Napi gondolatok: Gondosan őrizzük hitünk lángját.

Mt 25,1-13 I.

            Az evangéliumi részlet mondanivalójának megértéséhez vessünk egy pillantást a példabeszéd jelképeire.

            A központi szereplő a vőlegény, aki különös módon viselkedik: éjfélkor érkezik, nincs lármás kísérete, és ahelyett, hogy örülne a reá várakozóknak, keménynek, kérlelhetetlennek mutatkozik. Ez a vőlegény Krisztust jelképezi. A menyasszony és a tíz szűz az egyházat szimbolizálja. A Biblia gyakorta használja a vőlegény-menyasszony képet Isten és az ember kapcsolatának jelölésére: Isten olyan meleg és bensőséges kapcsolatot akar valamennyi teremtményével, mint a vőlegény és a menyasszony titokzatos személyes kapcsolata. A menyegzős lakoma képe az örök boldogság hangulatát idézi. Az égő lámpások a virrasztás, a felkészültség állapotának jelzői. Az a tény, hogy a vőlegény váratlanul érkezik, arra utal, hogy a Krisztussal való találkozásunk, azaz halálunk pillanata bizonytalan.

A tíz szűz

  A jelképek összefüggése alapján a példabeszéd mondanivalóját így fogalmazhatjuk meg: az ember földi léte meghívás a menyegzős lakomára, felkészülés az örök életre; és egyáltalán nem mindegy, hogy milyen ez az előkészület. Akik a balga szüzek táborába sodródnak, elhanyagolják vallásukat, nem törődnek Istennel, és nem törődnek azzal, hogy elalszik hitük pislákoló lángja. Félő, hogy ha a halál ilyen állapotban találja őket, Isten örök igent mond lelkük sötétségére, amelyet szabadon választottak maguknak. Jézus arra figyelmezteti hallgatóit, hogy az okos szüzek, a virrasztó, az Istent kereső és a megtérést naponta gyakorló emberek példáját kövessék. Nem parancsol, hanem féltő szeretettel kéri tőlük, hogy Isten útmutatását követve készüljenek a halálban megnyíló örök életre.

            A példabeszéd természetesen nekünk is szól, mert valamennyiünknek virrasztania kell. A földi élet gyakorta akadályozza ezt a virrasztást: álmot hozó csalfa tündérek röpködnek körülöttünk, akik azt suttogják fülünkbe, hogy Isten elutasítása a boldogság feltétele; máskor pedig gúnyosan kacagva hirdetik, hogy hitünk ósdi és értelmetlen magatartás. Előfordul, hogy engedünk kísértésüknek: elnyom bennünket az álom, belebonyolódunk a bűnbe és a földi lét látszatbiztonságában keresünk menedéket. Ilyenkor a halál völgyében élünk. De ha bűnbánatunkkal, gyakori megtéréseinkkel és tevékeny felebaráti szeretetünk olajával tápláljuk hitünk lámpását, ez a fény megment bennünket. Az evangélium arra figyelmeztet, hogy gondosan őrizzük hitünk lángját. Naponta kérjük Istentől a virrasztáshoz szükséges erőt, hogy ha üt utolsó óránk, és megérkezik a Vőlegény, boldogan követhessük őt a földöntúli menyegzős lakoma termébe.

Tanulságos történet: Szent Makáriusz szőlője

Szent Makáriusz egy remete csoportnak volt a vezetője.

Egyszer gyönyörű fürt szőlőt kapott ajándékba egy látogatótól. Igazi csemege! Annál is inkább, mert legtöbbször úgyis csak zöldség jut. Az ilyen szép szőlő azonban másra is jó: egyszerre lehet szeretetet is, önmegtagadást is gyakorolni.

A szép szőlőt odaajándékozta egy testvérnek. Hadd örüljön neki. Makáriusz is örült, mert örömöt szerzett. Már el is felejtette a szőlőt, amikor kopogtat nála egy testvér. Sugárzó arccal belép és szőlőt kínál Makáriusznak. Ugyanaz a szőlő volt, melyet ő ajándékozott el először.

Ekkor egybehívta a testvéreket és örömét fejezte ki azért, hogy ilyen nagyfokú szeretet uralkodik itt a remeteségben, ahol mindenki másnak akar örömet szerezni. A szőlőt ugyanis körbe ajándékozták. Egy szem sem hiányzott belőle.

Napi gondolatok: A hű és okos szolga… Mt 24, 42 - 51

Az a szolga, aki lelkiismeretesen elvégzi a rábízott feladatot, még csak kötelességtudó beosztott, aki semmi különöset sem tett, mindössze engedelmeskedett Urának.

A hű és okos szolga valami többet is tesz ennél. Nem csupán pontosan teljesíti urának parancsát, de rajta függ lényének egész figyelmével, keresve az ő tetszését. Mindenfajta – Isten és ember, úr és szolga, férfi és nő közötti – hűség alapja a figyelem, amely állandó benső kapcsolatot tart fenn a két fél között. 

A hűtlenség akkor kezdődik, amikor látszólag még mindent úgy teszünk, mint régen, de szívünk, figyelmünk már másfelé fordult. A tettekben is megnyilvánuló hűtlenség majd csak jóval később jelentkezik, addigra azonban talán már helyrehozhatatlan károkat okozott a másiknak. Ez a figyelem tesz okossá is, mert csak ha figyelünk, akkor fogjuk tudni, mikor van itt a kellő idő, hogy élelmet osszunk.

Aki az Úrra figyel, az tud csak igazán odafigyelni a rábízottakra is. Aki az Úrra figyelés ürügyén elhanyagolja az Úr háza népét, akik fölé rendeltetett, az becsapja magát, mert valójában önmagára figyelve saját lelki tökéletességében tetszeleg. Aki pedig az Úrra nem figyel, mert lefoglalja a testvérek gondja, szintén tévúton jár, mert nem azt a kenyeret adja nekik, amire valójában szükségük van.

Még rosszabb, ha valaki üti-veri szolgatársait, azaz uralkodik fölöttük. Saját szerepe helyett az Úr szerepét kezdi játszani, persze rosszul. Ismét csak önmagára figyel, és talán észre sem veszi, hogyan terrorizálja a többieket. Előbb meglazul az Úrral való kapcsolata, majd egészen kívül kerül rajta, ezért is éri az Úr visszatérte teljesen váratlanul.

Az a szolga, akit Jézus követendő példaként elénk állít, mindenkire, akit az Úr rábízott, úgy tekint, mint egyedülállóan értékes ajándékra, megismételhetetlen csodára. Istenben és Istenhez fűződő viszonyukban szemléli és szolgálja a testvéreket.

Szent Pál akaratlanul is elárulja a mai szentleckében, hogy ő ilyen figyelmes szolga, amikor így ír: Mivel is róhatnánk le hálánkat értetek Istennél a bőséges örömért, mellyel örvendezünk miattatok a mi Istenünk előtt? Éjjel-nappal igen buzgón esedezünk értetek. Istenre figyelni annyi, mint őszintén imádni őt. Testvérünkre figyelni annyi, mint üdvösségét szolgálni a tevékeny szeretet cselekedeteivel és szívből imádkozva érte.

Barsi Balázs ofm

Thomas Merton: Részlet "A csend szava-ból"…

"Az összeszedettség csaknem azonos a benső magánnyal. Összeszedetten fedezzük fel saját szívünk belső magányát, és a bennünk lakó Istennek végtelen magányát. Aligha látjuk az életet a maga helyes távlataiban, amíg ezek a végtelen horizontok még nem nyíltak ki életünk közepén. Ítéleteink e nélkül nincsenek arányban a dolgok igazi valóságával. De a lelki ember, mondja Szent Pál, megítél mindent. Azért teheti meg, mert szegénysége, alázata, semmisége révén, mindentől elszakadva függetlenné vált. Így tehát egyedül Istenben szemléli a világot. S aki így lát, az úgy ítél meg mindent, ahogyan maga Isten."

Thomas Merton trappista szerzetes, lelkiségi író

"A szerzetes az az ember, akit a Szentlélek meghívott, hogy hagyja el gondjait, vágyait és törekvéseit, azért, hogy egész életét Isten keresésére szentelje. Ez a fogalom ismerős számunkra.
A mögötte rejlő valóság azonban misztérium, valójában ugyanis senki a világon nem tudja pontosan, mit jelent "Istent keresni", mindaddig, amíg maga is rá nem szánja magát arra, hogy megtalálja Őt.

Senki sem tudja másnak elmagyarázni az istenkeresést, hacsak a saját lelkében megszólaló Szentlélek meg nem világosítja a másikat.

Végül pedig senki sem keresheti Istent, ha már valamiképp rá nem talált. És senki sem találhat rá Istenre, ha Isten meg nem találta őt. 

A szerzetes az az ember, akire már rátalált Isten, s aki ezért keresi őt. Röviden, a szerzetes "Isten embere".

Szent Ferenc legendák

Az árnyas fa

Vándorlás közben megpihentek egy árnyas fa alatt, amelynek közelében forrás fakadt. Egyszer csak örömkönnyekre fakadt Ferenc testvér, és így szólt: "Látod testvér, Isten előre látta, hogy mi itt egyszer megpihenünk a fa árnyékában és e forrásból szomjunkat oltjuk. Látod, nekünk teremtette ezt a fát és ezt a forrást."

A madarak és halak

Ferenc egyszer hiába várta az embereket, hogy meghallgassák bűnbánati prédikációját. Ezért a madaraknak és a halaknak kezdett prédikálni. A halak kidugták fejüket a vízből, a madarak köréje telepedtek és figyelték. Erre a csodára sok ember jött össze, miközben Ferenc prédikált. A madarakhoz szólt, dicsérte őket, amiért énekükkel dicsőítik Istent. Az emberek megértették, hogy nekik szól az intés.

A gubbói farkas

Egy farkas garázdálkodott Gubbio vidékén. Ferenc megszidta a farkast, és egyezséget kötött vele: a gubbióiak gondoskodnak a farkas élelmezéséről, a farkas pedig nem támad többé sem embert, sem állatot. Attól fogva minden nap egy másik család gondoskodott a farkasról.