csütörtök, szeptember 26, 2013

Példát mutattak a kommunista diktatúra ellen küzdő katolikus főpapok

A kommunista rendszer idején egyházukért, nemzetükért bátran kiálló és emiatt üldöztetést szenvedő katolikus főpapok a remény hordozói voltak, nemcsak a hívőknek mutatnak példát, hanem egyetemes emberi értékeket is képviselnek – mondta Varga Lajos váci segédpüspök a szeptember 25-én Budapesten szervezett konferencián.

A Márton Áron Társaság és elnöke, Soós Károly által kezdeményezett Remény a reménytelenségben – főpásztorok a kelet-közép-európai diktatúrákban című tanácskozáson Alberto Bottari de Castello, a Szentszék magyarországi nagykövete; Varga Lajos váci segédpüspök és a téma avatott egyházi és civil szakértői, köztük két erdélyi magyar szakember a kommunizmus időszakának négy kiemelkedő katolikus  főpásztorának – Márton Áron gyulafehérvári püspök, Mindszenty József hercegprímás, Stefan Wyszynski bíboros, lengyel prímás és Karol Wojtyla krakkói bíboros érsek, a későbbi II. János Pál pápa – munkásságáról beszélgettek.

A budapesti lengyel nagykövetségen rendezett konferencián Roman Kowalski lengyel nagykövet a következőket hangsúlyozta: a remény az a motívum, amely ezt a négy  személyiséget összeköti. A legnehezebb időkben szavaikkal, tetteikkel, emberi tartásukkal ébresztettek reményt, irányt mutattak, mintát adtak hívőknek és nem hívőknek egyaránt. Kitartásukért, következetes kiállásukért nagy árat kellett fizetniük.

Emlékük felidézésének külön aktualitást ad, hogy Lengyelországban jövőre ünneplik a szabadság visszaszerzésének 25. évfordulóját. 2014-et Bronislaw Komorowski államfő a szabadság évének nyilvánította. A szabadság kivívásában megkérdőjelezhetetlen szerepe volt a lengyel egyháznak: a diktatúra idején biztosította a tradíció és a kultúra folytonosságát. Ez olyan tekintélyt kölcsönzött neki, amely a mai napig fennáll – mutatott rá Kowalski.

A kommunizmus egyik legfőbb célja az Egyház lerombolása volt. A főpásztorok sokszor hasonló, máskor eltérő stratégiákat választottak, de a diktatúrával vívott háborút végül az Egyház nyerte meg – emelte ki Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius.

Példát mutattak a kommunista diktatúra ellen küzdő katolikus főpapok

Nincsenek megjegyzések:

Nagycsütörtök: a legnagyobb szeretet pillanatai a legnagyobb árulás alkalmaivá is válhatnak

Lábmosás március 28., csütörtök Jn 13,1-15 Galaczi Tibor SP elmélkedése Fájdalmas tapasztalatunk, hogy nagyon sokszor az emberi életben a le...