Oldalak

péntek, október 05, 2012

Napi gondolatok: „Jaj neked, Korozain, jaj neked, Betszaida!” (Lk 10, 13 – 16)



Aligha van üdvösebb dolog a keresztény élet fejlődése szempontjából, mint az Úr szemrehányásait hallgatni és megszívlelni. Nem mintha ő kedvét lelné az állandó szidalmazásban, de aki úgy hallgatja igéjét, hogy hagyja magát nyugtalanná tenni, megsebezni általa, annak lesz ereje elismerni gyarlóságát és szakítani bűneivel.

Persze szabad perlekedni is az Istennel, mint Jób tette, de a vége ennek is csak az lehet, hogy elismerjük: Az Úré, a mi Istenünké az igazságosság, a miénk pedig arcunk megszégyenülése. Ezzel a beismerő vallomással óriási tehertől szabadulunk meg: önmagunk megfellebbezhetetlen igazának nyomasztó súlyától.
Ha idáig eljutva hasonlítjuk össze magunkat másokkal, az már nem gőgre vagy irigységre fog vezetni, hanem őszinte alázatra: „Mert ha Tíruszban és Szidonban történtek volna a bennetek végbement csodák, már régen zsákban és hamuban ülve tartottak volna bűnbánatot.”

Ez a kétségbeejtőnek tűnő felismerés csak még jobban megerősíti az Úrhoz való ragaszkodásunkat, akiben már nem csupán az igazságosan elmarasztaló, jogosan jajt kiáltó Isten Fiát, hanem egyre inkább a velünk sorsközösséget vállaló, bűneinket magára vevő Bárányt látjuk, aki mintegy maga imádkozza elő a mi nevünkben, mihelyettünk a prófétától hallott bűnbánati imát.

Istennek e végtelenül gyöngéd, irgalomba burkolt igazságosságának megízlelése megtanít arra, hogy alázattal és szeretettel fogadjuk embertársaink nem mindig gyöngéd kritikáit. Sőt, ahhoz is erőt ad, hogy még akkor se védekezzünk, amikor igaztalan szemrehányás, méltatlan szidás ér bennünket, hanem mosolyogva fogadjuk, vagy ha nem megy, hát az Úrhoz meneküljünk, s vele kettesben maradva örüljünk, hogy sikerült legyőznünk magunkban a visszavágásra, igazunk bizonygatására késztető kísértést. 

fr. Barsi Balázs ofm

Nincsenek megjegyzések: