Oldalak

szerda, április 24, 2013

Napi gondolatok: Jézus eljövetelének egyetlen célja az ember megmentése és üdvözítése Jn 12,44-50

Az evangéliumi részletben az a vigasztaló tanítás fogalmazódik meg, hogy Jézus eljövetelének egyetlen célja az ember megmentése és üdvözítése. Ő nem avégett jött, hogy elítélje a világot, hanem hogy megmentse. De szavaiból az is nyilvánvaló, hogy aki következetesen visszautasítja ajándékát, annak szigorú ítélettel kell szembenéznie.

A népies teológia az ítéletet valamiféle bírósági tárgyalás keretében gondolja el. Jézus szavai azonban inkább azt sugallják, hogy az ember önmagát fogja megítélni: a jézusi igéhez méri földi életét, és ennek megfelelően hozza meg döntését. Ez a döntés összhangban lesz életének fő irányával. Ha valaki bűnös emberként bukásai után gyakorta bűnbánatot tartott, s Isten irgalmába kapaszkodva megpróbálta újrarendezni életét, akkor a végső pillanatban életének összefoglalásaként minden bizonnyal Jézus mellett fog dönteni. De ha tudatosan és következetesen megtagadta őt, félő, hogy e bűnben megrögződött állapota végérvényessé válik. 

Isten nem fenyegetőzik, de határozottan kéri tőlünk, hogy fogadjuk el Jézus ajándékát, és kövessük tanítását, mert csak ezzel a feltétellel üdvözülhetünk. A mai napon azért imádkozzunk, hogy e feltételnek valamennyien eleget tudjunk tenni. De könyörögjünk nem hívő embertársainkért is, hogy a jócselekedeteikben megfogalmazódó öntudatlan hit őket is elvezesse az üdvösségre.

Nincsenek megjegyzések: