Oldalak

péntek, december 06, 2013

Dec. 6. Szent Miklós

Szent Miklós püspök
A hét szentje - Arkadiusz Nocoń atya sorozata
 
  December 6-a Szent Miklós püspök nem kötelező ünnepnapja.
Az apró jócselekedetek védőszentje és a ma legjobban „elpiacosított” szent 270 körül született Patara-ban (ma Törökország), 350. december 6-án halt meg Myra-ban (ma Demre, Törökország).

Ereklyéi a dél-olaszországi Bari-ban találhatók a Szent Miklós bazilikában.

A hajósok, halászok, kereskedők, zarándokok és a férjhez menni vágyó lányok védőszentje.
Miklós szülei gazdag és istenfélő emberek voltak, akik sokat imádkoztak azért, hogy gyermekük szülessen. Az Úr végül meghallgatta kérésüket, és fiúval ajándékozta meg őket, aki gyermekkorától kezdve kitűnt éles elméjével, őszinte jámborságával és engedelmességével. Szülei halála után Miklós jelentős vagyont örökölt, amelyet jó szívvel osztogatott a szegények között.

A mai napig ismert vele kapcsolatban a három leányról szóló történet, akik hozomány hiányában nem tudtak férjhez menni: Miklós titokban az éj leple alatt pénzt dobott be számukra az ablakon keresztül. Jóságának híre még tartományának – ahol élt – vallásilag legelhanyagoltabb városáig, Myra-ig is eljutott, amelynek lakói megválasztották püspöküknek.

A választás megfelelőnek bizonyult: a rábízott egyházmegyét Miklós megfontoltan és bölcsen irányította. Híre terjedt életszentségének, bátorságának (megvédte az ártatlanul halálra ítélt hivatalnokokat) és az általa végbevitt csodáknak (pl. a süllyedő tengerészek és az éhhalálra ítélt város lakóinak megmentése). Egyesek véleménye szerint a Niceai zsinaton is részt vett (325-ben) mint annak az igaz hitnek védelmezője, amiért az üldözések idején fogságba vethettek bárkit. 350 körül halt meg Myra-ban, ahol évszázadokig őrizték testét, majd az iszlám hódítás idején kimenekítették onnan és a dél-olaszországi Bari városába vitték, ahol a mai napig nagy tiszteletnek örvend.


„A jócselekedeteitek szolgáljanak számotokra alamizsnául” – írta egykor Szent Polikárp püspök, aki Szent Miklós előtt Kis-Ázsiának ugyanezen a részén tevékenykedett. Szent Miklós az őt körülvevő legendák ellenére történelmi személy volt, püspök, az igaz hit védelmezője és a szegények gyámolítója. Ennek is köszönhető, hogy évszázadokon keresztül az egyik legnépszerűbb szent volt. Egyedül Lengyelországban háromszáz templomot szenteltek fel az ő tiszteletére – többet mint Szent Péternek és Pálnak együtt. Elgondolkodtató, hogy ezt az ún. „hírnevet” egyszerű, hétköznapi jócselekedeteivel érdemelte ki, hiszen nem volt sem vértanú, sem szigorú aszkéta, nem alapított rendet és egyházatyának sem nevezzük. Tetteit mindig titokban, a világ nyilvánossága elől elzárva hajtotta végre…

Éppen ezt a csendes és alázatos szentet tisztelték és szerették a következő korok nemzedékei, akik elzarándokoltak sírjához és közbenjárását kérték.

A XIX. század második felétől kezdve Szent Miklós alakját kezdték eltorzítani: a nagy vállalatok megrendelésére a reklámszakemberek hada üzleti célból megváltoztatta a szent nevét és hazáját, megfosztva őt életszentségétől és püspöki öltözetétől. Ehelyett különböző nevekkel ruházták fel, mint Santa Claus vagy Télapó, akinek a fején pomponos sapka van és a rénszarvasok földjéről érkezik hozzánk szánkón. Szent Miklós történetének legnagyobb meghamisítása azonban személyének „áruba bocsátása”!

Mintha a jóságos püspökből – aki megtérésre buzdít és ajándékot osztogat – hirtelen a szemünk láttára egy nagyra nőtt törpét kreáltak volna, akinek alakja az egyre növekvő kereskedelmi igények kiszolgálására hivatott. Ezekben a napokban szó szerint találkozhatunk majd vele mindenütt: az utcán, a kirakatokban, a boltokban. Az ő képmása fog megjelenni a csokoládékon, édességeken és a karácsonyfadíszeken. Nem, nem fog bennünket buzdítani az imára, az alamizsnagyűjtésre, a jó viselkedésre, egyedül csak a vásárlásra… mert Santa Claus jobban gondoskodik a bevásárlóközpontok forgalmáról és bevételéről, mint a szegényekről…


Jól mutatja ezt egy mai édesapa elbeszélése:

„Amikor visszaérkeztem a hipermarketből, a bevásárló szatyromból kiesett az elemes kisautó. Nyolcéves kisfiam csodálkozva nézett rám.

– Na, jól van – csúszott ki a számon –, figyelj ide! Szent Miklós csak a mesékben és az egyháztörténelemben létezik, tudnod kell tehát, hogy a felnőttek veszik az ajándékot…

Néhány pillanat csend következett, majd a gyerek szája sírásra görbült.

– Viccelsz? Mondd, hogy csak vicceltél!

Az a gyerek, aki játszi könnyedséggel ismeri ki magát a számítógépes játékok világában, keserves sírásra fakadt. Könnyei, mint megannyi borsószem potyogtak a pulóverére.

– Természetesen csak vicceltem!

És ez igaz! Rossz vicc volt, érzéketlen, meggondolatlan és felelőtlen. Soha többet nem teszek ilyet. Kisfiam lenyelte könnyeit és leverten nézett a szemembe. Megkönnyebbült mosoly jelent meg arcán. Most már tudom, hogy még ha agyon is ütnek, akkor sem árulom el Karácsony vagy Szent Miklós ünnepének titkát…” (Wojciech Wencel).


Ki ne emlékezne közülünk azokra a megható eseményekre, amelyeket gyerekkorunkban december 6-án, Mikulás ünnepén átéltünk. A nem hétköznapi vendég várására, aki egyetlen csokoládéval vagy naranccsal át tudta változtatni a telet és a decemberi estéket az öröm és a szeretet ünnepévé. Az évek múlása ellenére még mindig szeretjük Szent Miklóst és hiszünk benne, mert a belé vetett hit az emberi önzetlenségbe és jóságba vetett hit.

Ezért érdemes róla beszélni mindent előre kiszámoló világunkban, mert ezek az apró, jelentéktelen jócselekedetek időnként megmenthetnek valakit a kétségbeeséstől…


Irgalmas Istenünk, Szent Miklós püspök közbenjárására őrizz meg minket minden veszélyben, hogy biztonsággal járjuk az üdvösség útját. A mi Urunk Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.


Lengyelből fordította Szemere János atya

Nincsenek megjegyzések: