Mindannyiunk előtt ismerős, hogy az Úr Jézus nemcsak hirdette, hanem életével be is bizonyította: „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért”(Jn. 15,13). Ő odaadta a szívét. Nagypéntek sötét óráiban, a kereszten is a szeretetet sugározta.
Még a második világháború előtt rendezték azt a filmet, melynek címe „A harmincadik”. Dolgozatírásra készül az iskola. Előtte való este azt veszi észre a tanító, hogy elfogyott a tinta. A város messze volt, jármű sem volt, igazából pénz sem volt rá. Egy vegyész barátjához ment és arra kérte, hogy kis tanítványainak készítsen tintát. A vegyész azonban csodálkozva nézett a tanítóra: minek? Mindketten nőtlenek vagyunk, a mi gyermekeinknek nem kell a tinta. Minek is ügyet csinálni ebből? Minek fáradjon? A lelkes tanítónak az volt a válasza: szeretetből. – Szeretetből? Kérdezte a vegyész. De mi a szeretet? – S kémcsöveire tekintve mondta, mutasd meg nekem a szeretet képletét.
Ma az Egyház Jézus Szívére, a Szeretet képletére mutat és a Szentírást idézve mondja: „Isten úgy szerette a világot, hogy Egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki hisz benne el ne vesszen, hanem örök élete legyen”(Jn 3,16).
Kedves testvérek, akik Jézus Szentséges Szívét tisztelni jöttetek el misére, tudnotok kell, hogy nem elég Jézus Szíve litániákat mondani, hanem jézusi cselekedetekből kell áldozat füzért fonni. Nem elég ünnepi felajánlásokat végezni, hanem a hétköznapi élet szürkeségében kell szívünket újra és újra jótettekkel a szeretet oltárára helyezni. Ezt pedig akkor fogjuk megvalósítani, ha komolyan vesszük Jézus felszólítását: „Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű” (Mt.11,29).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése