesítésére, egy kis fénysugár, amely segít a korom sötétben eligazodni.
De fennáll a veszély: „ha a só ízét veszti... nem való egyébre, mint hogy kidobják, s eltapossák az, emberek”. Ehhez a mondathoz tudni kell, hogy Jézus idejében a kenyérsütéshez magas sótartalmú köveket használtak. Ezeket hevítették fel, s ezen sütötték meg a kenyeret, vagy pontosabban a mai szemmel nézve a lepényeket. Ezektől a sótartalmú kövektől lett ízletes a kenyér. De amikor ezeknek a köveknek kimerült a sótartalma, akkor valóban kidobták ezeket a köveket az útra, ahol az emberek eltaposták.
Nekünk, keresztényeknek azonban soha nem szabad kimerülnünk, mert Jézus mindig megerősít bennünket kegyelmével, melyet csak kérni kell, s megkapjuk.
„Úgy világosodjék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és magasztalják mennyei Atyátokat”(Mt 5, 16).
A szentírásban gyakran olvassuk, hogy a világosság fiai vagyunk, akik ellentmondanak a sötétség tetteinek, és Isten igazságának és szeretetének fényét kell, hogy hordozzuk a világban, bárhol is járunk.
A keresztségben az Istentől kapott megszentelő kegyelem az a ragyogó fény, amely életünket Isten szeretetével egybekapcsolja és a többi Istentől kapott kegyelemmel együtt erre a tanúságtevő életre segít. Isten velünk akar világítani. Van mit megvilágítani, sok a sötétség körülöttünk s olykor bennünk is, elég csak egy híradót megnéznünk, hogy erről meggyőződjünk
A gyertya, amelyet az Egyház megszentelt Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén élethivatásunk jelképe – mondottuk a múlt vasárnap. Bármennyire törékeny is egy gyertya kiszolgáltatva a különböző viharoknak, az a dolga, hogy világítson, oszlassa a sötétséget.
Isten égő gyertyával a kezünkben a világba küld, hogy velünk és általunk az ő fénye másoknak is odavilágítson arra, aki Maga a Világ Világossága: Jézusra.
A tőle kapott fény másokat is segít világosságra jutni, mert Isten az ő fényével mindenkit meg akar világítani, boldoggá akar tenni, mert tudja, ahogy nem jó sötétben lenni, úgy nem jó a sötétség tetteiben – bűnben – sem élni.
Kedves testvérek. A mai evangéliumi szakasz alapján el kell gondolkodnunk azon, hogy vajon a mi tetteink által dicsőíthetik-e a hittől távol került emberek Istent? Vajon az Úr Jézus állítása: Ti vagytok a föld sója, a világ világossága, a hegyre épült város, - velünk kapcsolatban igaznak bizonyul-e, ha esetleg ma még nem, de holnap, vagy holnap után? Tudunk-e jócselekedeteink által ízt, örömet, fényt és „igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet” vinne ebbe az agyonhajszolt, megfáradt, szomorú világba? Vagy úgy gondoljuk, hogy ezt a siralomvölgyet, földi életet valahogy majd átvészeljük, és majd odaát jobb lesz?
Ne feledjük olykor elég egy jó szó, egy tanúságtevő mozdulat, egy bátor gondolat, egy előzékeny gesztus, máris napnál világosabb: jótetteinket látva dicséret illeti a mennyei Atyát. A neves református pszichológusnak és lelkésznek, Gyökössy Endrének mondása: a keresztény ember ne beszéljen a hitéről, hacsak nem kérdezik, de úgy éljen, hogy kérdezzék! – azaz Jézus szavaival élve legyen só és világosság, a körülötte élő emberek és világ számára. Ámen!

Nincsenek megjegyzések: