Mózes, Keresztelő Szent János, Szent Pál álltak Ferenc pápa
homíliájának középpontjában azon a szentmisén, amelyet október 18-án,
pénteken reggel mutatott be a Szent Márta házban. Hangsúlyozta, hogy
egyiküket sem kímélte meg az Úr az aggodalmaktól, de soha nem hagyta
magukra őket. Az idősotthonokban élő sok papra és szerzetesnőre gondolva
Ferenc pápa arra buzdította a híveket, hogy látogassák meg őket, hiszen
jelenlétük révén ezek az otthonok az életszentség és apostoliság
kegyhelyei. Ferenc pápa a napi első olvasmányból kiindulva (2Tim 4,9-17a) Szent Pál apostoli életének kezdetére és alkonyára utalt, elmélkedve a keresztény létnek e két végletéről. A tanítványok apostoli életük elején fiatalok és erősek voltak – jegyezte meg a pápa magyarázva az evangéliumi szakaszt (Lk 10,1-9), még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekik hithirdetésük nyomán. Az első olvasmány, Szent Pál Timóteusnak írt második levele azonban az apostolt életének utolsó szakaszában ábrázolja. „Ez az Apostol alkonya” – mondta Ferenc pápa.
Pál apostol kezdetben tele van örömmel, Isten iránti lelkesedéssel. De ő sem kerülheti el az alkonyatot, a hanyatlást. „Jót tesz nekem, ha az Apostol alkonyára gondolok” – mondta a Szentatya, majd összekapcsolta a három bibliai ikon, Mózes, Keresztelő János és Pál alakját. Mózes Isten Népének bátor vezetője, aki harcolt az ellenség ellen és Istennel is küzdött, hogy megmentse népét: erős volt. Végül azonban egyedül maradt a Nébó-hegyen, az ígéret földjét szemlélve. Nem adatott meg neki, hogy belépjen az ígéret földjébe. Keresztelő Jánost sem kímélte meg az Úr az aggodalmaktól az utolsó időkben.
Keresztelő Jánosnak élete végén szembe kellett néznie egy gyötrelmes aggodalommal: egy gyengekezű, részeges és korrupt kormányzó, egy házasságtörő, irigy asszony és egy szeszélyes táncosnő hatalmába került. Pál apostol is azokról szól az első olvasmányban, akik cserbenhagyták, akik rosszat tettek vele, ellenszegülve prédikációjának. Mindenki elhagyta, de „az Úr mellém állt és erőt adott nekem, hogy az igehirdetés befejeződjék általam” – írta Szent Pál.
Ez az Apostol alkonya: egyedül, magára hagyatva, elárulva. Csak az Úr áll mellette! Az Úr segítette: „mellém állt!”. Az Úr soha nem hagy minket magunkra, soha nem hagy cserben, mindig hűséges, nem tudja megtagadni önmagát – mutatott rá Ferenc pápa, majd hangsúlyozta: ez a nagy az Apostol tevékenységében: életével azt teszi, amit Keresztelő János mondott: „Neki növekednie kell, nekem kisebbednem”. Szent Pál az életét adja, hogy az Úr növekedjen. És végül ilyen lesz alkonya. Péternek is megjövendöli a Mester: ha majd öreg leszel, oda visznek, ahová nem akarod.
„Amikor az Apostol alkonyára gondolok, szívemben feléled az apostoliság és életszentség azon szentélyeinek emléke, amelyek a papok és szerzetesnők öregotthonai: derék papok, derék szerzetesnők, akik megöregedtek a magány súlyával, arra várnak, hogy az Úr kopogtasson szívük ajtaján. Ezek az egyházban az apostoliság és életszentség valódi kegyhelyei. Ne feledkezzünk meg róluk!” – mondta péntek reggeli homíliájában Ferenc pápa.
Ha még mélyebben szemléljük ezeket a helyeket, látjuk, hogy milyen szépek. Gyakran hallom, hogy ’elzarándokolunk a Szűzanya, Szent Ferenc, Szent Benedek kegyhelyére’, mennyi zarándoklat! De felteszem a kérdést: nekünk, keresztényeknek, van-e kedvünk meglátogatni – valódi zarándoklat lenne – az életszentség és az apostoliság kegyhelyeit, amelyek az idős papok és szerzetesnők otthonai?
Valaki közületek azt mondta nekem néhány napja, hogy amikor misszióba ment egy országba, felkereste a temetőt és látta az 50, 100, 200 éve ott nyugvó, ismeretlen missziós papok és szerzetesnők sírjait. És ezt mondta: ’Ezeket mind szentté lehet avatni, mert végül is csak ez a hétköznapi életszentség, a minden napos életszentség számít’.
Az idősotthonokban ezek a szerzetesnők és ezek a papok várják az Urat, egy kicsit úgy, mint Szent Pál: igaz, kissé szomorúan, de békésen és vidám arccal. Jót tesz mindnyájunknak, ha az életnek erre a szakaszára gondolunk, ami az Apostol alkonyata és imádkozunk az Úrhoz:
„Őrizd meg őket, akik elérkeztek a végső pillanathoz, hogy még egyszer mondhassák: Igen, Uram, követni akarlak téged!” – fejezte be péntek reggeli homíliáját Ferenc pápa.
(vm)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése