Oldalak

vasárnap, május 26, 2013

„A maffiózók térjenek meg Istenhez, nem dönthetnek rabszolgasorsba nőket és gyermekeket” – Ferenc pápa vasárnap déli Úrangyala imádsága


RealAudioMP3 „A maffiózók – férfiak és nők – térjenek meg Istenhez” – ezért fohászkodott Ferenc pápa a vasárnap déli Úrangyala elimádkozásakor a Szent Péter téren összegyűlt hívekkel, akik nagy tapssal fogadták szavait. A Szentatya utalt rá, hogy szombaton Palermóban a boldogok sorába iktatták Pino Puglisi atyát, a maffia áldozatát, majd felkiáltott: a maffiózók nem tehetik rabszolgáikká testvéreinket!

Ferenc pápa mintegy visszhangozta II. János Pál húsz évvel ezelőtt, 1993-ban mondott emlékezetes szavait, amelyekkel erőteljesen elítélte a szervezett bűnözést a szicíliai Agrigento-ban tett történelmi apostoli látogatásakor.

Ferenc pápa utalt mindazoknak a férfiaknak, nőknek és gyermekeknek a fájdalmára, akiket a sokarcú maffia használ ki és tesz rabszolgává az illegális munka, a prostitúció, a sokféle társadalmi nyomás révén. E rabszolgaságok mögött különféle maffiák állnak. Imádkozzunk az Úrhoz, hogy térítse meg ezeknek a személyeknek a szívét. Nem folytathatják ezt a tevékenységüket. Nem tehetnek minket rabszolgáikká! Imádkozzunk az Úrhoz! Imádkozzunk, hogy ezek a maffiózó férfiak és nők megtérjenek Istenhez! – hangzott a pápa felhívása.

Felidézve Boldog Pino Puglisi atya alakját, akit 20 évvel ezelőtt szeptember 15-én a maffia ölt meg, a pápa megállapította: a vértanú pap élete és halála ma is figyelmeztetés azok számára, akik azt hiszik, hogy a gyilkossággal kiszántották azt is, amit Puglisi atya elvetett.
Puglisi atya példamutató pap volt, aki elsősorban a fiatalok pasztorációjának szentelte életét. Az evangélium szellemében nevelte őket és így kivonta őket az alvilág hatalma alól. Ezért próbálták legyőzni, kioltva életét. Valójában azonban Puglisi atya győzött a Feltámadt Krisztussal – mondta Ferenc pápa.

Ezen a május végi vasárnapon a Szent Péter téren jelenlévő hatalmas tömeg hosszas tapssal fejezte ki egyetértését a pápa szavaival. A Szentatya, Szentháromság Vasárnapjáról elmélkedve ismét használta azt a kifejezését, amely néhány héttel ezelőtt már bejárta a világsajtót:

„A mi Istenünk nem egyfajta ’spray’, hanem konkrét valóság, nem elvont, hanem neve van: „Isten a szeretet”. Nem egy romantikus, érzelmi szeretet, hanem az Atya szeretete, amely minden élet kezdetét jelenti, a Fiú szeretete, aki meghal a kereszten és feltámad, a Lélek szeretete, aki megújítja az embert és a világot. Jót tesz nekünk, ha arra gondolunk, hogy Isten a szeretet, mert megtanít bennünket szeretni, megtanítja, hogy másoknak adjuk életünket, mint ahogy Jézus odaadta magát nekünk és továbbra is velünk halad”.

A Legszentebb Szentháromság nem emberi érvelés terméke; az az arc, amellyel maga Isten nyilatkoztatta ki magát, nem egy pulpitusról, hanem az emberiséggel együtt haladva. Isten együtt haladt a történelemben Izrael népével és Jézus mindig velünk halad. Megígérte nekünk a Szentlelket, aki a tűz, és aki megtanítja nekünk mindazt, amit nem tudunk, belülről vezet bennünket, jó ötleteket, jó ihleteket ad” – mutatott rá Ferenc pápa a vasárnap déli Úrangyala elimádkozásakor mondott beszédében.

Utolsó megfontolása Máriára vonatkozott: Mária Krisztusnak köszönhetően már a Szentháromság dicsőségében van, ugyanakkor közel van gyermekeihez.
Mária a reménység Anyja utunk során. Ő a reménység Anyja. Az az Anya, aki megvigasztal minket, aki elkísér bennünket az úton. Imádkozzunk együtt a Szűzanyához, Édesanyánkhoz, aki elkísér bennünket utunkon.

Az Úrangyala elimádkozása után a pápa Boldog Puglisi atya és Néri Szent Fülöp közbenjárását kérte az olasz ifjúsági körök Szent Pál szövetsége számára. Külön köszöntötte a téren jelen lévő számos csoport között a kínai híveket, akik Mária, a keresztények segítsége közbenjárásáért fohászkodva imádkoznak különös buzgósággal ezekben a napokban a kínai helyi egyházért.

(vm)

Nincsenek megjegyzések: