Oldalak

kedd, január 06, 2015

Vízkereszt – Urunk megjelenésének ünnepe

A mai napon, vízkereszt napján, Urunk megjelenését ünnepeljük.

Már egyszer megünnepeltük karácsonykor, de akkor az ő rejtett megjelenését ünnepeltük a betlehemi istálló magányában, ahol csak a pásztorok találtak rá. Most mindannyiunk számára megjelenik, az egész nagyvilágnak.
Ezt jelenti a bölcsek látogatása, s ahogyan ők megtalálták értelmükkel és hitükkel Jézus Krisztust, úgy velük együtt mi is megtalálhatjuk, és meghívhatjuk szívünkbe, lelkünkbe, hogy maradjon velünk az egész évben. „Ó szép Jézus! Ez újesztendőben Légy híveidben” – énekeltük a napokban, a szentmiséken és a házszentelések alkalmával. Mennyire tettük ezt tudatosan és őszintén?
De vajon eddig meghívtuk-e már igazából lelkünk otthonába Jézust, számítottunk-e rá mindenben, vagy csak akkor folyamodtunk hozzá, amikor baj ért bennünket, s amikor ő kért tőlünk valamit parancsolatai, tanítása, s az Egyháza által, akkor csak megtűrt személy volt életünkben, akinek szavait nem kell komolyan venni, akiért a legcsekélyebb áldozatot sem érdemes meghozni.
Kt. Urunk megjelenése, a vízkereszt, tulajdonképpen egy második karácsony az Egyház életében. Karácsonykor közénk jön az Isten fia, a Messiás, de rejtve marad, csak az egyszerű pásztornépnek tárulkozik fel, csak ők ismerik fel benne a Megváltót.
A mai ünnep azt akarja kifejezni, hogy Jézus megmutatkozik a népek előtt, mert a napkeleti bölcsek a föld népeit jelképezik. A napkeleti bölcsek személyében az egész földkerekség hódol az Úr előtt, aki közénk jött, megtestesült, Megváltónkká lett, hogy megszabadítson bennünket a bűn rabságából. Jézus most már nemcsak a zsidóknak mutatkozik meg, hanem minden népnek. Ezzel is mintegy jelezve előre küldetését. Mert eredetileg Jézus a választott nép elveszett juhaihoz jött, csak feltámadása után küldi apostolait az egész földkerekségre, hogy hirdessék az evangéliumot.
Kik ezek a bölcsek, akiket a népi hagyomány a három királyok - Gáspár, Menyhért, Boldizsár - alakjával azonosított? Mert ha megfigyeltük az evangéliumot, akkor észrevehettük, hogy abban nem királyokról, hanem bölcsekről van szó, és számuk sincs meghatározva, hogy pont hárman lettek volna. Az is meglehet, hogy többen voltak, de nem ez a lényeg.
Ezek a bölcsek minden valószínűség szerint mezopotámiai csillagászok voltak. Mezopotámiában pedig az ókorban igencsak magas fokon, művelték a csillagászat tudományát a korhoz képest. Tehát tudós emberek ők, akik a csillagok járását tanulmányozták. Ezért mondhatták: Láttuk csillagát napkeleten.

A bölcsek hazájukban az eget kémlelve fölfedezték ezt az új csillagot, melyből azt olvasták ki, hogy a zsidók országában új hatalmas király született. Útra keltek, hogy tiszteletüket és hódolatukat tegyék az új király előtt. Így jutnak el Jeruzsálembe a választott nép fővárosába és ott, a fővárosban keresték ezt az új királyt.

Persze mint királyt hol kereshették volna máshol, mint a királyi palotában. Eddig az emberi tudás dolga. Értelmükkel, tudásukkal kiolvassák az új csillagból az új uralkodó születését és természetes emberi gondolkodás szerint Jeruzsálemben, a királyi palotában keresik ezt az új királyt.
Ami ezután történik már Isten kegyelmének és a hitnek a dolga. Mert azt a választ kapják, hogy Betlehemben kell keresniük. Betlehemben, abban a kicsiny, mondhatni Isten háta mögötti faluban. A bölcsek pedig szó nélkül útra kelnek és elmennek Betlehembe. A csillagot követve megtalálják a Gyermeket, anyjával, Máriával és leborulva imádják.
Ahhoz már hit kellett, hogy a fényes Jeruzsálemet feladják erre a kicsiny Betlehemre. Hogy a fényes palotát elfelejtsék, és le tudjanak borulni a földre a Betlehemi Kis Jézus előtt. Ahhoz már hit kellett, hogy felismerjék abban a gyermekben a mindenség királyát.

A bölcsek története mutatja: az értelem, a tudomány és a hit nem zárja ki egymást, hanem egymásra épít. Pedig hányszor kétségbe vonták már egész napjainkig azt, hogy azaz ember aki "felvilágosult", az hívő lehet-e, mert a tudományos gondolkodás kizárja a hitet. A vallás csak a nép ópiuma, kábítószere, hogy a mindennapi gondok megoldása elől elmeneküljön. Ha ugyan ma már nem is így mondják, hogy a vallás a nép ópiuma, de megpróbálnak belőle valami kulturális értéket formálni, mert az anyagelvű felfogás teljesen átjárta gondolkodásunkat. Csak azt hiszem el, amit látok, amit megtapasztalok. Mivel Istent nem látta senki, ezért nem is létezik.

Akik így gondolkodnak, megfeledkeznek arról, hogy mennyi mindent nem látunk és nem tapasztalunk és mégis elhisszük, hogy van. Mert például látunk egy csokor virágot. Látjuk a csokrot, meg is foghatjuk, tehát van. Hallgatjuk a zenét. Halljuk a hangot, nem látjuk, nem tudjuk megfogni, mégis elhisszük, hogy vannak hanghullámok. Tudjuk jól, hogy manapság a levegő tele van rádióhullámokkal - a különböző rádióadók adásai, a műholdas tévécsatornák adásai itt vannak a levegőben. Nem látjuk, nem tudjuk megfogni, nem halljuk, mégis elhisszük, hogy itt vannak. Ahhoz, hogy a rádió vagy televízióadást láthassuk, hallhassuk, szükség van egy készülékre: egy antennára, egy rádióra, egy televízióra.
Ugyanígy az istenhit is. Istent nem látjuk, nem halljuk, nem tudjuk megtapasztalni. Ahhoz, hogy megtapasztaljuk azt, hogy ő van szükség van a hitre, erre az érzékeny műszerre bennünk, lelkünk mélyén, melyet oly könnyen tönkre lehet tenni. Vigyázzunk erre a kis műszerre lelkünk mélyén, hogy mindig megmaradjon hitünk. Hallgassunk oda rá néha a lélek csendjében a világ zaja közepette, hogy soha ne feledjük el: létezik Isten. De hol itt az értelem szerepe a hitben? Valahol ott, ahol az ember értelmével alkotja meg a televíziót és a rádiót, amivel meg tudja fogni a közöttünk cikázó rádióhullámokat, úgy értelmünk segít abban, hogy a hitünkkel megtaláljuk az Istent.
Erre tanít bennünket a mai ünnep, hogy értelmünk segítségünkre van abban, hogy megtaláljuk vele az Isten, mint ahogy a napkeleti bölcsek is értelmük segítségével indultak el a hosszú útra megtalálni a Messiáskirályt. De ahogyan a bölcsek esetében Jeruzsálem után a hit vezette őket a jászolban fekvő Isten Fiához, úgy nekünk sem szabad elfelejteni: pusztán értelmünkkel sosem találjuk meg Istent. Egy bizonyos pont után az értelemnek át kell adni a helyét a hit számára. Mert ha a bölcsek is pusztán értelmükre hallgattak volna, akkor Jeruzsálem után visszatérhettek volna dolgavégezetlenül hazájukba.
A mai evangéliumi szakasz és ünnep azt is figyelmünkbe ajánlja, hogy nem elég értelmünk segítségével a hit által megtalálni az Istent. Többre van szükség, tovább kell lépnünk, a napkeleti bölcsek példáját követve, le kell borulnunk a Betlehemi Gyermek előtt, aranyat, tömjént, s mirhát ajándékozva neki.

Amikor a bölcsek megtalálták, akit kerestek, akkor megadták az Isten Fiának kijáró tiszteletet. Ha mi is megtaláltuk Istent, akkor nekünk is le kell borulnunk előtte, és imádnunk Őt, ha azt akarjuk, hogy lelkünket öröm töltse be.
Ennél a gondolatnál érdemes megállnunk és egy kissé felülvizsgálnunk Isten előtti magatartásunkat, illetve hogyan viselkedünk a templomba, Isten szent házában, a szentmise keretében, ahol megtalálhatjuk Őt, ahol találkozhatunk Vele?
A napkeleti bölcsektől tanuljuk meg, hogy Isten házában a hívő lélek magatartása a hódolat és az imádás. Ez a szentmise keretében úgy juthat kifejezésre, hogy bekapcsolódom a szentmisébe, azaz nem csak meghallgatom, vagy megnézem, mint a színdarabot, hanem aktívan részt veszek rajta azáltal, hogy leülök, felállok, s letérdelek, és imádkozom hangosan és énekelek akkor, amikor a szentmise egyes részei megkívánják azt.
Ha ezt nem teszem, akkor nem beszélhetünk igazi hódolatról és Isten előtti leborulásról, a szentmisén való tudatos részvételről.
Így hát érdemes átgondolnom, hogy milyen az Isten előtti magatartásom? …
Boruljunk le mi is a napkeleti bölcsekkel együtt Isten előtt ezen a szent ünnepen, s tegyük oda lélekben mi is az aranyat, a tömjént és a mirhát.

Az aranyat, mely a királyoknak jár ki, s ezzel elismerjük Jézust lelkünk királyának, akinek parancsaira hallgatunk és tanítását megtartjuk és a szentmisében tudatosan részt veszünk.
Tömjént, ami az Istennek jár ki, s elismerve ezzel Jézust életünk Urának és Istenének.
Mirhát, mely az áldozatnak jár ki, s elismerve ezzel Jézust az Isten Bárányának, aki elveszi a világ bűneit, ami bűneinket, aki a mi megváltónk lett.
Ezt az igazi hódolatot tegyük életünk részévé, s vigyük otthonunkba. Ne feledjük, ha lelkünkben, s otthonunkban valóban helyet adunk az Istennek, akkor béke, az igazi lelki béke száll életünkre, s otthonainkra. Ámen

Nincsenek megjegyzések: