Oldalak

kedd, január 29, 2013

Napi gondolatok: „Aki teljesíti az Isten akaratát, az az én testvérem és anyám – mondja az Úr” - Mk 3, 31-35.

A grafika eredeti hely
A mai evangéliumi szakasz a cselekvés fontosságára hívja fel a figyelmet: Jézus tanítását, amellyel Isten végérvényes akaratát hirdeti meg, nem elég hallgatni, hanem tettekre is kell váltani. Jézus igazi tanítványát a gyümölcsökről, vagyis cselekedeteiről, életviteléről lehet felismerni (Mt 7,16). Nem elég a szóbéli hitvallás, annak tettekkel történő alátámasztására is szükség van: „Nem mindenki, aki azt mondja nekem: Uram, Uram, megy be a mennyek országába, csak az, aki megteszi Atyám akaratát, aki a mennyben van” (Mt 7,21) – állítja a Mester.
„Aki teljesíti az Isten akaratát, az az én testvérem és anyám.”
Ez a kijelentés nem kisebbítette Mária érdemét, nemcsak azért, mert ő a Megváltó test szerinti anyja, hanem azért is, mert, miként az evangéliumokból kiderül (Lk 1,38; 2,19) Isten akaratának teljesítésében ő a legfőbb példa. Nemcsak anyaságán keresztül kapcsolódik Jézushoz, hanem hitén és szeretetén keresztül is, ezért a Jézus által alapított közösségnek ő a legkiválóbb tagja. Hiszen a Szűzanya engedelmes hallgatója, és tettekre váltója volt isten igéjének.
Istennek valamennyiünkkel terve van, Isten mindannyiunkot nevünkön szólít. A mi feladatunk az, hogy meghalljuk őt, e hangoskodó, zajos világban képesek legyünk meghallani hívását, illetve a már meghallott hívásra újra és újra IGENT mondjunk. „Ne félj, mert név szerint hívtalak” – mondja Isten Izajás próféta által mindannyiunknak.
Mi a teendőnk, a feladatunk, ha igent mondtunk az Úr hívására? Mi a krisztusi hivatásunk lényege? Szent Atyánk, Benedek pápa szerint: „Istennel lenni és küldöttként az emberek között haladni” – ez a két dolog együttesen, szétválaszthatatlanul alkotja a keresztény, az öntudatos Krisztus követő hivatásának lényegét.
Hogyan lehetünk Istennel? Itt az első és legfontosabb a keresztény ember számára a szentmiseáldozat, ha lehetséges, akkor a mindennapi szentmise, amelybe tudatos mély, belső átéléssel kell bekapcsolódni, és nem megszokásból, rutinszerűen részt venni. A második az egyéni, személyes és közösségi imának a végzése. Harmadik, ami segít az Istennel való együttlét megvalósulásában, az a Szentírás naponkénti olvasása, amely nem múltbeli szavak, történetek megfejtését jelenti, hanem az Úr szavának keresését, megértését, amelyet itt és most akar személyesen hozzám intézni, mintegy a személyes imámra adott válaszként. Végül, pedig ami által megvalósulhat fizikailag is az Istennel való együttlét, az a Szentségimádás, amelynek keretében beszélhetünk Istennel, föltehetjük neki kérdéseinket, megoszthatjuk vele aggodalmainkat és félelmeinket, mint ahogy örömeinket, kívánságainkat és reményeinket is.
Fontos leszögeznünk, hogy nem hiteles és nem felel meg az evangéliumnak, ha valaki, pl. a liturgiában vagy az egyéni imában akar szolgálni Istennek anélkül, hogy hajlandó volna embertársai felé fordulni, a szegényeknek szolgálni, s e szolgálatot egyénileg is, közösen is végezni. Valaki egy alkalommal így fogalmazott: „Addig egyetlen ember se hisz az üdvösség tanításában és az Üdvözítőben, amíg véresre nem nyúztuk magunkat a fizikailag, pszichikailag, szociálisan, gazdaságilag, erkölcsileg vagy más módon beteg emberek szolgálatában'' (A. Delp).
Kereszténységünk tehát nem lehet elméleti vallásosság, hanem tetteinkben kell tükröződnie, mindannak amit hiszünk és vallunk. Ezzel mi is mintegy lelki rokonságba kerülünk Jézussal és az őt hősies fokban követő szentekkel.

Nincsenek megjegyzések: