Oldalak

szerda, szeptember 11, 2013

Napi gondolatok: Keressétek tehát azt, ami odafönt van…

„Krisztussal együtt ti is feltámadtatok. Keressétek tehát azt, ami odafönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján.”

Mikor értem már meg végre, illetve mikor teszem meg egészen emberi életem alapjává azt, ami a keresztség és a hit által bennem végbement? Én, a természet rendjében élő ember részesedtem abban a természetfölötti állapotban, amely Jézus feltámadásával és a Szentlélek kiárasztásával alakult ki, jelent meg a földön. A keresztségben Krisztus isteni életéből részesedtem, de magamra öltöttem az ő halálának és föltámadásának képét is. Ez a „kép” hatékony, működő valóság, mert természetfölötti átalakulást hoz létre bennem. Tehát létem legmélyén átléptem a természetes, azaz halálra, kárhozatra hajló létből az örök, Isten szentháromságos életéből való részesedésre rendelt létbe.

Ami végbement bennem az érzékelhetőség határán túl, személyes, halhatatlan lelkem mélyén, annak kell megnyilvánulnia a tudatos létemben, abban az alapvető irányulásban, hogy azt keresem, ami „odafönt” van, vagyis a természetfölötti és örök, múlhatatlan értékeket, nem pedig azt, ami mulandó. Ez az odafönt való nem a térre vonatkozik, hanem az értékek örökkévalóságára utal. Ezt keresni, belső figyelmemmel ezen csüngeni minden áldott nap és minden éjszaka, ez felel meg új természetfölötti természetemnek, ez a normális, ez a természetes istenfiúi természetem számára. Csak ezután és ezekből következnek az erkölcsi teendők, amelyeket az Apostol a továbbiakban felsorol: Fojtsátok el tagjaitokban, ami földies: a paráznaságot, a tisztátalanságot, az érzéki vágyakat, a bűnös kívánságokat és a kapzsiságot, ami nem más, mint bálványimádás; és ne hazudjatok. Mindez a második kő-táblára írt parancs betartása, amely tulajdonképpen az első kőtáblára írt parancs kifejtése, részletezése: „Én vagyok a te Urad, Istened, ne legyenek tehát idegen isteneid”, vagyis bálványaid...

Itt elfojtásról van szó, de ez csak a harmadik és legkülső valóság. Újra és újra figyelnem kell a sorrendre. Az első: Isten Jézus Krisztusban fölvett isteni természetének szintjére a kegyelem által. A második: ennek az új természetnek az a tendenciája, a maga természetes kibontakozása, ha arra figyelek, ami az egy szükséges, vagyis tudatosítom, alapvető életdöntéseimben megcélzom Isten életét bennem s az én életemet Istenben. A harmadik: elfojtani, levágni, leszakítani a vadhajtásokat, melyek a régi megromlott természetemből hajtanak ki. Így növekszik benned Istennek örök életre rendelt gyermeke, akinek a mai Evangélium boldogságai szólnak.

Kol 3,1-11; Lk 6,20-26
fr. Barsi Balázs ofm

Nincsenek megjegyzések: