vasárnap, március 24, 2013

Ferenc pápa: Ne hagyjátok, hogy ellopják tőletek a reményt

Az olaszul Pálmavasárnapnak nevezett ünnep homíliájában a Szentatya arra emlékeztetett, hogy Jézus, bár királyként vonul be Jeruzsálembe, de Isten, nem pedig az emberek látószöge szerint.
Királyi trónusa a kereszt fája – ez Jézus – állapította meg Ferenc pápa. A tömeg Királyként üdvözli, azonban Jézus nem hallgattatja el őket, nem száll velük szembe.

Milyen típusú Király Jézus? Szamárháton vonul be, nincs udvartartása, nem veszi körül hadsereg, hatalma jelképeként. Egyszerű emberek köszöntik, akik megérzik, hogy Jézus több mint király, megérzik, hogy ő az Üdvözítő. Jézus nem azért lép be a Szent Városba, hogy a földi királyoknak kijáró tisztelettel fogadják, akiknek hatalmuk van, akik uralkodnak.
Azért lép be a városba, hogy megostorozzák, hogy bántalmazzák és meggyalázzák, mint ahogy ezt Izajás próféta megjövendöli az első olvasmányban (vö. Iz 50,6). Azért megy Jeruzsálembe, hogy fogadja a töviskoronát, egy botot és egy bíborpalástot. Királysága gúny tárgya lesz. Azért vonul be Jeruzsálembe, hogy hátán egy kereszttel felmenjen a Kálvária dombra. Jézus azért megy Jeruzsálembe, hogy kereszthalált haljon. Éppen ebben ragyog fel Isten szerinti királysága: királyi trónusa a kereszt fája! – mondta homíliájában Ferenc pápa.

Folytatás alábbi linken olvasható
Ferenc pápa: Ne hagyjátok, hogy ellopják tőletek a reményt

Nincsenek megjegyzések:

XII. Felsőháromszéki Gyalogos Zarándoklat Csíksomlyóra

 Az idén is meg lesz szervezve a gyalogos zarándoklat Csíksomlyóra.