Oldalak

szombat, október 19, 2013

Napi gondolatok: „Ó boldog vezeklés, mellyel ekkora dicsőséget érdemeltem ki.”

ALKANTARAI SZENT PÉTER (1499-1562)

Spanyolország egy kis városában, Alcantarában született. Teológiát a salamanca - egyetemen végzett, s innen lépett be az obszerváns ferencesekhez.
1524-ben szentelték pappá. Utána több kolostorban lett házfőnök, mialatt missziós körutakat tett. Főleg a megfeszített Krisztusról prédikált, s a népmisszió végén a valóságos kereszt nagyságú keresztet állított fel, hogy a missziónak maradandó emléke legyen. Egyszer valaki kérte, tanítsa meg jól imádkozni. Péter erre megírta az imádságra vezérlő kalauzt, amit hamarosan „Az elmélkedés aranykönyve” néven adtak kézről kézre. A könyvről XV. Gergely pápa vallotta, hogy a Szentlélek közreműködésével készült. 1538-ban tartományfőnök lett. Megpróbálta az általa elgondolt szabályzatot elfogadtatni, de ezt rendtársai az 1540-ben tartott káptalanon nem fogadták el. Ezért amikor hároméves hivatala lejárt, nem vállalta újra a tartományfőnökséget, hanem a portugáliai Arabidába remeteségbe vonult, ahol néhány társával szigorú szabályok szerint élt. Három évvel később visszahívták tartományába, ahol az ellenkezések dacára sikerült a pápa jóváhagyásával több szigorú reformkolostort alapítani. Ezekből 1561-ben új, önálló tartományt szervezhetett meg (alkantarínusok.).

Nagy Szent Teréziát tanácsaival támogatta a karmeliták reformjának ügyében: személyesen is fölkereste, levélben is kifejtette véleményét, különösen a szegénység evangéliumi tanácsát illetően. „Isten tanácsa csak jó lehet - írta -, és e tanácsok megtartása csak azok számára nehéz, akik nem hisznek, vagy nem bíznak eléggé az Úrban, mert csak emberi okosság vezérli őket. Isten az erőt is meg tudja adni e tanácsok megtartásához.”

Szent Terézia így jellemzi Pétert: „Sovány, száraz testét fagyökérhez hasonlíthattad volna, mert csak csont és bőr volt az egész ember. Mégis annyi jóság, kedvesség s oly nagy életszentség töltötte el, hogy jóllehet nagyon szűkszavú volt, senkit sem hagyott válasz nélkül... Minden harmadik nap evett, de extázisai idején még tovább is étlen-szomjan volt.” Halála olyan volt, mint élete: térden állva halt meg, miközben rendtársait buzdította.
Halála órájában Szent Teréz látta Péter lelkét a mennybe szállni. Később megjelent Teréznek s azt mondta: „Ó boldog vezeklés, mellyel ekkora dicsőséget érdemeltem ki.”
Az Egyház 1622-ben avatta boldoggá, 1629-ben szentté.

Szent Teréz írja: „Az Úr egyszer megígérte nekem, hogy mindaz, aki Péter nevében kér tőle valamit, megkapja. Én magam tapasztaltam sok ügyemben, hogy amit Péter oltalmába ajánlottam, a kívánt módon sikerült, amint ezt megadta az Úr, akinek dicséret, tisztelet és dicsőség legyen mindörökkön örökké.”

Imádság:
Istenünk, te Szent Pétert a csodálatraméltó bűnbánat és a legmagasabb szemlélődés kegyelmével tüntetted ki: engedd kegyesen, hogy érdemeinek segítségével testünket mi is megfékezzük, és így a mennyei ajándékok részesei lehessünk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.
+++
„Ebből szokott azután származni az, hogy sokakat annyira megkap ennek a csodálatos és szokatlan édességnek ereje – hisz nála nagyobbat elképzelni sem lehet – , hogy az Istenhez járulnak és különböző lelki gyakorlatokat vállalnak, mint lelkiolvasást, imádságot, elmélkedést, a szentségekhez való gyakori járulást: de leginkább amiatt a roppant gyönyörködés miatt, melyben ilyenkor részesülnek. Ezek a főcélnak azt veszik, ami őket ezekre rábírta, vagyis e csodálatos édesség vágyát és annak teljesülését. Rettenetes tévedés ez, és sokan beleesnek ebbe. Mert nemde minden cselekedetünknek végső célja szükségképpen az, hogy velük Istent szeressük, őt teljes szívvel keressük? Márpedig ezek inkább szeretik és keresik magukat, a maguk kedvtöltését és gyönyörködését, mint az Istent.”
Alkantarai Szent Péter

Nincsenek megjegyzések: