Oldalak

vasárnap, augusztus 18, 2013

Áldozatok nélkül nincs igazi kereszténység – Évközi 20. vasárnap

Isten szolgálata és az Ő akarata szerinti életvitel, ha komolyan vesszük, nem kínál kényelmes és nyugodt életet, sokkal gyakrabban belső vívódást, kockázatot, harcot és üldöztetéseket hoz magával, mert a keresztény üzenet radikális, és radikális választ kíván. Ez a válasz olykor megosztja az embereket, adott esetben még a családon belül is.
Az Isten ügyéért folytatott belső küzdelemnek, és a hitnek illetve az isteni kinyilatkoztatásnak megosztó jellegének ezt a sajátosságát az Ószövetségben is megtaláljuk.
Már a Pusztai Vándorlás történetében végig lehet kísérni, hogy, hogy támad meghasonlás az Istennel kötött szövetséghez ragaszkodok, és a szövetséget semmibe vevők között. Mózes, vagy a mai olvasmányban szereplő Jeremiás próféta példájából (Jer 38, 4. 6. 8-10) meg lehet tanulni, hogy az istentől kapott feladattal az ember könnyen egyedül marad, és néha azt kell tennie, amitől a legjobban irtózik…
Jeremiás mivel Isten üzenetét tolmácsoló szavaiban nem volt tekintettel emberi nézetekre, a „perlekedés és ellentmondás emberévé” vált (Jer 15, 10) „az egész ország számára”. A katonai vezetők, hogy megszabaduljanak tőle, a király előtt azzal vádolják meg, hogy „a népnek nem a javát keresi, hanem inkább a rontását”, s miután hatalmat nyertek fölötte, iszapos ciszternába vetik, ahol a próféta belesüpped a sárba. Biztosan elpusztult volna, ha Isten egy ismeretlen által nem siet a segítségére. Ez a rabszolga elnyeri a király engedélyét, és kihúzza a prófétát a halál e helyéről. Jeremiás helyzetét jól érzékelteti a zsoltár: „Bíztam az Úrban, bizakodtam, s ő lehajolt hozzám és meghallgatott. Kiszabadított a sírgödörből, ki az iszapból és mocsárból” (Zsolt 40, 2-3).
Mi sem könnyebb, mint az igazság emberét erőszakkal elhallgattatni. Ezt tették Jeremiás prófétával az ő ellenségei ahelyett, hogy megtértek volna figyelmeztető szavára.
Egyesek ma sem szívesen hallgatják a krisztusi radikális tanítást. Egyet azonban elfelejtenek: Isten szándékai a mi akaratunk ellenére is megvalósulnak a világban. 
Jézus, aki boldognak mondta a békességeseket, és tanítványainak békéjét hagyta örökségül, a mai evangéliumi szakaszban (Lk 12, 49 - 53) nyíltan kijelenti: „Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek, nem azt, hanem szakadást,” széthúzást (51).
Első olvasásra nagyon könnyen félreérthetőek Jézus szavai. Úgy tűnik, mintha ő akarná a "szakadást" és a "tűz lángra lobbanását". Pedig neki nem ez a célja, de tudja, hogy szavai, az igazság tanítása megoszlást fog kelteni, akárcsak Jeremiás próféta esetében.
Valójában annak a ténynek a megállapításáról van szó, hogy Jézus tanítása elkerülhetetlen módon szembeállítja egymással a jót és a rosszat, az igazságot és a hazugságot, az igazságosságot és az igazságtalanságot, a békét és az erőszakot, a Jézusban hívőket és a vele szembefordulókat, az öntudatos, elkötelezett keresztényeket a farizeusi, kétszínű, jámborkodó keresztényektől, az Egyház tanításához, pápához hűeket, az eretnekségeket követőktől, hamis látnokokhoz ragaszkodóktól.
Jézus kijelentései akkor válnak drámaivá, amikor ezeket az értékeket, illetve hiányokat az egyik oldalon is és a másikon is emberek képviselik, talán éppen egy család keretein belül vagy a legbensőségesebb emberi kapcsolatokban, közösségekben…
