Oldalak

hétfő, január 21, 2013

Napi gondolatok: Január 21 Szent Ágnes szűz és vértanú emléknapja

A III. század közepén vagy a IV. század elején Rómában szenvedett vértanúságot. Sírját Damazusz pápa verses felirattal ékesítette; Szent Ambrus nyomán az ókeresztény Egyház írói közül sokan dicsőítő beszédekkel övezték alakját.

Szent Ambrus püspöknek írásaiból

Büntető kínokra még gyenge, de győzelemre már érett volt

Forrás: itt
Szűznek van születésnapja; érintetlenségét kövessük! Vértanú mennyei születésnapja van, áldozatot ajánljunk fel! Szent Ágnes mennyei születésnapja van. A hagyomány szerint tizenkét éves korában jutott a vértanúságra. Annál szörnyűbb ez a kegyetlenség, amely még e zsenge kornak sem irgalmazott, de mennyivel nagyszerűbb a hit ereje, amely még ebben a korban is tanúságot tudott tenni! 
Volt-e sebezhető hely azon a gyenge kis testen? Mégis volt mivel legyőznie azt a kardot, amely szinte alig tudta hol megsebezni. Az ő korabeli lányok még a szüleik egy görbe tekintetét sem igen tudják elviselni, még egy tűszúrástól is sírva fakadnak, mint valami sebesüléstől. 
Ő még a véres kezű hóhérok között sem fél; mozdulatlan állja a csikorgó láncok nehéz rángatását; odatárja egész testét a dühöngő hóhér kardja elé. Még azt sem tudja, mi a halál, de már kész elfogadni. Amikor pedig máglyára hurcolják, a lángok között Krisztusnak nyújtja a kezét, és győzedelmes Urunk diadaljelével szenteli meg azt a szentségtelen oltárt. Hiába tették nyakát és két kezét vasbilincsbe, gyenge tagjait semmiképpen sem tudta összeszorítani.
Újfajta vértanúság? Büntető kínokra még gyönge, de a győzelemre már érett volt. Alig tudott harcolni, mégis könnyen érdemelte ki a győzelmi koszorút. Korára való tekintettel még semmi erényt sem várhattak tőle, mégis mestere lett a tökéletességnek. Soha még menyasszony nem ment úgy a menyegzős házba, amilyen vidáman és ünnepélyes léptekkel ő indult a kivégzés helyére. Fejét befont haja nem koszorúzta, de fel volt ékesítve Krisztus számára, nem ugyan virágokkal, hanem erényeivel.
Mindenki sírt körülötte, csak az ő szeme volt száraz. Mindenki csodálta, hogy életét, amelyből még alig élvezett valamit, olyan könnyen áldozta fel, mint aki már mindent élvezett. Mindenki bámult, hogy már az Isten mellett tanúskodhatott, pedig koránál fogva még szava sem lehetett volna a bíróság előtt. Végül is elérte, hogy Isten ügyében hittek a szavának, pedig ember ügyében még nem hittek volna neki. Mert ami a termeszét erejét meghaladja, az a természet Alkotójától van.
Hogyan ijesztgette a hóhér, hátha megrémül! Hogyan igyekezett kedveskedéssel rábeszélni, milyen ajánlatokat tett, hogy még férjhez mehet! De ő így felelt: „Már az is méltánytalanság a Jegyessel szemben, ha más jövendőbelire várunk. Azé leszek, aki már előbb engem választott. Mire vársz, hóhér? Hadd pusztuljon ez a test, ha olyan szemeknek is tetszhet, amelyeknek én nem akarom.” Odaállt, imádkozott, és lehajtotta fejét.
Csak láttad volna, hogyan remegett a hóhér, mintha ő lett volna az áldozat! Reszketett a keze, és belesápadt az arca annak a másik életnek az elvesztésébe, pedig ez a leány nem féltette a saját életét. Látjátok, ebben az egy áldozatban két vértanúság van: a tisztaságé és a hité. Szűz maradt, és a vértanúságot is elnyerte.

Forrás: Az Imaórák Liturgiája

Nincsenek megjegyzések: