Oldalak

szombat, október 13, 2012

„Kincsem, gondolj arra, hogy már nem ketten vagyunk, hanem hárman...” - Imre atya írása


A történet nem új. Az egyik család éppen ünnepi vacsoránál ül. Az apuka így szól hét éves fiacskájához: „Tomikám, anya és apa tíz évvel ezelőtt házasodtak össze. Ezt ünnepeljük ma.” A fiúcska, aki jól ismerte szülei házaséletének mindennapjait, nagy szemeket mereszt és visszakérdez: „És mennyi ideig kell még együtt élnetek?”
Giovanni Domenico Tiepolo - Szent Család menekülése...
 Ha az ember arra gondol, hogy manapság mennyi házasság végződik válással, akkor hamar elmegy a kedve a nevetéstől, még a fenti tréfás történet hallatán is. Hát még, ha a statisztikákból azt olvassa ki úton-útfélen, hogy ez a szám a házasságkötések több mint egyharmada... Minden jel arra vall, hogy napjainkban a házas életet ezernyi veszély fenyegeti.
De vajon csak korunkban van ez így?
Az evangéliumban (Mk 10,2-16) arról olvashatunk, hogy a helyzet Jézus Urunk idejében sem volt rózsásabb. A farizeusok ugyanis egy alkalommal arról faggatták Őt, hogy: „Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?” Jézusnak – látszólag - két lehetősége volt. Vagy azt mondja, hogy „szabad”, és akkor jóhíre, mely Őt irgalmas tanítónak tudta, oda van. Vagy pedig azt mondja, hogy „nem szabad”, és akkor a zsidó hagyomány ellen szól, amely nem kisebbtől, mint Mózestől származott, és ezzel életét teszi kockára.
Jézus azonban átlátott a szitán. Nem tudták lépre csalni. Ellenfeleinek rosszindulatú kérdését, mint annyiszor, ezúttal is arra használta fel, hogy tanítsa és felvilágosítsa a kérdezőket és a népet. Azt akarta, hogy megértsék, hogyan látja Isten a férfit és a nőt, illetve kettejük házasságát. A jelenetet szó szerint így olvashatjuk: De ő kérdéssel válaszolt: „Mit parancsolt nektek Mózes?“ “Mózes megengedte, hogy váló levelet írva elküldjük az asszonyt“ - felelték. Jézus folytatta: „Szívetek keménysége miatt írta ezt a parancsot. De Isten a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten összekötött, azt ember ne válassza szét.“ Otthon tanítványai ismét efelől kérdezgették. Ezt válaszolta: „Aki elküldi feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét és máshoz megy, házasságot tör.“  Azaz Jézus szerint: Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy.”
A házasságban tehát egy férfi és egy nő - Jézus szerint - nem úgy találkozik össze, mint két autó az útkereszteződésben. Véletlenül. Sorsszerűen. Nem is úgy, mint két partner egy közös cég égisze alatt, hogy abból mindketten minél több hasznot és adókedvezményt húzzanak. Nem, a házasságban a férfi és a nő Isten akaratából lesznek eggyé. Ezért is ígérnek Isten előtt örök hűséget „jó és balsorsban” „holtomiglan-holtodiglan” egymásnak. Ezért is mennek együtt az isteni áldás biztos tudatában tűzön-vízen keresztül. Noha ez nem egyszerű, de Jézus szerint így látja Isten a házasságot!
Mi, katolikusok pedig Jézus világos szavaiból azt olvassuk ki, hogy Isten az, aki a házastársakat összeköti. Ő előtte ígérik meg egymásnak a partnerek, a jegyesek, a házasságot, és teszik ezt abban a meggyőződésben, hitben, hogy Isten akarja ezt a kapcsolatot. Szerintünk a házasság nem „egy világi dolog”, mint Luther Márton azt vélte. Ha mi egyházilag, templomban házasodunk, akkor azt azért tesszük, hogy Isten előtt kössünk házasságot, és ezt minden hátsó kiskapu nélkül.
Amerikában végzett tudományos felmérések legújabban a válások valószínűségének kiszámolásával foglalkoztak. Míg az átlag amerikaiaknál a válási rizikó majdnem 50 százalék, azok között, akik rendszeresen járnak templomba, ez az arány mindössze 10 %. És azok közül a házasok közül, akik együtt imádkoznak, csak 0,2 százalék válik el! Ez azt bizonyítja, amit már rég sejtettünk, csak a mai elvilágiasodott, sőt keresztény-ellenes világban senki nem meri megfogalmazni: Azok a házasok, akik hitüket együtt gyakorolják, akik – egy hasonlattal élve – a házasságkötéskor Istent is beültetik a házasság csónakjába és engedik, hogy Ő kormányozza azt, azoknak vihar esetén minden reményük meg lehet arra, hogy hajójuk nem borul fel...
Isten szemében tehát két szerető házastárs együttélése a természetes. Sőt, mi több: az Istentől megálmodott házasságban már nem ketten vannak, hanem hárman! Isten ugyanis azért teremtette a férfit és a nőt, hogy egymást kiegészítsék, támogassák, és együtt tükrözzék vissza az Ő arcát.
Életeidegenek lennénk viszont, ha nem ejtenénk szót azokról a házasságokról, amelyek vakvágányra csúsztak. Amelyeket – legalább is látszólag! – nem lehet már életre kelteni, mert szívük megszűnt dobogni... Emberi gondolat szerint az ilyen házasságokat fel kell adni. Kár az erőlködésért, a rábeszélésért, a mentegetőzésért, a megbékélésre való törekvésért. Legjobb, mondjuk ilyenkor, gyorsan és fájdalommentesen szétmenni.
A sajnálat azonban magunk nem-akarásának a mentegetése. Ugyanis mivel egy ún. „fogyasztói társadalomban” élünk, amelyben sokszor valaminek a megjavítása nem érdemes, amelyben pl. egy új nadrág vásárlása olcsóbb, mint megfoltozása, vagy egy elektromos gép javítása többe kerül, mint egy új beszerzése, a partnerrel is így tesszük. Feladjuk. Eldobjuk.
Isten előtt azonban nem létezik a fogyasztói társadalom. Isten számára minden férfi, minden nő és minden házasság értékes és egyedi. Isten számára nem ismeretes a válás, annál inkább a hűség!
A fent idézett evangéliumi részben mondja is Jézus: Amit tehát Isten összekötött, azt ember ne válassza szét.“ És szavai nem ajánlást takarnak, hanem rendelkezést, parancsot! A házasság fölött - Jézus szavai szerint – az ember nem rendelkezhet. A házasságról Isten rendelkezik, és nem a mi szemléletünk, kényünk-kedvünk vagy paragrafusaink döntenek.
Aki ezt tudja, az könnyebben megérti és elfogadja a Katolikus Egyháznak a házasságra és a válásra illetve újraházasodásra vonatkozó tanítását.
És ha a házasság egyik vagy mindkét partner legjobb akarata ellenére sem működik? Ha a partnerek és a gyermekek számára is nem egyéb kínnál? Igen, ez is létezik. Tudjuk. Akkor először is arra a kérdésre kell válaszolniuk a partnereknek, hogy miért nem működik ez a házasság?
Meg kell kérdezze mindegyikük saját magától: az eltelt évek alatt gondoltam-e egyáltalán arra, hogy a házasság nem egy ékszer, amit nézni, hanem egy virág, amelyet mindig ápolni és gondozni kell? Nem elég ugyanis egymásba szerelmesnek lenni, hanem a lángoló, de mulandó szerelmet át kell menteni szeretetbe. Jut eszembe ezzel kapcsolatban egy kis történet. „De a szeretet? Hol a helye szeretetnek a házasságban? – kérdeztem a kínai bölcset. Ő így válaszolt: „A szeretet megjön. Nálunk a fiatal pár házassága napján felteszi a házi tűzhelyre a szeretet vizével teli edényt. És az aztán lassan felmelegszik és egyre melegebb lesz. Nálatok a szeretet vize már a házasság előtt felforr, és miután összeházasodtatok, hamarosan kihűl...”
Továbbá azt is meg kell kérdezze minden kátyúba jutott házasság szereplője: töltöttem-e el társammal elég időt? Beszélgettem-e eleget vele? Törekedtem-e arra, hogy megértsem őt?
Amikor egy férfi felkereste a mestert, hogy tőle a megromlott házasságára jó tanácsot kérjen, az azt mondta neki: „Meg kell tanulnod meghallgatni a feleségedet!” Emberünk megszívlelte a tanácsot , és mikor egy hónap múlva visszajött, azt mondta büszkén a mesternek: „A feleségem minden egyes kimondott szavát meghallgattam.” Erre a mester szélesen elmosolyodott és azt mondta neki: „Most akkor menj haza, és hallgass meg minden szót, amit nem mond ki” (Anthony de Mello).
De ha mindezek után is a házasság nem lenne megmenthető, akkor a partnerek keressenek egy bizalmukra érdemes papot, és kérjenek tőle tanácsot. Talán valóban megtörtént az, hogy házasságuk Isten előtt meg sem köttetett...
Érdekes módon ez az evangéliumi szakasz azzal fejeződik be, hogy szülők gyermekeket hoznak Jézushoz, mert szerették volna, ha megáldja őket. Mikor a tanítványok el akarták őket kergetni, hogy ne zavarják a fáradt Mestert, Jézus azt mondta: „Engedjétek hozzám a gyermekeket. Ilyeneké a mennyek országa...”
Mi köze van ennek a történetnek a házasság témájához? Talán tévedne a Szentírás, amikor egymással összekapcsolja őket? Nem.
A gyermekeknek olyan két fontos tulajdonságuk van, amelyek a boldog házassághoz is elengedhetetlenül szükségesek: a bizalom és a hála.
A házasság bizalom nélkül nem egyéb, mint saját akaratukat keresők küzdő arénája. Hála nélkül pedig egy olyan életközösség, amelyben az ember mindvégig magányos farkas marad.
Az lenne a fenti gondolatok után a legüdvösebb, hogy megköszönjük Istennek a partnerünket. Annak irántunk való türelmét és megértését.
Ugyanakkor megköszönnénk partnerünknek minden lélegzetvételét, szívverését, mosolyát és szerető szavát.
És ha netalán tán olykor-olykor a Ti házasságotok csapágyába is egy-egy porszem bekerülne, és az csikorogna, akkor ne ijedjetek meg, hanem inkább nézzetek egymásra szeretettel, és mondjátok: „Kincsem, gondolj arra, hogy már nem ketten vagyunk, hanem hárman...”
És Ő, a Harmadik majd segít!

Ezt kívánja minden kedves házas Olvasójának

Imre atya

Stuttgart, 2012-10-11.

Nincsenek megjegyzések: