Oldalak

vasárnap, december 15, 2013

Napi gondolatok: Örüljetek az Úrban szüntelenül, újra mondom, örüljetek, mert az Úr közel van



Advent harmadik vasárnapján a szentmise kezdő éneke így szól: "Örüljetek az Úrban szüntelenül, újra mondom, örüljetek, mert az Úr közel van" (Fil 4,4). A régiek erről a bevezető énekről ezt a vasárnapot az öröm vasárnapjának nevezték.
Azt hiszem nincs a világon még egy olyan vallás, mint a katolikus, amely a böjti, a bűnbánati időben is az örömre hívja fel követőinek figyelmét. De sajnos ma, amikor annyi szenvedés, annyi megpróbáltatás, annyi sok baj és szomorúság éri az emberiséget, és közte a keresztényt is, úgy tűnik, mintha ez a felhívás süket fülekre találna. Éppen ezért érdemes röviden áttekintenünk az egyház történetét, hogy lássuk ez a felhívás az őskeresztények és a későbbi korok keresztényeinek életében, hogyan érvényesült.
Az Apostolok Cselekedeteiben arról olvashatunk, hogy a jeruzsálemi őskeresztények: „Egy szívvel-lélekkel mindennap összegyűltek a templomban. A kenyeret házaknál törték meg, s örömmel és egyszerű szívvel vették magukhoz az ételt” (2,46).
Jézus első követőinek az összejövetelét az öröm jellemzi, különösen az Eukarisztia, a szentmiseáldozat ünneplését. Az egyháznak az örvendezők közösségének kellett lennie, amely Jézus szeretetét sugározta, és szeretetét terjesztette szét.
Az igazi keresztény lelkiség megőrizte mindig az örömnek ezt a lelkületét. Ez különösen megnyilvánul a szentek életében, akik a krisztusi törvények leghűségesebb követői voltak. Kepler volt német püspök mondotta, hogy a szentek „az örvendező emberek galériáját alkotják”.
Hamis az a felfogás mely szerint a szentek világunt, szomorkodó, besavanyodott lelkek lennének. Ellenkezőleg a szentek jellegzetes tulajdonsága az öröm. Az állandó változatlan öröm, amelyet szüntelenül kisugároznak környezetükre. Fényt és derűt árasztanak a világba.
Gondoljunk csak a nemzetek apostolára Szent Pálra, aki a damaszkuszi jelenéstől kezdve végig járta a szenvedések véres útját, akárcsak Mestere. Bejárta a görög - római világot és mindenütt az örömet hirdette: „Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek”(Filip 4,4). „Legyetek derűsek. Adjatok hálát mindenért, mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban”(1 Tessz 5,16). Még a római fogságból, bilincsekbe verve is örömre buzdít! Mert ez a keresztény eszmény.
Gondoljunk az első századok dicső vértanúira! Derűs, mosolygós arccal néznek szembe a kínzó szerszámokkal és az amfiteátrumban az öröm himnuszát zengik az Úrnak, aki méltónak tartotta őket a szenvedésre. - Egy második századi keresztény írás (Hermas Pastor-a) arra buzdítja a keresztényeket, hogy „tegyék le a szomorúságot, amely a kétségnek, kételynek s a haragnak a testvére, s elűzi magától a Szentlelket. Inkább fogadják be az örömet, amely mindig kedves Isten előtt”.
Sienai Szent Katalin szokta mondani: „Hagyjátok, hogy azok, akik az ördöghöz tartoznak, lehajtott és melankolikus fejjel járjanak. Mihozzánk öröm illik és ünneplés az Úrban...” És sorolhatnánk tovább a szentek életéből vett példákat. Mert nem hiányozhat egyetlen igazi szent életéből sem az öröm. Még a legszigorúbb aszkétákból, a bűnbánat legridegebb hirdetőinek életéből sem.
Az öröm ugyanis az életszentség fényének első sugara. A szenteknek, s nekünk mai keresztényeknek abban is Krisztus igazi tanítványainak kell lennünk, hogy általunk sugározhassék az emberek felé a Teremtő jósága, szeretetreméltósága és a keresztény vallás nagyszerűsége. Egyébként az örömtelen, egykedvű keresztények olyanok, mint a rossz kereskedelmi ügynökök, akik lakásról lakásra járva mindenkit lebeszélnek az általuk kínált portéka megvásárlásáról.
Ha van valami, amivel felkelthetjük mások érdeklődését hitünk, vallásunk iránt, az éppen a belülről sugárzó öröm, amely az Istennek való átadottság gyermeki bizalmából fakad.
Szent Ferenc atyánk felfedezi, hogy a kereszténységgel az öröm áradt szét a földön. Általa Karácsonykor az Élő Isten tör be közénk, aki a Húsvét hajnala óta új életet kínál elámult testvéreinek a lélekben, a békében, a megbocsátásban.
Az öröm Isten ajándéka, a feltámadt Krisztus Lelkének gyümölcse. Épen ezért az öröm nem az megelégedett lelkialkat vagy jó emésztés kérdése. Nem olcsó szólás: „mindenki szép, mindenki jó!” A keresztény öröm annak tapasztalata, aki szeret, és aki tudja hogy szeretik úgy, ahogy van; a hívő emberé, aki tudja hogy irgalomból megmentették és megszabadították a rossz és a halál sorsszerű végzetétől. Az öröm az a tudat szívünk mélyén, hogy Isten gyöngédsége ott van mindenkinek az életében. Ez a bizonyosság a legkeményebb megpróbáltatásban is, hogy az élet és a szeretet végül is győz.
Éppen ezért a kereszténység egyedül Istenben kutatja az öröm titkát, és forrását. Az öröm elválaszthatatlan Istentől, mert szentségének, igazságosságának és végtelen tökéletességének a gyümölcse. Így az igazi öröm elengedhetetlen feltétel Isten keresése. A Hozzá való simulás. Akaratunknak az Ő akaratához való igazítása. Az evangéliumi törvény szerint élt élet... Így megtisztul az öröm és megtermékenyül. Közben rádöbbenünk arra, hogy csak az egészen keresztény lélek tud igazán és teljesen boldog lenni.
Érdemes elgondolkodnunk azon, hogy Isten az emberek sokaságát - akik belekeseredtek önszeretetükbe, akik önmaguk uraiként, s mégis a gazdátlan kutya riadt tekintetével élik le életük legjavát -, őket is éppen rajtunk, a mi örömünkön keresztül szeretné magához vonzani.
De hogy lehetnénk mi Isten örömének ügynökei, amikor elborult tekintettel, kimerültségtől és Istennek át nem adott gondoktól megkeseredett szívvel magunk is elveszett bárányoknak számítunk? Nem tehetünk mást, minthogy újra és újra Reá hagyatkozunk.
Felsokasodott gondjainkat gyermeki bizalommal adjuk át ismét Neki, hogy felszabadulhasson bennünk az öröm, mely hitünk védjegye. Fontoljuk meg és éljük a ferences világi rend tagjainak adott életszabályzat felszólítását: „Mint a tökéletes boldogság hírnökei, minden körülmények között azon fáradozzanak, hogy másoknak örömet és reménységet adjanak”(FVR regula, 19).
Meg kellene értenünk, hogy a Boldogságok Krisztusát követni öröm, hisz Ő maga mondta: „Azért jöttem, hogy életük bőségben legyen. Ahogy az Atya szeretett engem, úgy szerettelek én is titeket. Azért mondom ezt, hogy az én örömöm legyen tibennetek, és örömötök teljes legyen” (Jn 10,10; 15,9-11).
Szent Ferenc atyánk: „azt tartotta, hogy az ellenség ezer ármánya és cselvetése ellen legjobb gyógyszer a lelki öröm. Ezt szokta mondani: ’Az ördög akkor örül legjobban, ha Isten szolgájában sikerül kioltania a lelki örömet... De ha lelki öröm tölti el a szívet, akkor hiába ontja halálos mérgét a kígyó. Ha ellenben szomorúságra hajló, csüggeteg és levert a lélek, könnyen búskomorságba merül, vagy pedig hiú örömök keresésére tér át.’  Ezért a Szent különös igyekezetet fordított arra, hogy szíve mindig vidám maradjon, s megőrizze a lélek kenetét és az öröm olaját. A rosszkedv gonosz betegségétől a lehető legnagyobb gonddal óvakodott, és ha csak futólag is érezte közeledését, menten imádságba merült.'' (2Cel 125)

Nincsenek megjegyzések: