Május 27. Canterbury Szent Ágoston püspök
Mint a római Szent András-kolostor apátját, Nagy Szent Gergely pápa 597-ben az angolokhoz küldte az evangélium hirdetésére. Ethelbert király támogatásával, mint Canterbury püspöke, sokakat a hitre térített, több egyházi tartományt szervezett, főként a kenti királyságban. Május 26-án halt meg 605 körül, Canterburyben.
Nagy Szent Gergely pápa levelezéséből
Az angol népre ráragyogott a hit fénye
Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek (Lk 2, 14), mert a földbe esett búzaszem elhalt, nehogy egyedül uralkodjék az égben. Hiszen mi az ő halálából élünk, az ő gyengeségétől erősödünk meg, az ő szenvedése ragad ki minket a szenvedésből, és az ő szeretetének műve, hogy Britanniában olyan testvéreket keresünk, akiket nem ismertünk, és az ő ajándéka az, hogy akiket ismeretlenül is kerestünk, azokra rátaláltunk.
El nem mondható, mekkora öröm támadt a hívők szívében, amikor meghallották, hogy a mindenható Isten kegyelméből és a te munkád nyomán, testvérem, az angol népre ráragyogott a hit fénye, miután eloszlott a tévedések homálya. Most már helyesen gondolkodik, és lábbal tapossa a bálványokat, pedig azelőtt oktalan rettegéssel hódolt nekik. Most már tiszta szívvel a mindenható Isten előtt borul le, most már nem bukdácsol bűnökben, hanem követi az igehirdetésben kapott szent szabályokat. Amíg akarata aláveti magát Isten parancsainak, addig értelme a magasba tör; imában porig alázkodik, nehogy a földhöz tapadjon a szíve. Ugyan ki másnak a műve ez, mint annak, aki megmondta övéinek: Atyám mindmáig munkálkodik, azért én is munkálkodom. (Jn 5, 17).
Isten nem nagy tudású igehirdetőket küldött szét a föld határáig, hogy megmutassa: nem az emberek bölcsessége, hanem az ő ereje téríti meg a világot. Most is ez történt: gyengék által volt kegyes nagyszerű tetteket végbevinni az angol népnél. Hanem, szeretett testvérem, éppen ebben a mennyei ajándékban van valami, ami miatt – a nagy öröm mellett – igen-igen kell félni is.
Értesültem ugyanis, hogy a mindenható Isten kedvességed által nagy csodákat művel annál a népnél, amelyet kiválasztani szándékozott. Szükséges tehát, hogy e mennyei ajándéknak félve örülj, és így örömödet fékezze bizonyos aggódás. Igen, örülhetsz, hogy az angolok lelkét az érzékekkel megtapasztalt csodák a belső kegyelemre hangolják rá, de félj is, nehogy – miközben a csodák történnek – az ingatag lélek kevélyen felfuvalkodjék: így éppen a hírnév, amely felmagasztalja, romlásba döntse hiú öntetszelgése miatt.
Mindenképpen jusson tehát eszünkbe, hogy amikor a tanítványok az igehirdetésből visszatértek, és Mesterüknek dicsekedtek: Uram, nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk, rögtön hallaniuk kellett az Úr intelmét: Ne ennek örüljetek, hanem annak, hogy nevetek föl van írva a mennyben (Lk 10, 17. 20).
Forrás: Az Imaórák Liturgiája
Mint a római Szent András-kolostor apátját, Nagy Szent Gergely pápa 597-ben az angolokhoz küldte az evangélium hirdetésére. Ethelbert király támogatásával, mint Canterbury püspöke, sokakat a hitre térített, több egyházi tartományt szervezett, főként a kenti királyságban. Május 26-án halt meg 605 körül, Canterburyben.
Nagy Szent Gergely pápa levelezéséből
Az angol népre ráragyogott a hit fénye
Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek (Lk 2, 14), mert a földbe esett búzaszem elhalt, nehogy egyedül uralkodjék az égben. Hiszen mi az ő halálából élünk, az ő gyengeségétől erősödünk meg, az ő szenvedése ragad ki minket a szenvedésből, és az ő szeretetének műve, hogy Britanniában olyan testvéreket keresünk, akiket nem ismertünk, és az ő ajándéka az, hogy akiket ismeretlenül is kerestünk, azokra rátaláltunk.
El nem mondható, mekkora öröm támadt a hívők szívében, amikor meghallották, hogy a mindenható Isten kegyelméből és a te munkád nyomán, testvérem, az angol népre ráragyogott a hit fénye, miután eloszlott a tévedések homálya. Most már helyesen gondolkodik, és lábbal tapossa a bálványokat, pedig azelőtt oktalan rettegéssel hódolt nekik. Most már tiszta szívvel a mindenható Isten előtt borul le, most már nem bukdácsol bűnökben, hanem követi az igehirdetésben kapott szent szabályokat. Amíg akarata aláveti magát Isten parancsainak, addig értelme a magasba tör; imában porig alázkodik, nehogy a földhöz tapadjon a szíve. Ugyan ki másnak a műve ez, mint annak, aki megmondta övéinek: Atyám mindmáig munkálkodik, azért én is munkálkodom. (Jn 5, 17).
Isten nem nagy tudású igehirdetőket küldött szét a föld határáig, hogy megmutassa: nem az emberek bölcsessége, hanem az ő ereje téríti meg a világot. Most is ez történt: gyengék által volt kegyes nagyszerű tetteket végbevinni az angol népnél. Hanem, szeretett testvérem, éppen ebben a mennyei ajándékban van valami, ami miatt – a nagy öröm mellett – igen-igen kell félni is.
Értesültem ugyanis, hogy a mindenható Isten kedvességed által nagy csodákat művel annál a népnél, amelyet kiválasztani szándékozott. Szükséges tehát, hogy e mennyei ajándéknak félve örülj, és így örömödet fékezze bizonyos aggódás. Igen, örülhetsz, hogy az angolok lelkét az érzékekkel megtapasztalt csodák a belső kegyelemre hangolják rá, de félj is, nehogy – miközben a csodák történnek – az ingatag lélek kevélyen felfuvalkodjék: így éppen a hírnév, amely felmagasztalja, romlásba döntse hiú öntetszelgése miatt.
Mindenképpen jusson tehát eszünkbe, hogy amikor a tanítványok az igehirdetésből visszatértek, és Mesterüknek dicsekedtek: Uram, nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk, rögtön hallaniuk kellett az Úr intelmét: Ne ennek örüljetek, hanem annak, hogy nevetek föl van írva a mennyben (Lk 10, 17. 20).
Forrás: Az Imaórák Liturgiája
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése