A hűséges szolga
hasonlatában az Úr Jézus mindenkinek ajánlja a lelki készenlétet, a
virrasztást, hiszen senki sem tudja, hogy mikor szólítják számadásra. A
felhívás mindenkinek szól, de leginkább azoknak, akik már tanítást kaptak az
evangéliumból, ezért ismerik Isten akaratát.
A virrasztást,
a lelki készenlétet gyakorolnunk kell, mert könnyen ellankadunk. A virrasztás
itt természetesen jelképes kifejezés. Azt az önfegyelmezést jelenti, amellyel
helytállunk a kötelesség teljesítésében, imádkozunk, és nem engedjük magunkat
rendetlen vágyaktól vezettetni.
Albert
Schweitzer 1909-ben az egyik prédikációjában ezeket mondta: „Tudjátok, hogy Afrika belsejében gyakran
előfordul az álomkór. Eleinte az emberek kissé bágyadtnak érzik magukat, később
egyre jobban, végül alvó állapotba kerülnek és végelgyengülésben halnak meg? A
híres berlini Koch professzor másfél évvel ezelőtt járt ott, hogy tanulmányozza
az álomkórt; a betegség kezdeti tüneteit sokakon felfedezte, de azok
kinevették, és azt mondták, hogy nincsen semmi bajuk. A professzor azonban
egészen biztosan tudta, hogy már megfertőződtek, és sajnálta, hogy nem engedték
kezeltetni magukat. Ilyen a lélek álomkórja is. A legfőbb veszély az, hogy az
ember nem veszi észre a tüneteit. Vigyázzatok magatokra! Ha a legcsekélyebb
közömbösséget felfedezitek magatokban és észreveszitek, hogy lanyhul bennetek a
komolyság, a vágyakozás, a lelkesedni tudás, akkor ijedjetek meg, mert a
lelketek károsodott.”
Az ismert
evangélikus teológus és missziós orvos szerint a lélek álomkórja rendkívül
alattomos természetű megbetegedés. Erre utalhat az unalomnak, a
kényelemszeretetnek a megjelenése, a felületes munkavégzés. Erre lehet
következtetni, amikor valaki nem látja meg a napi feladatait és lehetőségeit;
amikor már nem érzékeli, hogy Istennek milyen tervei vannak vele.
Lukács
evangélista, hasonló kóros jelenségekkel szembesült az 1. század utolsó
évtizedének kezdetén. A keresztény közösségek tagjaiban – a korábbi
évtizedekkel ellentétben – Krisztus hamarosan bekövetkező visszatérésének a
várása alábbhagyott. Elhatalmasodott rajtuk az egyhangúság, ugyanakkor a
jövőtől való szorongó félelmek kerítették hatalmukba őket. Cselekvésképtelenné
válásuk felvetette az Úrtól való eltávolodás lehetőségét.
Lukács a
közösségek helyzetének láttán életbevágóan fontosnak tartja az éberség és a
felelősségtudat megőrzését és ez áll napjainkra is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése