Oldalak

kedd, május 14, 2013

Ferenc pápa: A Szentlélek a bennünk aktívan cselekvő Isten

Pontosan két hónap telt el azóta, hogy Jorge Mario Bergoglio bíborost Péter utódává választották. Ferenc pápa szokásához híven május 13-án, hétfőn reggel is szálláshelyén, a vatikáni Szent Márta-ház kápolnájában mutatta be a szentmisét.
A szentmiséen ez alkalommal a Vatikáni Rádió műszaki, adminisztratív és főigazgatóságának néhány alkalmazottja vett részt. Jelen voltak továbbá az Elvándorlók és Úton levők Pápai Tanácsának munkatársai, élükön Antonio Maria Vegliò bíboros elnökkel, Joseph Kalathiparambil püspökkel, a dikasztérium titkárával, valamint P. Gabriele Bentoglio altitkárral, akik együtt miséztek a Szentatyával.
A Szentatya a napi olvasmányokhoz fűzve gondolatait utalt az Apostolok Cselekedeteiből vett szakaszra, (ApCsel 19,1-8), amelyben Szent Pál Efezusban találkozik néhány tanítvánnyal. Meglepő válaszuk, amit a népek apostolának kérdésére adnak: „Még csak azt sem hallottuk, hogy van Szentlélek”. A kétezer évvel ezelőtti keresztények tudatlansága nem csak az első időket jellemezte – mondta a pápa.

Folytatás az alábbi linken
Ferenc pápa: A Szentlélek a bennünk aktívan cselekvő Isten

Nincsenek megjegyzések: