csütörtök, május 23, 2013

Így védd meg a hagyományos házasságot!

Vallási és a hagyományra hivatkozó érvek nélkül fogja pártját a férfi-női házasságnak három amerikai professzor; könyvük a házasság talán legkonzisztensebb védelme. Megközelítésük alapja, hogy nem a homoszexualitás ellen írni, hanem a hagyományos házasság mellett állnak ki.
Itthon még nem került a közéleti viták középpontjába az azonos neműek házassága, a Magyarország a világ azon, túlnyomó többséget kitevő államai közé tartozik, amely elfogadja, hogy a házasság egy férfi és egy nő kapcsolata. 2009. július 1-jétől azonban nálunk is létesíthetnek bejegyzett élettársi kapcsolatot az azonos nemű párok. A liberális jogvédők pedig rendszerint arra hivatkoznak például az új alkotmány házasság-definíciója ellen, hogy az európai „jogfejlődési tendenciák”  a melegházasság elfogadása felé mutatnak.

Így aztán talán a hazai érdeklődők számára is hasznos lehet Sherif Girgis, Ryan T. Anderson és Robert P. George rövid, alig több mint száz oldalas, szellősen szedett, könnyen olvasható kötete. Az azonos neműek házasságát ellenzők fejéhez ugyanis gyakran vágják hozzá, hogy „nincs helye vallásos érveknek ebben a vitában”. Függetlenül attól, hogy ez a tétel vitatható, hiszen miért ne lenne helye akár vallásos érveknek is, a kötet kifejezetten tartózkodik a vallásos, illetve (egy-két mondatot leszámítva) a hagyományra hivatkozó érvek citálásától...

A folytatás az alábbi linken olvasható.
Így védd meg a hagyományos házasságot!

Nincsenek megjegyzések:

Tanú, aki személyes tapasztalatból tesz kijelentést – Húsvét 3. vasárnapja

Szentírási részek: ApCsel 3,13-15.17-19. // Lk 24,35-48 A mai szentírási részekben kétszer is elhangzik a „tanú” szó. Először Péter ajkán. A...