Oldalak

kedd, december 24, 2013

Adventi gondolatok: Most bocsásd el Uram szolgádat...

Ma, az idei advent utolsó hajnali szentmiséjének evangéliuma Zakariás hálaénekét tartalmazz.

Szt. Lukács evangéliumát az imádság evangéliumának is szokták mondani. Amellett, hogy Jézus imaéletét is ez az evangélium mutatja be legmélyebben, több, az egyházban később közismertté lett, a zsolozsmában is használt imádságot Szent Lukács evangéliumának lapjain olvashatunk. (Szűz Mária magasztaló éneke /Magnificat/; Zakariás hálaéneke /Benedictus/; Simeon imája /Nunc dimittis/Most bocsásd el Uram szolgádat.)

Zakariás, az öreg pap nem tudta elhinni, hogy nekik, Erzsébettel, még születhet fiuk. Ezért megnémult. Némasága nem pusztán jel volt, hanem azért nem szólalt meg, mert aki Istennel küzd, az nem tud sem vele sem mással beszélni, és az nem tud énekelni. Csak akinek lelke szabad és igent mond Istennek, az tud beszélni, és abból fakadhat ének. Fia, János születése után azonban megnyílt az ajka és megoldódott a nyelve. Hálaéneke megoldódott nyelvének első szava. Nyelve pedig akkor oldódott meg, amikor Isten ígérete beteljesedett, amikor már ő is hinni tudott, és ki tudta fejezni, hogy belesimul Isten tervébe.

Zakariás arról énekel, amit a maga életében tapasztalt meg, hogy Isten „nekünk váltja be, amit ígért”. Úgy éli meg: ő maga is részese és élvezője annak, hogy Isten nekünk váltja be, amit ígért. Ezért énekli: „Áldott az Úr, atyáink Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő népét”.
Zakariás hálaadó éneke hittel tekint vissza az ószövetségi ígéretekre, és prófétai szavakkal jelzi fia küldetését: „Te pedig, gyermek, a Magasságbeli prófétája leszel...” Ez a gyermek lett Keresztelő János.

A nagy örömujjongás igazából nem egy gyermek születése, hanem feladatai miatt van, amelyeket az isteni terv kijelölt neki. Keresztelő Jánosnak prófétai «meghívása», illetve hivatása volt. Az volt a feladata, hogy meghirdesse a megígért Megváltó közeli érkezését, és jó fogadtatást készítsen elő neki népe körében.

Az előfutár feladata mindenekelőtt abban áll, hogy az üdvösség helyes ismeretét nyújtsa a népnek. A héber nem elvont nyelv. Benne a megismerés nem csupán intellektuális, értelmi, hanem gyakorlati tevékenység. A «megismerni» ige az érzékelni, tapasztalni, élni igék szinonimája. Az üdvösség nem elmélet, hanem élettapasztalat, s hozzátehetjük, Istentől eredő tapasztalat. Ezért párhuzamosan és következményként a bűn mindenféle formájának eltávolítását igényli, mert ez akadályozza elérését. Végső fokon mind az üdvösség, mind János születése az isteni irgalom ajándéka, mert egyedül Istentől van az üdvösség terve, és csak ő tudja megadni a megvalósításához szükséges segítséget.
Kt. Ez a hálaének azért tört fel Zakariásból, mert megértette azt, miért küldte el Isten a Megváltót. Világossá vált számára, hogy mi a Megváltó küldetése és végre alkalmassá vált arra, hogy a Megváltó előhírnökét, a gyermekét tanítsa, nevelje, formálja az életét: felismerte az Isten tervét és annak örült, hogy az Isten terve szerinti apa tud lenni, végre tisztán látja a küldetését, s elvégezheti gyermeke életében.

Igazából minden apa, minden anya küldetése, hogy a gyereke életében meglássa Isten tervét és ennek a tervnek megvalósulásában működjön közre Istennel, mintegy munkatársként.
Zakariás hálaénekében az is megfogalmazódik, hogy mit tart fontosnak gyermeke nevelésében. Az egyik ilyen cél, amit fontosnak tart: arra nevelni a gyermekét, hogy „félelem nélkül szolgáljunk” Neki, mármint Istennek, ezért küldi Isten a Megváltót, egy félelem nélküli életért, félelem nélküli szolgáló életért, hogy ilyen életet éljünk.
Mire gondolhatunk, amikor félelem nélküli életről beszélünk? Arra, hogy nincs háború? Arra, hogy nem kell félni, azért mert a templomba járunk, mint például az iraki vagy pakisztáni keresztényeknek?

Az emberek többsége azt mondja, hogy nem fél semmitől. Nincs oka rá.
És mégis hányan és hányan utasítják el Istent, a vallás gyakorlását, a hitszerinti életet félelemből, arra hivatkozva, hogy mit szólnak az emberek, ha komolyan kezdik élni a krisztusi tanítást, ha a keresztény értékrendet fontosnak tartják?
Félelemből nem mernek semmi olyat tenni, ami miatt az emberekkel szembekerülnének, nem mernek szembemenni a kor divatjával, mert, akkor kilógnak a sorból. Legyen szó a gyermekek fegyelemre, és tiszteletadásra való neveléséről, a házasság előtti tisztaéletről, a házastársi hűségről, munkáltatók esetében a megérdemelt bér megfizetéséről, a vasárnapi szabad nap megadásáról, a munkavállalók esetében a becsületes és pontos, valamint jó munka végzéséről, vagy bármi másról. Egyszóval azért nem követik Istent, mert nem akarnak a rabjai lenni, és eközben nem veszik észre, hogy az emberek elvárásainak a rabjai, a saját gondolataiknak, félelmeiknek a rabjai.

Isten elküldi a Megváltót, hogy véget érjen a félelmekhez, a másoktól függéshez, az elvárásoknak való megfeleléskényszerhez való beteges kötődés, és végre szabadok lehessünk: szabadon szolgáljuk – nem az emberek elvárásait, hanem Istent. Nem a félelmeinket, hanem Istent.
Zakariásból felszakad az örömének. Mert rájön, hogy egy csodálatos lehetőség előtt áll a világ, és benne minden ember, és Neki az ő gyermeke lesz az útkészítője, hírnöke. Aki a Szabadítót hirdeti önmagunk bűneiből. Aki félelem nélküli életre hív el, hogy ne emberektől félve adjuk fel a hitet, hanem félelem nélkül bízzuk Istenre magunkat, Rá, Aki figyeli a szívünk dobbanását is, Rá, aki minden nap beszélgetni akar velünk, Akinek minden nap, számot kell adnunk az életünkről, a döntéseinkről. Minden nap. Nem csak karácsonykor.

Ilyenkor az emberek jótékonykodnak, gyakorolják a szeretet cselekedeteit. Ilyenkor, ebben az időszakban inkább odafigyelünk a szükségben lévő emberre, és ez jól van. De ne feledjük, Jézus azt várja, hogy ezt minden nap tegyük meg, ne csak alkalmanként, ne csak nagy ünnepek kapcsán.
Kt. Zakariás boldog. Boldog, mert beteljesedett a vágya: nem csak gyermeket kapott, aki tovább viszi a nevét – lám, ez nem is olyan fontos már neki – hanem gyermeket kapott és ezzel együtt küldetést kapott, hogy tanítsa, nevelje az Isten és embertársainak szolgálatára.

És ettől a küldetéstől lesz értelme az életének. Íme, az ő idős, öreg életének az értelme nem szállt el az évekkel, hanem most bomlik ki igazán, most teljesedik ki igazán.

Hát ezért énekli, és vele együtt az egész Egyház és benne mi is, akik rádöbbentünk életünk értelmére, hogy: „Áldott az Úr, atyáink Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő népét”.

Nincsenek megjegyzések: