Te vagy a jó, a szent, a szép, örökre fényes példakép - Nagyboldogasszony

Úgy gondolom, hogy mindannyiunk előtt ismerős a tény, hogy Nagyboldogasszony napján ünnepeljük hitünknek ama igazságát, hogy a Szent Szűz teste, amely az Üdvözítőt a világnak adta, földi életének befejezése után visszatért Istenhez a mennybe, vagyis Isten egészen egyedül álló módon dicsőítette meg azzal, hogy testét is felvette a mennyei boldogságba. A szenthagyomány szerint, Szűz Mária elszenderülése után rövid ideig a lelke elvált a testétől, de Isten csodás intézkedése folytán ismét egyesült és dicsőségesen felvétetett a mennybe. Ezt a tényt, mint hitigazságot, dogmát XII. Piusz pápa 1950-ben hirdette ki, de sokkal korábban, már a negyedik században ünnepelték Mária mennybevételét. 

Egyébként magyar vonatkozásban ez a legősibb Mária-ünnep. 1038-ban Szent István királyunk, Imre herceg halála után, ezen a napon ajánlotta az országot, s a népet a Szent Szűz oltalmába. Ez volt a világtörténelem legelső ország felajánlása a Szent Szűznek. A többi katolikus ország csak évszázadok múlva követte Szent István példáját. Egyébként nemcsak népünk és a nyugati egyház számra a legnagyobb Mária ünnep a mai, hanem a keleti, az ortodox egyházak számára is.

Éppen ezért nem csoda, ha ezekben a napokban nagyon sokan keresik fel a Mária kegyhelyeket. Szinte érezni a kegyelem áradását az ilyen zarándoklatok, búcsújárások alkalmával. A hitben erősek még erősebbek lesznek, a lanyhák, az alvók felébrednek, a bűnösök, lelki-betegek meggyógyulnak egy-egy őszinte szentgyónás keretében. Vagyis a tiszta Mária tiszteletnek, a buzgó templomlátogatásnak, az áldozatos búcsújárásnak eredménye, hogy forróbban ragaszkodunk Szent Fiához és Fia tovább élő misztikus testéhez, az anyaszentegyházhoz, amely elkísér a bölcsőtől a sírig és minden életszakaszban, minden nehéz órában itt van mellettünk szentségeivel.

Goethe, a híres német költő, mondotta egyszer: „Minden embernek naponta meg kellene néznie egy művészi szobrot vagy képet, és el kellene olvasnia egy szép költeményt, hogy ízlése tisztuljon, vágyai és gondolatai nemesebbek legyenek”.

A költőnek ezt a kívánságát a katolikus egyház teljesíti, amikor az évnek szinte minden hónapjában oda állít elénk egy gyönyörű képet vagy szobrot, amely nemessé, magasztossá teszi szívünket, lelkünket, s ez nem más, mint a Boldogságos Szűz Anya képe, szobra. Ha erre a képre vagy szoborra tekintünk, gondolataink valóban nemesebbek, fennköltebbek, szentebbek lesznek.

Ma ez a kép, ez a szobor, itt a Csíksomlyói kegytemplomban a Nap aranysugaraiba öltözött Asszonyt ábrázolja, a segítő Szüzet, ma ő rá tekintünk, mert alkonyati kort élünk. Még el sem felejtettük a kommunizmust, amikor a keresztényeket a peremre szorították, most pedig az új Európában a keresztény hitet szorítják háttérbe, a magánszférába, amikor nincsenek figyelemmel az öreg kontinens keresztény gyökereire.

Ma alkonyati kort élünk, amikor a keresztény erények, értékek homályba vesznek, sajnos sokszor a magukat hívőnek nevező családok, személyek, életében is. Éppen ezért tekintetünket a Napba-öltözött Asszonyra emeljük, a Segítő Szűzre, az Atyaisten „legkedvesebb leányára”, hogy a belőle sugárzó erények ne szoruljanak ki sem a mi életünkből, sem a családok, sem a közéletből.

Más vallású testvéreink közül sokan a szemünkre vetik, hogy túlságosan tiszteljük a Szűz Anyát. Testvéreim, meg kell vallanunk őszintén és nyíltan, hogy nem esünk túlzásba. Hiszen azt valljuk Máriával kapcsolatban, hogy ő is ember, mint mi, ő is teremtmény, mint mi. – Igaz, van egy óriási különbség közöttünk éspedig az, hogy Mária Jézus anyja, Jézus pedig a valóságos Isten és valóságos ember, s ezért Mária Istenanya. S mint ilyen Isten legkiválóbb teremtménye, ezért bátran mondhatjuk: „Földünk égbe szállt csodája, dicső kegyes Nagyasszonyunk, neved szívünk ezerszer áldja, ha vigadunk, ha zokogunk. Te vagy, akit nem ér a vád, Te vagy kit minden ember áld, Te vagy a jó, a szent, a szép, örökre fényes példakép”.

Mária példaadó életéből mindenekelőtt az ő hitét kell kiemelnünk és elsajátítanunk. Rokona – Erzsébet – is a hitét dicséri: „Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki” (Lk 1,45). Lukács evangélista másutt is kiemeli Mária hitét. Egy alkalommal a tömegből egy asszony odakiáltott Jézusnak: „Boldog a méh, amely kihordott, és az emlő, amelyet szoptál!” Mire Jézus így felelt: „Hát még azok milyen boldogok, akik hallgatják az Isten szavát és hűségesek is maradnak hozzá!” (Lk 11,27-28).

Az evangélista két alkalommal is kiemeli Mária hitét. Mária boldog, sőt boldognak mondja őt minden nemzedék, de boldogsága nem kizárólag Isten anyaságából fakad, hanem abból, hogy teljesíti Isten akaratát. A hit tehát boldogság forrása is lehet.

Napjainkban, amikor sokaknál a hit alkonyát tapasztaljuk, bizony nem árt tudatosítani a szentírási üzenetet: a hit boldogság forrása lehet! Mária boldogsága mindenki számára elérhető, hiszen ehhez csak meg kell hallani Isten szavát, és hűségesnek kell maradni hozzá. Ahogy Mária tette! „Először a szívében foganta meg Jézust, aztán a méhében” – mondja Szent Ágoston. Mindenki felemelkedhet Máriához, akinek a szívében megfogan Isten tanítása. „Minden lélekben, aki hisz, megfogan és megszületik Isten Igéje” (Szent Ambrus). Ha pedig felemelkedünk Mária hitéhez, akkor már itt a földön részesülhetünk Mária boldogságában, földi életünk után pedig fölemeltetünk a mennyei boldogságba. Amellyel kapcsolatosan az apostol azt mondja: „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik” (1Kor 2,9). Mária hitével mi is megláthatjuk azt a boldogságot, amelyet ő már lát.

Azonban nem elég Mária hitét elsajátítanunk és általa boldogulnunk, hanem azt úgy kell megélnünk, hogy vonzó legyen mások számára: természetesen elsősorban gyermekeink, szeretteink, közvetlen környezetünk számára.

Az ember úgy van megalkotva, hogy két összetevője, teste és halhatatlan lelke van. Éppen ezért nincs igaza a híres „Cigánybáró” című operett egyik áriájának, amely ezt énekli: „Az élet célja semmi más, mint egy jó evés és jó ivás”. Nem ez, nem lehet ez az élet célja.

Természetesen szükség van az embernek ételre, italra, ruhára, egészséges lakásra, lelket üdítő szórakozásra. De ez nem minden. „Nemcsak kenyérrel él az ember…”- mondja az Úr Jézus. Más is kell neki, az anyagvilág kincseinél, tiszavirág életű örömeinél sokkal többre áhítozik az emberi szív. Szt. Ágoston, a nagy püspök szerint, az emberi szív a Végtelenre van beállítva. Egy hosszú, bűnökkel telitett élet után mondja: „Magadnak teremtettél Uram minket és nyugtalan a mi szívünk, míg Te benned meg nem nyugszik Istenünk”.

Az ember tudva vagy nem tudva, erre a végtelenre, az Istenre éhezik és szomjazik. Addig nem fogja megtalálni lelke nyugalmát, élete igazi célját, boldogságát, amíg Istenre nem talál.

Szent hitünk mondja meg azt, hogy honnét jövünk és hová megyünk. Azt is tudomásunkra adja, hogy a földi-élet egy rövid zarándokút: hogy az Istentől jövünk, Ő alkotta testünket, tőle kaptuk halhatatlan lelkünket, és hozzá kell visszatérnünk.

Ma, amikor figyelmünket a napba öltözött Asszonyra irányítjuk, akit Isten testestül, lelkestül fölvett a mennyei boldogságba, ne feledjük, hogy az ő életének útja is megpróbáltatásokkal, szenvedésekkel volt telítve: szívét a fájdalmak tőre járta át. Ezért fájdalmas anyának is nevezzük, de a szenvedésekkel telített, golgotás út végén a mennyei dicsőség várt rá. Így lett a fájdalmas anyából, dicsőséges anya.

Kt. Ez a mi utunk is, szenvedésekkel, keresztekkel van szegélyezve, de az örök dicsőségbe vezet. Szentül hisszük, hogy a halál után nem a megsemmisülés, nem a beolvadás, a Nirvána vár reánk, hanem a mennyei Atya, hozzá, haza megyünk. Tulajdonképpen ez a hit teszi értelmessé, értékessé és boldoggá az emberi életet.

Vigyázzunk nagyon, hogy ezt a szent hitet, amit Szent István királyunk hagyott ránk, a hitnek a fáklyáját sértetlenül őrizzük meg, és sértetlenül adjuk is tovább gyermekeinknek, szeretteinknek, s minden jóakaratú embernek. Ezért mi felelősek vagyunk, sőt a gyerekek megkeresztelésekor, és a bérmálás szentségének felvételekor tett ígéretünk alapján kötelesek is vagyunk.

Természetesen a jó nevelésben, a hit tovább adásában elsősorban nem az üres szavakon van a hangsúly, hanem a példaadó, a tanúságtevő életen.

A mai szentmiseáldozatban, ennek megértéséhez és a szürke hétköznapokban való megvalósításához kérjük a mennybe fölvett Nagyboldogasszony, a Csíksomlyói napba öltözött Segítő Szűz égi támogatást, közbenjárását.