Ám ez a szembeállás, ez a szakadás kell a gyógyuláshoz, mert a mindenáron való békesség a rothadás, a pusztulás, a halál békéje, s nem az igazi, egészséges életé. 
Az első pillanatban zavarba ejtő jézusi kijelentés se ellent nem mond korábbi tanításának, se meg nem szünteti annak érvényességét. Kijelentésével, inkább arra mutat rá, hogy a benső béke, vagyis az Isten és az ember közötti összhang, tehát az Isten akaratához való ragaszkodás ismertetőjele nem ment fel a harctól, a hadviseléstől mindaz ellen, ami saját magunkban – szenvedélyek, kísértések, bűnök – vagy környezetünkben ellenszegül Isten akaratának, támadja a hitet és akadályozza az Úr szolgálatát. Abban a pillanatban a legbékésebb kereszténynek is bátor és megfélemlíthetetlen harcossá kell válnia, aki nem riad vissza se kockázatoktól, se üldözéstől, se haláltól. 
Példája Jeremiás, de még inkább Jézus, aki vérig, a kereszt gyalázatáig küzdött a bűn ellen. Hogy azonban ez a küzdelem őszinte és szent legyen, nem szabad abba belekeverni semmiféle emberi személyeskedő indulatot vagy szándékot.
Ezt a küzdelmet egyedül annak a szeretet-tűznek kell hevítenie, amelynek fellobbantásáért Jézus a földre jött (49). Célja, hogy ez a tűz elharapózzék mindenütt az Atya dicsőségére és az emberek üdvösségére.
A szeretetnek ezért a lobogásáért várta annyira Jézus kínszenvedése vérkeresztségét (50). A kereszténynek ezért a tüzért kell készen állnia arra, hogy ellenálljon a számára akár legdrágább embernek is, sőt el is szakadjon tőle, ha az akadályozza erkölcsi meggyőződésének magvalósításában, hite megvallásában, hivatása vagy Isten akarata teljesítésében.
Ha például egy családban valaki az élet – egy megfogant magzat élete – mellett síkraszáll azokkal szemben, akik az ártatlan magzat meggyilkolására készülnek, akkor ezt a nyílt szakításig, a kitagadottság kockázatáig vállalnia kell. De ugyanez a magatartás kell bennünket jellemezzen a házassági egység, hűség, a férfi és nő szentségi házasságának védelmében, a hiteles egyházi tanítás megőrzésében, a mindenkori egyházfő, a pápához való ragaszkodásban, és még folytathatnánk a felsorolást, de ezt megteheti ki-ki maga házi feladat gyanánt…
Igaz, az efféle keserű megoszlás mindig súlyos keresztet jelent, de – akárcsak Jézus keresztje – azok üdvösségét szolgálja, akiket Jézus szeretetéért elhagyunk.
Jegyezzük jól meg, hogy az olyan nemzeti, családi, vagy baráti szolidaritás, mely a bűnre s a bűnben való cinkosságra alapoz, az a nemzet, az a család és az a barátság legbiztosabb szétbomlásához vezet előbb vagy utóbb!
Krisztus követése teljes odaadást és hősiességet kíván. A vértanúk hosszú sora, a ma is fel-fellángoló keresztényüldözések azt bizonyítják, hogy áldozatok nélkül nincs igazi kereszténység. Ez nem fanatizmus, hanem a szeretet elkötelezettségét jelenti Krisztus iránt. Hiszen Ő tűzet hozott a földre, és azt akarja, hogy ez a tűz a mi lelkünkben is nagy lánggal égjen.
Kérjük Istent a Csíksomlyói Segítő Szűzanya közbenjárására adjon erőt, hogy életünk tüzet gyújtó, meghaló-feltámadó, keresztény forradalmat kirobbantó magatartássá váljon, és engedje, hogy egykor méltók lehessünk a Vele és a vértanúkkal való nagy találkozásra.

Nincsenek megjegyzések: