Oldalak

kedd, május 28, 2013

Napi gondolatok: Szent Antal kilenced 7. kedd

A korábbi elmélkedéseinkben arról beszéltünk, hogy Szent Antal közbenjárását kérve, az egyik legfontosabb kincset, értéket az „ÉLŐ HIT”-et! - kellene visszaszereznünk, vagy felfrissítenünk. Elmondtuk azt is, hogy Krisztus követéséhez nem elég a pillanatnyi, felszínes lelkesedés! Akinek csak felszínes a hite, az nem fog Krisztus mellette kitartani. Ha hűségesen ki akarunk tartani mellette, akkor el kell mélyítenünk, élővé kell tennünk a hitünket, akkor hitünknek hatással kell lennie életünkre, mindennapjainkra, mert hitünk őszinteségének fokmérője az, ahogyan az életünket leéljük.

Hitünk felfrissítésében, elmélyítésében, élővé tételében, illetve megőrzésében óriási szerepet játszanak a szentségek. Különösen a bűnbánat, amelyben újra és újra leellenőrizhetjük magunkat, hogy hányadán állunk a hittel, hogy milyen a hitéletünk. A bérmálás, amely nagykorúvá és bátorrá tesz a tanúságtevő hitéletben és annak megvallásában. A házasság és az egyházi-rend szentsége, amely segít eligazodni és kitartani a hitélet útvesztőjében és megpróbáltatásaiban. A betegek kenete, amely erőt ad a kereszt, a szenvedés hordozásához és nem utolsó sorban az oltáriszentség, az eukarisztia, amely a szürkehétköznapok energia forrása az öntudatos, gyakorló katolikus ember számára.

Minden túlzás nélkül bátran kijelenthetjük, hogy Szent Antal nagyságának titka, életszentségének forrása is az Oltáriszentség, az Oltáriszentségben igazi, valódi és lényegi módon jelenlévő, élő és dicsőséges Krisztus.

Ugyanis Szent Antal vallotta és átélte az Eukarisztiával, az Oltáriszentséggel kapcsolatosan, azt a nagy igazságot, amit Jézus mondott a jelt, a csodát követelő írástudóknak és farizeusoknak, hogy „itt és most – az Ő személyében – nagyobb valaki van, mint Jónás… itt nagyobb van, mint Salamon”(Mt 12, 38-42). Ez a két határozószó, most és itt, megértette vele, és meg kell értesse velünk is, hogy a kenyér és bor átváltoztatásától kezdődően, itt és most, vagyis abban a pillanatban, és azon a helyen amelyen az átváltoztatás szavai elhangzanak, nagyobb valaki van, mint Jónás próféta, mint Salamon király, nagyobb mint Ábrahám, nagyobb mint Mózes: az élő, az igaz Isten Fia!

Kt. A hit és a szentségek között szoros és kölcsönös függőség áll fenn. A II. Vatikáni Zsinat - hangsúlyozza, hogy a szentségek nemcsak feltételezik a szentségekhez járulók hitét, hanem növelik, megerősítik azt, s egyúttal ki is fejezik.

A hit mindig előfeltétele a szentségek hatékonyságának, a szentségek ereje összekapcsolódik a hit erejével. A szentség bár önmagában is hat, mégis a hit hiányában terméketlen maradhat.

Talán csodálkozunk azon, hogy az Eucharisztia, vagy a bűnbánat szentsége, amihez gyakran járulunk, nem alakítanak át bennünket, nem hoznak látható eredményeket a lelkiéletünk fejlődésében. Ennek oka minden bizonnyal az, hogy nincs meg bennünk a kellő hit, a kegyelem működéséhez szükséges nyitottság, vagy talán nem készülünk fel kellőképpen a szentségek fogadására.

Valahogy úgy kellene tennünk, mint adventben, amikor az Egyház heteket szentel a Jézus eljövetelére való imádságos várakozásra, mert azt akarja elérni, hogy növekedjék bennünk a vágy, amellyel Jézust és az Ő eljövetelét várjuk. Hiszen annak mértékében, hogy milyen erős bennünk ez a szomjúság, ez a vágy, Jézus eljövetele, újbóli megszületése után, annak mértékében szűnik meg szomjúságunk és válik valóra vágyakozásunk. Tehát végső soron hitünk mértékében működnek szívünkben a Karácsony kegyelmei.

Ha nem éljük át kellőképpen az Adventet, akkor nem leszünk képesek igazán átélni a Karácsonyt sem. Ha nem éljük át az Adventet és nem tudatosan várakozunk Jézusra, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy a Karácsony anélkül múlik el, hogy bármilyen nyomot is hagyna a szívünkben.

És ahogyan Jézus Karácsonyi eljövetelét megelőzi az adventi várakozás, ugyanúgy Jézusnak az Eucharisztiában való eljövetelére is várakoznunk kell. Jézus nap, mint nap alászáll az oltárra, szüntelenül megszületik ott, és ezt az oltáron történő megszületését is várakozásnak - eucharisztikus adventnek - kellene megelőznie.

Kt. Az eucharisztikus advent mindenekelőtt a hit magatartása, hit a ránk váró Jézus szeretetében. Nagyon fontos, hogy higgyük: Jézus vágyva vágyik arra, hogy betérhessen a szívünkbe, ezt Ő maga fogalmazta meg Szent Lukács evangéliumában: „Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek”(Lk 22,15). Ő vágyódik a velünk való találkozásra, a Szentáldozásunkra, mivel a legszentebb Oltáriszentség, minden kegyelmek fő forrása által teljesen nekünk akarja adni Önmagát. Mi vágyódunk a Vele való találkozásra?

Kt. Az ember egyik legalapvetőbb lélektani szükséglete az elfogadás és a szeretet utáni vágy, amit Ady Endre a nagy költő így fogalmaz meg: „Szeretném, hogyha szeretnének, s lennék valakié, Lennék valakié”… azonban vigyázzunk, elsősorban ne az emberektől várjuk ezt a szeretetet és elfogadást, mert bennük gyakran csalódni fogunk. A hit arra tanít, hogy igazából csak egyvalakinek – Krisztusnak az elfogadására számíthatunk, és igazából erre van szükségünk, Ő pedig mindig elfogad bennünket, ahogy Boldog II. János Pál pápa mondta: „A szentáldozásban nem annyira te fogadod Jézust magadba, mint inkább Ő téged. Ő fogad el téged olyannak, amilyen vagy. Elfogad, vagyis elismer és szeret.”

A pogány filozófus, Celsus, Krisztus után 178 körül írt keresztény ellenes művében azt mondja, hogy a keresztények őrültek, mivel azt hiszik, hogy Istenük egy lett közülük, s eggyé válhatnak vele egy lakoma keretében. Az ő véleménye szerint ez egyszerűen őrültség. Azonban ennek az álláspontnak éppen a fordítottja igaz - nem a keresztények az őrültek, amikor hisznek abban, hogy Krisztus magát adja nekik a kenyér színe alatt, hanem Isten őrült meg az ember iránti szeretetében; az Eucharisztia, az Oltáriszentség Krisztus őrültségének - az ember iránt, az irántad, irántam érzett őrült szeretetének a jele.

Kt. Ezzel a hittel kell, hogy készüljünk Krisztus eljövetelére, a Vele való találkozásra a szentáldozásban. Nagyon fontos, hogy növekedjen bennünk az Ő szeretetébe vetett hit, a hit abban, hogy éhezve és vágyva vágyik eljönni hozzánk az Eucharisztiában. Amikor valóban elhisszük, hogy mennyire szeret Ő minket és mennyire vár ránk, akkor fogjuk majd megérteni, hogy Isten az irántunk való őrült szeretetében – ha mi késlekedünk – azt az érzést éli át, amit a pszichológia a várakozás gyötrelmének nevez.

Ahogy megérik bennünk, a hit abban, hogy Jézus szeret és vár ránk, úgy ezzel a hittel együtt, vágy és éhség fog jelentkezni bennünk az Eucharisztia iránt; gyötrő vágy a Jézussal való találkozás és az Ő eljövetele iránt. A szeretett személyre való várakozás gyötrelme a szeretet megvetettségének mértékével arányos. Minél jobban szereti egy édesanya a gyermekét - akire hiába várakozik -, annál nagyobb benne a találkozás utáni vágyának szenvedése, kínja. És ha ez a szeretet Isten végtelen szeretete, melyet még elképzelni sem tudunk, akkor milyen mérhetetlen lehet az Ő várakozásának szenvedése, ha hiába vár személyesen rád, rám és mindannyiunkra?

Kt. Amikor Jézus végtelen szeretetébe vetett hit teljessé válik bennünk, amikor felfedezzük a várakozás gyötrelmét, amellyel Jézus vár ránk az Eucharisztikus Asztalnál, akkor többé nem tudunk majd az Eucharisztia nélkül élni. Akkor éhezni fogunk Őrá, forrón vágyakozunk majd az Úrral való találkozásra.

Ne feledjük, ha a hit Krisztus személyéhez való kötődést jelent, akkor a Krisztus befogadását és a Hozzá való kötődésünket teljesen csak az Eucharisztiában való egyesülés fejezi ki, ami nem más, mint a hit forrása és csúcspontja.

A Krisztushoz való kötődés azt jelenti, hogy közösséget vállalunk az Ő áldozatával, átadjuk életünket Neki, hogy az átalakuljon az Egyház és testvéreink szolgálatára. Éppen ezért az Eucharisztia célja, hogy megtérjünk, hogy elforduljunk saját önző akaratunktól és megszabaduljunk mindattól, ami megakadályoz minket a Krisztushoz való kötödés elmélyítésében.

Ennek tudatában próbáljunk úgy jelen lenni a Szentmisén, mint az evangéliumi leprás a templomban, és kérjük, hogy Jézus tisztítson meg minket az önzés leprájától, a gőg leprájától, önmagunk féltésének, a kapkodásnak, a nyugtalanságnak, a pesszimizmusnak és az állandó bánkódásnak, szomorúságnak a leprájától, az evilági ügyek túlzott hajszolásától, mert mindezek lehetetlenné teszik bennünk Krisztus növekedését.

Ne feledjük, a szentáldozáshoz való járulás segít bennünket a megtérésben, ami által mindinkább Krisztus fog uralkodni a szívünkben, s az Ő akarata lesz számunkra a legfőbb érték. Ezért minden szentáldozásunknak erősítenie kell az Ő akaratához való kötődésünket. Vagyis az Eucharisztiának elő kell készítenie, és elő kell segítenie azt, hogy önző énünk elhaljon, s így Krisztus növekedhessen bennünk.

Kt. Ha a hit Krisztusra való ráhagyatkozás és bizalom, akkor az Eucharisztiában minden ügyünket, félelmünket, nyugtalanságunkat át kell adnunk Neki. S ha átadtuk, akkor az Eucharisztia békét hoz majd számunkra. Azt a békét, amely az Úr Jézus áldozatának megváltó erejébe vetett hitből fakad, abból a hitből, hogy Ő megváltott mindannyiunkat a félelemtől, a bizonytalanságtól és a modern idők rákfenéjétől, a stressztől is, vagyis mindattól, ami tönkreteszi lelki életünket vagy a lelki és testi egészségünket.

Testvéreim! A Csíksomlyói Segítő Szűzanya és Páduai Szent Antal közbenjárására kérjük Istentől az élő hit kegyelmét, amelynek segítségével az Úr Jézus végtelen szeretetébe vetett hit teljessé válhat bennünk, s ami által felfedezhetjük a várakozás gyötrelmét, amellyel Jézus vár ránk az Eucharisztikus Asztalnál. Mert ha ez megtörténik, akkor többé nem tudunk az Eucharisztia, az Oltáriszentség nélkül élni. Akkor éhezni fogunk Őrá, forrón vágyakozunk majd a Vele való gyakori találkozásra. Ámen.

Nincsenek megjegyzések: