Adventi gondolatok: tetőt bontó szeretet által munkálkodó hit

A közbenjárás, a másokra való oda figyelés igen fontos szempont kell, hogy legyen a Krisztust követő hívő életében. Az ószövetségi szentírásban olvashatjuk, hogy Ábrahám Isten elé állt, hogy könyörögjön a borzalmas bűnökben fetrengő Szodoma városáért. Az Újszövetségben a közbenjáró imádságra példa az Úr Főpapi imája az apostolokért (Jn 17,6) és a hívőkért. Példa a Boldogságos Szűzanya is, aki a kánai menyegzőn jár közbe Szent Fiánál az anyagi nehézségekkel küszködő ifjú párért.
Példa ere a Szt. Lukácsnál szereplő mai evangéliumi részben, a béna meggyógyítása is, akit néhány – Szent Márk evangélista szerint négy – férfi vitt Jézushoz. Nem állította meg őket a nagy tömeg, amely Jézust körül vette a ház előtt és megakadályozott mindenkit abban, hogy az Úr közelébe kerüljön, ők leleményesen megbontották a tetőt, és leengedték Jézus elé az ágyat, amelyen a béna feküdt. (Palesztinában a házak lapos tetejét cseréppel vagy sárral és szalmával fedték be, amelyen járni lehetet.) Nem riadtak vissza attól sem, hogy a megszokott úton nem tudnak eljutni Jézushoz. Hitük új utat tört.
„Hitük láttán Jézus így szólt a beteghez: bocsánatot nyertek bűneid… majd - kelj fel, fogd ágyadat és menj haza. A szemük láttára rögtön fölkelt, fogta ágyát, amelyen feküdt, és az Istent dicsőítve hazament”.(5,20)
Szent Márk és Lukács egyaránt megemlítik, hogy Jézus testet gyógyító és bűnbocsátó kijelentését a béna barátainak, a négy férfinek a hite váltotta ki. Ez az egyetlen alkalom az evangéliumokban, hogy Jézus egy felnőttet valaki másoknak a hite miatt gyógyít meg.

A közbenjáró ima lényege a mi együtt érző szívünk szeretete. Ebben az imaformában magunkra vesszük a másik ember fájdalmát, baját, és Isten elé visszük. Ez a lépés Jézushoz tesz hasonlóvá, hiszen Ő is együtt érzett a bűnbeesett emberrel, a szegényekkel, a megalázottakkal, a betegekkel, és eljött közénk, hogy magára vegye sorsunkat, közbenjárt az Atyánál érettünk (Zsid 9,14).
Milyen bátorító számunkra is ez a tetőt bontó, szeretet által munkálkodó hit. Jó lenne ettől a négy baráttól tanulnunk. Jézus elé vinni a testi-lelki szükségben lévőket, úgy, mint ők; azzal a hittel, hogy Jézus tud és akar is segíteni rajtuk. Letenni őket bizalommal az Irgalom, a Jóság, és a Szeretet Istene elé, elhárítva minden bennünk, és körülöttünk lévő akadályt az útból.

Nekünk is olyanoknak kell lennünk, mint a béna ember hordozói voltak, hittel és bizalommal kell másokat, a testileg és lelkileg bénákat Isten elé vinnünk. Erre biztat bennünket Túrmezei Erzsébet is az ő versében:
… Beleütköztek testbe, vérbe, kőbe, sokaságba, falakba, háztetőbe, de nem tört meg a bátor lendület.
Ha ajtón nem, hát a tetőn keresztül, de odavitték Jézus elé a betegüket. Nem hátráltak meg, és a béna járt…

Segítségért sikoltó testvérekkel van az utam lépten-nyomon tele, akiket vinni, vinni kellene, Jézushoz vinni!
S megállítanak emberek, zárt ajtók, kemény falak.
Mégse szabad megállni! Hova lett az a tetőbontó hit, szeretet?
Ki ment fel, ha végezetlen marad a szent, örök, egyetlen feladat: Jézushoz vinni az embereket!?
Fel! A tetőn át is! Ahogy lehet! Keresztültörve hittel mindenen, ahogy ez a négy áldott névtelen!