Oldalak

szerda, október 24, 2012

Napi gondolatok: A felhívás mindenkinek szól… (Lk 12, 39-48)



A hűséges szolga hasonlatában az Úr Jézus mindenkinek ajánlja a lelki készenlétet, a virrasztást, hiszen senki sem tudja, hogy mikor szólítják számadásra. A felhívás mindenkinek szól, de leginkább azoknak, akik már tanítást kaptak az evangéliumból, ezért ismerik Isten akaratát.
A virrasztást, a lelki készenlétet gyakorolnunk kell, mert könnyen ellankadunk. A virrasztás itt természetesen jelképes kifejezés. Azt az önfegyelmezést jelenti, amellyel helytállunk a kötelesség teljesítésében, imádkozunk, és nem engedjük magunkat rendetlen vágyaktól vezettetni.
Albert Schweitzer 1909-ben az egyik prédikációjában ezeket mondta: „Tudjátok, hogy Afrika belsejében gyakran előfordul az álomkór. Eleinte az emberek kissé bágyadtnak érzik magukat, később egyre jobban, végül alvó állapotba kerülnek és végelgyengülésben halnak meg? A híres berlini Koch professzor másfél évvel ezelőtt járt ott, hogy tanulmányozza az álomkórt; a betegség kezdeti tüneteit sokakon felfedezte, de azok kinevették, és azt mondták, hogy nincsen semmi bajuk. A professzor azonban egészen biztosan tudta, hogy már megfertőződtek, és sajnálta, hogy nem engedték kezeltetni magukat. Ilyen a lélek álomkórja is. A legfőbb veszély az, hogy az ember nem veszi észre a tüneteit. Vigyázzatok magatokra! Ha a legcsekélyebb közömbösséget felfedezitek magatokban és észreveszitek, hogy lanyhul bennetek a komolyság, a vágyakozás, a lelkesedni tudás, akkor ijedjetek meg, mert a lelketek károsodott.”
Az ismert evangélikus teológus és missziós orvos szerint a lélek álomkórja rendkívül alattomos természetű megbetegedés. Erre utalhat az unalomnak, a kényelemszeretetnek a megjelenése, a felületes munkavégzés. Erre lehet következtetni, amikor valaki nem látja meg a napi feladatait és lehetőségeit; amikor már nem érzékeli, hogy Istennek milyen tervei vannak vele.
Lukács evangélista, hasonló kóros jelenségekkel szembesült az 1. század utolsó évtizedének kezdetén. A keresztény közösségek tagjaiban – a korábbi évtizedekkel ellentétben – Krisztus hamarosan bekövetkező visszatérésének a várása alábbhagyott. Elhatalmasodott rajtuk az egyhangúság, ugyanakkor a jövőtől való szorongó félelmek kerítették hatalmukba őket. Cselekvésképtelenné válásuk felvetette az Úrtól való eltávolodás lehetőségét.
Lukács a közösségek helyzetének láttán életbevágóan fontosnak tartja az éberség és a felelősségtudat megőrzését és ez áll napjainkra is.

Nincsenek megjegyzések: