Ferenc pápa beszéde a klauzúrás nővérekhez Assisiben

Egy szerzetesnővér Jézust szemlélve egyre emberségesebbé válik, és öröm tölti el. A közösségi életben nagylelkű, családias szeretetre törekszik.
„Imádkozom, hogy megkapjátok az örömet, mely a valódi szemlélődésből és a szépen megélt közösségi életből fakad.”

Ferenc pápa beszéde a klauzúrás nővérekhez Assisiben, 2013. október 4-én

Azt hittem, ez a találkozó úgy fog zajlani, ahogyan már kétszer Castel Gandol¬fóban csináltuk, a káptalani teremben, egyedül a nővérekkel, de most, be kell vallanom, nincs bátorságom elküldeni a bíborosokat. Maradjunk tehát így. 

Jól van. Hálásan köszönöm a kedves fogadtatást és az egyházért végzett imátokat. Amikor egy szerzetesnő a klauzúrában egész életét az Úrnak szenteli, olyan átalakuláson megy át, amelyet sosem tudunk teljesen megérteni. Józan paraszti ésszel azt gondolhatnánk, hogy ez a nővér elszigetelődik, egyedül marad, csak az Abszolútummal, csak Istennel, aszketikus, bűnbánó életformában. Ám egy katolikus klauzúrás nővérnek nem ez az útja, de még csak a többi kereszténynek sem. Az út mindig Jézus Krisztuson át vezet! Jézus Krisztus áll életetek középpontjában, ő áll bűnbánatotok, közösségi életetek, imádságotok és mindenki imádságának középpontjában. És ezen az úton épp az ellentéte megy végbe annak, mint amit vélnénk, hogy egy aszketikus klauzúrás nővérben végbemegy. Amikor Jézus Krisztus szemlélésének útján jár, amikor az imádság és a bűnbánat útját Jézussal együtt járja, akkor mélységesen emberségessé válik. A klauzúrás nővérek arra hivatottak, hogy nagy emberséggel rendelkezzenek, olyannal, mint a mi anyánké, az egyházé. Emberségesnek kell lennetek, olyanoknak, akik értik az élet minden dolgát, értik az emberek problémáit, képesek megbocsátani és közbenjárni az Úrnál az emberekért. Fontos az emberségetek! És emberségeteknek ezen az úton kell járnia: az Ige megtestesülésének, Jézus Krisztusnak az útján.

És mi a jele egy ilyen valóban emberséges nővérnek? Az öröm, az öröm, amikor öröm tölti el! Elszomorít, amikor olyan nővérekkel találkozom, akik nem örömtelik. Lehet, hogy mosolyognak, egy légiutas-kísérő mosolyával. De nem a belülről fakadó öröm mosolyával. Mindig Jézus Krisztussal! Ma a szentmisén, amikor a megfeszített Jézusról beszéltem, kiemeltem, hogy Ferenc az élő Jézust szemlélte, akinek nyitva van a szeme, nyílt sebeiből pedig vér folyik. Nektek is ezt kell szemlélnetek: a valóságot. Jézus Krisztus valóságát. Nem elvont gondolatokat, melyek szárazzá teszik a szívet. Szemlélődésetek Jézus sebeire irányuljon! Magával vitte az égbe e sebeket, és ma is megvannak. Ez Jézus Krisztus emberségének útja: mindig Jézussal, az isteni-emberi Jézussal! És ezért annyira szép, amikor az emberek belépnek a kolostorok társalgójába, imádságot kérnek, és elmondják problémáikat. Meglehet, a nővér nem mond semmi rendkívülit, de kimond egy olyan szót, amely éppen Jézus szemléléséből fakad, mert hiszen a nővér, miként az egyház, azon az úton jár, hogy szakértő legyen az emberségben. Ez tehát a ti utatok, mely nem túlzottan spirituális! Amikor eltúlozzák a lelkiséget, például Szent Terézre a ti vetélytárs rendetek kolostorainak alapítójára gondolok. Amikor odament hozzá valamelyik nővér a maga magasan szárnyaló lelki dolgaival, ő odaszólt a szakácsnak: „Adj neki egy bifszteket!” Szüntelenül Jézus Krisztussal, szüntelenül! Jézus Krisztus emberségével! Mert az Ige testté lett, hússá lett értünk, és ez egy igazán emberi, nagy, szépséges, érett, anyai életszentséggel ajándékoz meg titeket! És az egyház azt akarja, hogy ilyenek legyetek: anyák! Anyák, akik életet adnak. Amikor például imádkoztok a papokért, a papnövendékekért, akkor anyai kapcsolatban álltok velük! Imádságotokkal segítitek őket, hogy Isten népének jó pásztorai legyenek. Jegyezzétek meg jól Szent Teréz bifsztekjét! Ez fontos! Ez tehát az első dolog, amit mondani akarok nektek: mindig Jézus Krisztussal, Jézus sebeivel, az Úr sebeivel. Mert ez egy olyan valóság, amelyet Jézus a feltámadás után is megőrzött és ma is hordoz!

A második dolog, amit mondani szeretnék, egészen röviden, a közösségi élet. Bocsássatok meg egymásnak, viseljétek el egymást, hiszen a közösségi élet nem könnyű. A sátán mindent felhasznál, hogy megosszon benneteket. Ha valaki azt mondja: „Nem akarok megszólni senkit, de…”, ezzel már el is kezdődött a közösség megosztása. Nem, ezt nem szabad! Mert sehová sem visz, csak megoszt, elválaszt benneteket. Ápoljátok a barátságot, a szeretetet egymás között, éljetek családiasan. A kolostor ne legyen tisztítótűz, hanem inkább család! Vannak és lesznek is mindig problémák, de úgy, mint egy családban, keressétek a megoldást szeretettel; a szeretetet ne oltsátok ki egymás között, hogy megoldjátok a problémákat. Ne legyen köztetek versengés! Ápoljátok a közösségi életet, mert ha így, családként tudtok közösségben élni, a Szentlélek az, aki köztetek él.

Ezt a két dolgot akartam a lelketekre kötni: a szemlélődésetek mindig Jézusra irányuljon, Jézusra, aki Isten és ember; a közösségi életben pedig folyvást nagylelkűek legyetek. Tudjatok engedni, ne dicsekedjetek, viseljetek el mindent és mosolyogjatok szívből. Az igazi jel az öröm! Én pedig imádkozom, hogy megkapjátok ezt az örömet, mely a valódi szemlélődésből és a szépen megélt közösségi életből fakad. Köszönöm! Köszönöm a kedves fogadtatást! Kérlek, imádkozzatok értem, legyetek szívesek, és ne felejtsétek el! Az áldás előtt forduljunk a Szűzanyához: Üdvöz légy, Mária…

Tőzsér Endre SP fordítása

Forrás: Szerzetes.hu