Napi gondolatok: MA a te házadban KELL megszállnom! (Lk 19, 1 – 10)

A mai evangélium egy szentté változott embert állít elénk, a gazdag ifjú ellentétét, aki ugyan el akarta nyerni az örök életet, de amikor megtudta, hogy ehhez le kell mondania a gazdagságról, szomorúan otthagyta a Mesterét (Lk 18,23).
Zakeus, akinek történetét csak a Lukács evangéliumban olvassuk, két jelzővel rendelkezik: ő a vámosok feje, a jerikói vámhivatal igazgatója, nem egyszerű köztisztviselő, hanem főnök és gazdag. Nem pusztán megél valahogy a munkájából, hanem mások kizsákmányolásából gazdagodik meg. A két állítás bűnössége súlyát akarja hangoztatni.

A kép forrása

A tömör leírás arról nem tudósít, vajon miért akarta Zakeus látni Jézust. Hallott felőle, talán tudott a farizeusról és a vámosról mondott példázatáról? Egy bizonyos: nem az értelme vezette abba a pózba, amelyet kénytelen volt kis termete miatt elfoglalni, hanem a szíve. Az a tény, hogy egy fügefa lombjai között húzza meg magát, méltósága ellenére fára mászik, nem is gondolva arra, hogy kinevetik, valami belső, legyőzhetetlen vágyra utal, ami fellobbant benne, s amelyet Jézus tud, észrevesz és értékel. Amint odaér, rögtön föltekint a fára és megszólítja. Mindkét ige jelentős, másokkal is így tesz: rájuk néz, és nevükön szólítja őket. E két ige kifejezi, hogy fontos neki az illető, valami készül vele kapcsolatban.
Itt is ez történik: amit Jézus mond, abban minden szó nyomatékos, két aprócska szó azonban különösképpen is: MA a te házadban KELL megszállnom! A "ma" és a "kell", ez az, amire Zakeus egyáltalán nem számított. Ez olyan fordulat, amely egyszeriben összeszorítja, majd kitágítja a szívét, megfordítja az életét.
Majd következik a jelenet későbbi mozzanata, amikor a tehetős vámos fölkel a családi asztaltól és jóvátételi vallomást tesz: "vagyonom felét a szegényeknek adom, s ha valakit megcsaltam valamivel, akkor négyannyit adok helyette" Döbbenetes ez az elhatározás, fölülmúlja a törvényben meghatározottat, messze több annál, ami megkívánható lenne.
A különös eseményt Jézus történetzáró mondata látja el csattanóval: "Ma üdvösség költözött ebbe a házba, mert ő is Ábrahám fia". Ez a mondat hasonló ahhoz, amit Jézus a kereszten függve a jobb latornak mond: "Ma velem leszel a paradicsomban!" (Lk 23,43) Kis túlzással mondható: maga Jézus nyilvánította szentté. Azzal, hogy Ábrahám fiának nevezi, a hit atyja örökösének mondja: "ha Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai is" Szent Pál szavaival élve (Gal 3,29). Így: a vámosok és az utcanők sokakat megelőznek Isten országában, mert ők tudnak hinni (Mt 21,31).
A mai evangéliumi szakasz arról értesít, hogy van megtérés, vannak megtérők, én is megtérhetek, talán többször is az életben! A megtérés köznapi formáit senkitől sem szabad megtagadnunk, elvitatnunk, sajnálnunk. Előítéleteink nem vonhatják meg egyetlen Zakeustól sem a megtérés lehetőségét: a bűnösökből lesznek az igazi szentek. A kegyelem itt is, ott is dolgozik, ha van, aki hallgat rá, és kész arra, amire Zakeus, hogy tettekben is megnyilvánuljon a megtérése.
Lukács evangélista úgy látja Jézust, mint aki útban van, vendég, aki Jeruzsálem felé tart, s akin keresztül Isten tér be hozzánk, emberekhez. Látogatása helyreállít valamit, ami eddig hiányzott, látogatása teljessé, boldoggá tesz, szenteket formál, benne a bűnös, romlott világ éled újra. Bárcsak minél többen észrevennék és meg tudnák tenni a kívánt lépést feléje!