„Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek! Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek. Ne nyugtalankodjék szívetek és ne csüggedjen.”
Mi ez a világ pillanatnyi erőegyensúlyon alapuló, ingatag békéjétől különböző békesség? Sztoikus nyugalom, szenvedélymentesség talán? Nem, a krisztusi béke éppenséggel nem valaminek a hiánya, hanem valakinek a jelenléte. Az Atyához induló Jézus nem hagyja magára apostolait, hanem titokzatos módon ott marad közöttük. Ez a békesség a Szentlélek bennünk lakásának következménye, az Isten életébe való bekapcsolódásból születik, és abban őriz meg egyre mélyebben.
A külső béke gyakran megalkuvás eredménye, ezért is oly törékeny, a belső viszont az életszentségre törekvő ember sajátja, s aki Jézus Krisztusban marad, nem is veszíti el soha.
Példa erre Szent Pál apostol, akinek megpróbáltatásairól a mai Szentleckében is olvasunk. Ő egy pillanatig sem a külső béke megőrzésén fáradozott, de birtokában volt a belső békességnek, amely megannyi rosszindulat, üldözés, szerencsétlenség közepette is erőt adott neki, hogy tovább folytassa az evangélium hirdetését.
Ez az a békesség, amely megőriz a nyugtalanságtól és a félelemtől, s amit ha hordozunk, mi magunk is békességszerzővé válunk, mint Szent Ferenc, aki mint kiengesztelődött és Isten békéjében élő ember Naphimnuszával kibékítette Assisiben az egymással szemben álló püspököt és podesztát.
„Valami furcsa összehangolódás,
Valami ritka rend –
Széthúzó erők erős egyensúlya,
Mély belső bizonyosság idebent –
Bizonyosság arról, hogy élni jó,
Szenvedni elkerülhetetlen,
Szeretni tisztán: megistenülés,
Meghalni szép –
S a Kifejezést meglelni mindezekhez,
Megtalálni a felséges Igét:
az igét mindezekhez: A Béke ez.
Orkán ordíthat aztán odakünt,
Robbanhat ezer bomba: kárbament,
de kárt nem okozott.
Bent:
Csend.
A Béke itt kezdődik.
Bent:
Csend.
Isten hozott.” (Reményik Sándor)
fr. Barsi Balázs ofm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése