800 éve a pályán – 3. rész 🏀

2144 megtekintés 2025. márc. 15. #stigmatizáció800 #ferencesjubileumok #ferenc800

Van egy csapat, amelynek küldetése 800 éve változatlan: az evangéliumi életet élve, testvériségben küzdeni a Legnagyobb Jóért. A mostani videónk erről a küzdelemről szól.

„Egy alkalommal egy kísértést szenvedő testvér egyedül ült a szenttel, és így szólt hozzá: Imádkozzál érettem, jó atyám, mert meg vagyok róla győződve, hogy mihelyt kegyes leszel értem imádkozni, abban a pillanatban megszabadulok kísértéseimtől. Mert erőmön felül gyötörtetem, és tudom, hogy ez nem titok előtted.

Szent Ferenc erre így felelt: Hidd el, fiam, éppen ezért tartalak Isten szolgájának, és minél nagyobb kísértéseket állsz ki, annál kedvesebb vagy szívemnek. Majd hozzáfűzte: Az igazat megvallva, senkinek sem volna szabad mindaddig Isten szolgájának vallania magát, ameddig csak át nem esett a kísértéseken és megpróbáltatásokon. Mert minden legyőzött kísértés bizonyos értelemben gyűrűnek mondható, mellyel az Úr eljegyzi az ő szolgájának lelkét. Sokan vannak, akik az évek hosszú során át szerzett érdemeikkel dicsekszenek, és annak örülnek, hogy ezen idő alatt semmiféle kísértésük nem volt. De tudják meg az ilyenek, hogy Isten csupán lelki gyöngeségükért kímélte őket, mert ellenkező esetben a félelem már a harc megindulása előtt földre teperte volna őket. Mert nem lehet kemény harcról szó ott, ahol előbb meg nem edződött a lelkierő.” (CÉ2 118)

Engedd, hogy Isten a maga módján veszessen! - Nagyböjti lelki-zarándoklat reggeli üzenete

Néha pontos elképzelésünk van arról, hogyan kéne Istennek válaszolnia az imánkra. Mikor, hogyan, milyen módon, és főleg: azonnal. Amikor nem így történik, csalódunk, elutasítunk, vagy egyszerűen továbbmegyünk. Pedig az Ő szava – még ha nem is úgy szólal meg, ahogy várjuk – mindig újjáteremtő erő. Vajon kész vagyok-e elfogadni, hogy nem én szabom meg Isten útját, hanem ráhagyatkozva járom végig az enyémet?

---

Naamán, a pogány hadvezér gyógyulni akar (2Kir 5,1-15a) – de nem tetszik neki, hogy „csak” hétszer kell megmerítkeznie a Jordánban. Elvárja, hogy Isten a maga méltóságához illő, látványos módon cselekedjen. De a gyógyulás akkor következik be, amikor elengedi saját elképzeléseit, és engedelmeskedik Isten egyszerű, de hatékony szavának. Az üdvösséghez vezető út nem a mi terveink, hanem Isten bölcsessége szerint alakul.

---

A mai nap és a ránk váró hét is tele lesz olyan helyzetekkel, amikor nem úgy történnek a dolgok, ahogyan mi akarjuk. Lehet, hogy nem értjük, miért nem hallgat meg azonnal Isten, vagy miért pont azon keresztül akar szólni hozzánk, akit mi figyelmen kívül hagynánk. De ha bízunk benne, ha nyitott szívvel fogadjuk az Ő útmutatását – akkor gyógyulás, megtisztulás, és újjászületés történhet bennünk. Ez a nagyböjt is akkor hoz igazi gyümölcsöt, ha nem a saját elképzeléseinkhez ragaszkodunk, hanem Isten csendes szavára figyelünk és cselekszünk.

➡️ Tegyük fel ma ezt a kérdést magunknak: Mit akar nekem most mondani Isten azon keresztül, amit elsőre talán értelmetlennek, egyszerűnek, vagy épp bosszantónak érzek?

---

Fohász:

Uram, taníts meg ráhagyatkozni a Te utaidra! Segíts, hogy ne a magam elképzeléseihez ragaszkodjam, hanem alázattal és bizalommal, keresselek Téged a mindennapokban. Adj nyitott szívet a csendes csodákra és az egyszerű engedelmességre! Ámen.

---

Útravaló mondat a napra:

Isten nem látványosan, hanem hűségesen vezet – engedd, hogy Ő mutassa az utat!

"Még ma…" – Nagyböjti lelkizarándoklat lefekvés előtti gondolata és „Esti Imája”

Napunk kezdetén ezt hallottuk: „Adj még egy évet!”

Most este van. Egy újabb nap telt el – abból az esztendőből, amit Isten türelmes szeretete ajándékozott nekünk.

Mit tettünk ma a „még egy év” idejével?

Talán csak rohanás, feladat, kihívás volt.

Talán voltak benne apró figyelmességek, elmaradt szavak, csendek, amelyek beszéltek.

Talán volt fájdalom, kísértés, vagy épp egy halk belső hívás: „térj vissza hozzám”.

A kegyelem csendben munkálkodik. A változás nem hangos. A termékenység sokszor láthatatlanul indul el.

Ez az este lehet számunkra az a pillanat, amikor szívünk mélyén kimondjuk:

„Uram, nem akarok tovább halogatni. Még ma… még most… hadd kezdjek el teremni.”

---

Esti ima az Esztelneki Madonna és őrzőangyalaink oltalmát kérve:

Uram, Jézus Krisztus,

köszönöm a mai nap ajándékát,

a lehetőséget, amit adtál: még egy napot, még egy évet.

Talán nem éltem vele jól, de most eléd hozom minden gyengeségem,

és kérlek, alakítsd át az én szívem talaját.

Légy türelmes velem,

de adj bátorságot, hogy ne halogassam a változást.

Taníts szeretni, szolgálni, hinni.

Égi Édesanyám, Esztelneki Szűzanya,

fogadj be anyai ölelésedbe ma este.

Takard be szívemet irgalmaddal,

vezess engem Szent Fiad felé,

és őrizd meg lelkem tisztaságát és békéjét.

Őrzőangyalom,

kísérj álmaimban,

védj a gonosz minden kísértésétől,

és reggel ébressz új reménnyel, új kegyelemmel.

Ámen.

---

🌠 „A kegyelem ideje ma van – ne aludj el anélkül, hogy ne adnál hálát érte.”

Szép és békés estét kívánok – a holnap is egy új lehetőség a termésre.

„Adj még egy évet!” - Nagyböjt 3. vasárnapja

Türelmes Isten, sürgető idő!

Képzeljük el, hogy egy gazda nap mint nap körbejárja szőlőjét vagy gyümölcsösét. Egyik fája évről évre nem terem semmit. Már a harmadik esztendő telik el így. A gazda bosszús. Mennyi idő, gondoskodás, földművelés – és semmi eredmény! „Vágjuk ki” – mondja jogos felháborodással. De a vincellér így szól: „Adj még egy évet! Megkapálom, megtrágyázom – talán terem jövőre!”

Ez a rövid történet a mai evangéliumból (Lk 13,1–9) nem csupán egy szép példázat, hanem a mi életünkről szól. A mi terméketlen időszakainkról. A mi új esélyeinkről. A mi megtérésünk sürgető szükségességéről. Mert igen: az Isten türelmes – de az időnk nem végtelen.

Vajon az Isten Szava, amit vasárnapról vasárnapra hallunk, kifejti-e bennünk újjáteremtő erejét? Vagy visszapattan rólunk, mint kemény szikláról a vízcsepp? Mi kellene ahhoz, hogy végre termést hozzon az életünk?

Az első olvasmányban (Kiv 3,1–8a.13–15) Mózes meghívásának történetével találkozunk. Egy teljesen hétköznapi pillanatban történik – Mózes őrzi apósa juhait a pusztában, amikor Isten megszólítja őt egy égő, de el nem égő csipkebokorból. Isten kinyilatkoztatja: „Láttam népem nyomorúságát (Egyiptomba, a szolgaság földjén) … hallottam kiáltását… ismerem szenvedését… leszálltam, hogy megszabadítsam őket.”

Ez az Isten bemutatkozása: Ő nem távoli, közönyös vagy passzív. Ő jelen van, lát, hall, érez – és cselekszik! De nem varázsütésre, hanem embereken keresztül – ez a nagy kihívás. Mózesnek, aki épp egy kényelmesebb, békés életet kezdett, azt mondja: „Menj, küldelek téged!” – vissza Egyiptomba, ahonnan a fáraó haragja elől elmenekült. Mózes, mint sok mai hívő, nem érzi magát alkalmasnak, fél, tiltakozik: „Ki vagyok én, hogy…?” – de Isten nem a tökéleteseket hívja, hanem azokat, akik hajlandók engedelmeskedni.

És amikor Mózes megkérdezi mit mondjak a népnek: „Ki küld engem?”, Isten így válaszol: „Vagyok, aki vagyok.” Ez az önkinyilatkoztatás a zsidó nép és minden hívő számára azt jelenti: Isten él, jelen van, és nem szűnik meg cselekedni a történelemben.

Mit jelent ez ma?

Sokan ma úgy érzik: Isten hallgat. A világ igazságtalan, a gyengék eltipródnak, a keresztényeket kigúnyolják, a gyerekeket, fiatalokat más irányba viszi a világ. De Isten most is látja népe nyomorát. És ma is azt mondja: „Leszálltam, hogy megszabadítsam…” – de a Mózesek mi vagyunk. Az elhívottak, a küldöttek, akik nem menekülhetnek el a felelősség elől. Minden hívő ma is választhat: hallgat a hívásra, vagy bezárkózik a maga kis világába. Az elkötelezett hívő nemcsak imádkozik a változásért – hanem tesz is annak érdekébe.

Ezért a Szentlecke (1Kor 10,1–6.10–12), arra figyelmeztet bennünket, hogy a kegyelem lehetőség, s nem garancia. Pál apostol a Korintusiakhoz irt első levelében a választott nép történetével szembesít minket. A pusztában mindannyian „részesedtek” Isten jeleiben: átkeltek a Vörös-tengeren, mannát kaptak az égből, ittak a csodálatos forrásból. Mégis sokan elpusztultak a pusztában. Miért? Mert nem volt bennük hűség, hála, bizalom. Mert „zúgolódtak”, „bálványokat követtek”, „elbizakodtak”.

Ez ma is fájóan aktuális. A kereszténység nem jogosítvány, amit kiváltottunk, és aztán rendbe minden, semmit se kell tennünk, mert minden automatikusan működik. Nem elég, hogy meg vagyunk keresztelve, hogy járunk templomba, hogy valljuk: „keresztények vagyunk”. Pál keményen fogalmaz „Nem szeretném, ha elkerülné figyelmeteket, hogy atyáink mind ott voltak a felhő alatt, mind átkeltek a tengeren, s mind megkeresztelkedtek… Mindnyájan ugyanazt a lelki ételt ették, ugyanazt a lelki italt itták. Ittak ugyanis a lelki sziklából, amely kísérte őket: a szikla pedig Krisztus volt. De legtöbbjükben nem telt kedve Istennek, ezért odavesztek a pusztában.”: ezek az emberek például adattak – intő példaként, hogy mi ne essünk ugyanabba a hibába.

Sok hívő azt hiszi: elég, ha nem tesz rosszat. De a keresztény élet nem a bűn kerüléséről szól, hanem a jóra való bátor elköteleződésről. A szeretet aktív, tevékeny, nem passzív, nem tétlen. A hűség nem a semlegesség. Isten folyamatosan táplál, vezet, de a kegyelemre válaszolni kell: hittel, bizalommal, konkrét döntésekkel.

A mai világ különösen is megkísért bennünket, hogy csak nézői legyünk a hitünknek: hogy másoktól várjuk a változást, hogy kritizáljunk, panaszkodjunk, de mi magunk ne tegyünk semmit. Pál üzenete világos: „Aki azt hiszi, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!” Nincs kényelmes hit. Az élő hit állandó éberséget, érettséget, alázatot és önvizsgálatot kér.

Itt kapcsolódik gondolat menetükhöz az evangélium (Lk 13,1–9), amelynek lényege, hogy: a megtérés nem halogatható – a lehetőség ideje véges. Jézus itt két korabeli eseményre, tragikus hírre reagál: egyikben Pilátus emberei lemészároltak néhány áldozatbemutató galileai hívőt, a másikban tizennyolc ember halt meg egy toronyomlásban. A hallgatók megdöbbenve kérdezhették: „Mit vétettek ezek az emberek, hogy ez történt velük?” Jézus világossá teszi: ezek a tragédiák nem annak jelei, hogy az áldozatok bűnösebbek lettek volna bárki másnál – hanem figyelmeztetések számunkra.

A fő üzenet: „Ha meg nem tértek, mindnyájan ugyanúgy elvesztek.” Nem tudjuk, meddig élünk. Nem tudjuk, hány esélyünk van még. Ez nem fenyegetés, hanem egy ébresztő, szeretetteljes figyelmeztetés. A megtérés nem egy hosszú távú projekt, amit „majd egyszer” elindítunk. Isten kegyelme most hív – és a halogatás veszélyes.

A példabeszéd a terméketlen fügefáról ezt hangsúlyozza. Három éve nem terem. A gazda azt mondja: „Vágjuk ki.” A vincellér közbenjár: „Adj még egy évet! Megkapálom, megtrágyázom – talán terem jövőre.” Ez a vincellér Jézus képe – közbenjár értünk, még esélyt kér.

De figyeljünk: az esély nem örök. Isten türelme nem közömbösséget jelent. A „még egy év” a kegyelem ideje – a most. Nem tudjuk, hány „évünk” van még. Ezért nem lehet csak elmélkedni, gondolkodni, vagy „föl készülni a változásra”. Lépni kell.

A mai elkötelezett hívőnek ez különösen is kihívás. A világ azt mondja: „Ne vedd olyan komolyan!” A környezet sokszor kicsúfol, hitetlen, vagy csak közömbös. És még az egyházon belül is tapasztalunk fáradtságot, hitetlenséget, megalkuvást, közömbösséget.

De Isten nem azt kérdezi, mások mit tesznek. Hanem azt: te mit teszel? Te teremsz-e gyümölcsöt? Ha igen, akkor remény vagy a közösségedben, a családodban, a világban. Ha nem, akkor is szeret Isten – de sürgetően hív: „Adj még egy évet…” Ne vesztegessük el.

Mit kezdjünk ezzel a hétköznapokban?

A nagyböjt ideje különösen alkalmas arra, hogy újra ránézzünk életünk gyümölcseire. Mit termett az elmúlt évem? Szeretetet? Irgalmat? Figyelmet mások felé? Vagy inkább közönyt, panaszkodást, haragot, önzést, rosszindulatú megszólást, rágalmat?

A mai üzenet nem vádolni akar. Sokkal inkább ébreszteni. Hogy ne ringassuk magunkat abba az illúzióba, hogy „ráérünk még megtérni”. Nem tudjuk, mennyi „év”, mennyi „nap” vagy „óra” adatott még nekünk. Lehet, hogy ez az utolsó esély. De Isten kegyelme még most is munkálkodni akar bennünk – „megtrágyázni”, „meglazítani” a talajt, vagyis helyzeteket adni, embereket küldeni, szavakat, amelyek végre áttörnek a közöny falán.

Mit tehetünk?

• Vegyük komolyan Isten jelenlétét: naponta legalább egyszer álljunk meg és szólítsuk meg Őt. Ne csak „imádkozzunk”, hanem személyesen kapcsolódjunk Hozzá.
• Kérdezzük meg: mit akar ma tőlem Isten? Kivel kellene irgalmasabbnak, türelmesebbnek lennem? Melyik kapcsolatomba kellene végre életet lehelni?
• Keressünk lehetőséget a kiengesztelődésre: akár egy régi sérelem, egy elhanyagolt barátság, vagy családi feszültség területén.
• És ha eddig még nem tettük meg: gyónjunk meg. A szentgyónás nem „kötelező program”, hanem a „megtrágyázás” legmélyebb módja – ahol a Lélek képes átalakítani a szívünk talaját.

Végezetül, aki a nagyböjti lelki zarándoklaton van, annak meg kell néznie: mi akadályozza, hogy gyümölcsöt hozzon? A csend, az ima, a bűnbánat, az irgalmasság gyakorlása – ezek nem „vallásos programok”, hanem a termékenység útjai.

A hivő ember a mai társadalomban nincs könnyű helyzetben. A világ nem kedvez a hitnek – és sokszor még az egyházi közösségekben is eluralkodik a közöny, a kritika, az elfordulás.

De ne nézzük mások termését – nézzünk a saját fánkra, életünkre. Az Isten velünk akar munkálkodni. Adjunk hát Neki teret. Ma. Most.

Ne várjunk még egy évet – hiszen most kaptuk meg, de nem azért, hogy várjunk, hanem hogy végre teremjünk.

Ha így élünk, ha így éljük a nagyböjti szent időt, akkor egészen biztos, hogy Húsvét nem csak egy ünnep lesz a naptárunkban – hanem életünk gyümölcsöző, megújult tavasza.

Ima:

Uram, Jézus Krisztus,
Te nem ítélkezni jöttél, hanem életet adni,
és új esélyt minden meddő, gyümölcstelen fának.
Nézz most ránk türelmes szeretettel,
és ha kell, ásd körül a szívünket,
rázd meg, ébreszd fel, gyógyítsd és tápláld!
Ne engedd, hogy meddők, terméketlenek maradjunk,
de segíts, hogy életet hordozzunk,
szeretetet adjunk, és engedjük, hogy Te növekedj bennünk.
Ámen.

Csendben Isten irgalmas szívébe kapaszkodni – Nagyböjti lelkizarándoklat lefekvés előtti gondolata és „Esti Imája”

Egy hosszú nap végén sok minden lepereg előttünk: elhamarkodott szavak, elmulasztott lehetőségek, fáradtság, talán kudarcérzet is. A nagyböjt nemcsak a nagy elhatározásokról szól, hanem arról is, hogyan hordozzuk el Isten szeretetében a saját gyengeségeinket. Visszatekintve a napra, vajon látjuk-e, hogy nem vagyunk egyedül? Hogy ma is ott volt velünk Valaki, aki nem ítél, hanem irgalmaz? 

Mikeás próféta könyörgése: „Melyik isten olyan, mint te, aki elveszed a gonoszságot, és megbocsátod választott néped maradékának bűneit? Aki nem haragszol mindörökre, mert kedvedet találod az irgalomban? Irgalmazz nekünk még ez egyszer, tipord össze vétkeinket, vesd a tenger mélyére minden bűnünket!” (vö Mik 7,14-15.18-20) egy bizalommal teli hitvallás: Isten nem haragszik örökre, mert örömét leli az irgalomban. Nemcsak megbocsát, hanem meg is tisztít. A „tenger mélyére veti bűneinket” – vagyis visszavonhatatlanul elfelejti, amit őszintén megbántunk.

Ez az isteni nagylelkűség ma is érvényes. A mai nap is ennek az irgalomnak a része volt – még akkor is, ha mi magunknak nehezen bocsátanánk meg.

---

Ma este állj meg egy pillanatra. Mi az, amit szeretnél a „tenger mélyére” küldeni Isten elé? Egy sebző mondat? Egy hirtelen tett, amit megbántál? Egy mulasztás, amit újra meg újra elkövetsz? Bízd most rá Istenre – ő örömmel irgalmaz. A megtérés útja apró lépésekkel halad, és minden ilyen este egy újabb lehetőség a tisztulásra. Ne vigyél magaddal holnapra felesleges terheket!

---

Esti ima az Irgalom Anyjához

önmagamért, jótevőimért és plébániai közösségünkért

Irgalmas Istenünk,
köszönöm, hogy ma is jelen voltál életemben – csendben, türelmesen, felemelő szeretettel.
Köszönöm a megbocsátás ajándékát, amelyre nem szolgáltam rá, de amit mégis nap mint nap megkapok Tőled.
Kérlek, irgalmaddal borítsd be a szívemet,
tisztíts meg minden megbántottságtól, hibától és gyengeségtől,
hogy békében hajthassam álomra fejem.

Könyörgök Hozzád, Urunk,
jótevőimért, akik imáikkal, figyelmükkel vagy bármilyen jósággal mellém álltak –
jutalmazd meg őket bőséges áldásoddal.
Áldd meg plébániai közösségünket,
hogy a Te irgalmad és hűséged fényében növekedjünk szeretetben, egységben és szolgálatban.

És most különös bizalommal fordulunk Hozzád, Esztelneki Madonna, Irgalom Anyja!
Te, aki annyi nemzedéknek voltál menedéke és reménye,
fogadd anyai oltalmad alá életünket, közösségünket és mindazokat, akiket szeretünk.
Könyörögj értünk, hogy mi is irgalmas szívű emberekké váljunk – a te példád szerint.

Ámen.

---

Útravaló gondolat éjszakára:

Isten irgalma ma is betakarta a gyengeségemet – békében alhatok. 

„Két kiáltás az örökkévalóság küszöbén – Te melyik kiáltással tudsz azonosulni?” - Elmélkedés a nagyböjti lelki zarándoklat résztvevőinek

„Könyörülj rajtam!” 

Ugyanaz a kiáltás hangzik el két különböző szájból, két különböző helyzetben. Az egyik a pokol lángjai között gyötrődő dúsgazdagé, a másik a jerikói út porában ülő vak koldusé. 

Az egyik kiáltás visszhangtalan marad, míg a másik meghallgatásra talál. 

Miért? Mi különbözteti meg őket egymástól? 

És legfőképp: mi mit tehetünk azért, hogy a mi kiáltásunk, kérésünk, imánk meghallgatásra találjon – ebben az életben, még most, a kegyelem idején?

---

1. A dúsgazdag: későn és önmagáért kiált

„Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam!” (Lk 16,24)

A dúsgazdag ember mindent megengedhetett magának, semmiben sem szenvedett hiányt – csak éppen a szívében nem volt együttérzés és könyörület mások iránt.

Elment nap mint nap a kapuja előtt fekvő, sebekkel teli Lázár mellett, anélkül, hogy akár egy falat kenyeret is adott volna neki. Nem azért kárhozik el, mert gazdag volt, hanem mert süket volt a másik ember nyomorúságára, vak volt Lázárra, és vak volt Istenre.

Amikor végre kiált, akkor már a túlvilágon van – ott, ahol már nem a kegyelem, hanem az igazság ideje van. Későn kér, és csak saját magáért. Az irgalmat, amit soha nem gyakorolt, most kéri – de már nem lehet. Nem lehet, mert a könyörgése már nem az élő hit, hanem a kétségbeesett önsajnálat hangja. Azért marad meghallgatás nélkül, mert nem a hit, nem a földi élet idejében hangzik el, hanem akkor, amikor már lezárult a döntések ideje, amikor már földi pályafutása véget ért – amikor már nem lehet semmin változtatni.

---

2. A jerikói vak: most és hittel kiált

„Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” (Mk 10,47)

Bartimeus, a jerikói vak nemcsak testi vakságban élt, hanem társadalmilag is kirekesztett volt. A társadalom félretolta, lenézte, kizárta magából.

Mégis: amikor hallja, hogy Jézus jön, nem hallgat, nem marad a helyén, nem szégyelli magát. Kiált – újra és újra. A környezete le akarja csitítani, de ő annál inkább kiált. Nem adja fel. Hisz. Remél. Vár.

És Jézus megáll. Meghallja. Meglátja. Megszólítja. Mert az élő hit mindig megállásra készteti Őt, megérinti Jézus szívét. Igy a vak ember nemcsak visszanyeri a látását, hanem meghívást kap egy új életre is: személyes kapcsolatba kerül Jézussal. Elindul – már látva és tudatosan, azon az úton, amelyen Jézus jár. Lelki értelemben is felismeri, ki Jézus, és követőjévé válik.

Az irgalmat még ebben az életben, a kegyelem idejében kéri – és Jézus nem hagyja válasz nélkül.

---

3. Két ember – két végzet. És mi?

A két történet, a két „Könyörülj rajtam!” olyan, mint két tükör a nagyböjti úton. Az egyik a sodródás, a másik a megtérés tükre.

A dúsgazdag figyelmen kívül hagyta a szegényt, nem nyitotta meg a szívét, nem hallotta meg Isten halk hívását sem a nyomorúságban, sem a prófétákban. Bartimeus viszont hallott és hitt, és kiáltása a hit hangja lett, nem a kétségbeesésé.

A döntés mindig itt és most, a földi életben kell, hogy történjen. Most van a kegyelem ideje – most kell kiáltani, most lehet változtatni, most lehet Jézushoz közeledni.

---

4. A nagyböjt: az irgalom ideje

Mi, akik a nagyböjti lelki zarándoklat útján járunk, Bartimeus példáját követhetjük:

• Hajlandók vagyunk-e felismerni saját vakságunkat?
• Kiáltunk-e hittel Jézushoz, nap mint nap: „Könyörülj rajtam”?
• Készek vagyunk-e meglátni a Lázárokat a saját életünk kapuja előtt – és megállni mellettük?
• Elhisszük-e, hogy Jézus még most is meg tud állni, ha hallja a mi szívünk kiáltását?

---

5. Végül: a húsvét felé

A nagyböjti út végcélja a húsvéti fény. Krisztus feltámadása nemcsak történelmi esemény, hanem meghívás az új életre, a látásra, a valódi közösségre Istennel. De csak az látja meg a feltámadott Urat, aki hittel kiált, aki mer változni, aki időben kér irgalmat.

Ne a dúsgazdag késői, üres kiáltása legyen a mi példánk, hanem a jerikói vak hittel és reménnyel teli szava.

---

Imádság a zarándoklat résztvevőinek:

Uram, Jézus Krisztus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!

Add, hogy felismerjem a vakságomat,

add, hogy ne legyek közömbös a másik ember szenvedése iránt,

add, hogy most, amíg tart az irgalom ideje,

ne hallgassak, hanem hozzád kiáltsak!

Állj meg mellettem, és gyógyíts meg,

hogy meglássalak Téged, és Veled járjam az élet útját! Ámen.

Isten nem haragszik örökké – az irgalom az Ő öröme - Nagyböjti lelkizarándoklat reggeli üzenete

Esztelnek - papi lelkigyakorlat résztvevői. 

Volt már olyan napod, amikor úgy érezted, hogy túl sok hibát követtél el? Hogy talán már te magad sem tudsz megbocsátani önmagadnak – hát még Isten?

A mindennapi küzdelmeink, a visszatérő, ismétlődő gyengeségeink terhe alatt néha elfáradunk, és elhisszük, hogy talán már késő újrakezdeni. De vajon nem feledkezünk-e el ilyenkor arról, hogy az isteni szó nem csak ítél, hanem újjáteremt? Isten igéje nem elítélni jön, hanem felemelni. Vajon hagyjuk, hogy ez a szó ma is újjáteremtsen bennünket?

---

Mikeás próféta népének nevében könyörög (Mik 7,14-15.18-20): Isten, legyél hűséges, mint régen voltál, irgalmazz még egyszer! A próféta azt hirdeti: Isten kedvét leli az irgalomban, nem akar örökké haragudni. Nemcsak megbocsát, hanem „a tenger mélyére veti” bűneinket – örökre elfelejti őket. Isten hűséges az ígéreteihez, és kész minden nap új esélyt adni. Ez az Ő stílusa: nem a múltunkat nézi, hanem a jövőnket akarja helyreállítani.

---

Nagyböjt második hetének végén talán már érzed: nem könnyű az őszinte megtérés. De ma arra hív ez a szentírási szakasz, hogy ne magadra nézz, hanem Isten szívére! Ő nem fárad bele a megbocsátásba. Kérj tőle irgalmat ma is – egyszerű szavakkal, őszintén. Ha lehet, keress alkalmat a szentgyónásra, vagy legalább egy mélyebb lelkiismeretvizsgálatra. És ha valakivel neheztelésben vagy: tedd meg az első lépést a kiengesztelődés felé! Az irgalmat nemcsak kérni lehet, hanem továbbadni is – és ez a valódi újjászületés kezdete.

---

Fohász:

Istenem, te kedvedet leled az irgalomban. Köszönöm, hogy nem emlékeztetsz újra meg újra a hibáimra, hanem új szívet akarsz adni nekem. Ma is kérlek: irgalmazz nekem, és taníts engem is irgalmas szívvel élni. Ámen.

---

Útravaló:

Isten nem a múltadban él – Ő a jövődre tekint szeretettel.

Tiszta kézzel, s szívvel hajtom álomra a fejem – Nagyböjti lelkizarándoklat lefekvés előtti gondolata és „Esti Imája”

Ma reggel egy erős mondattal indítottunk: „Ne szennyezd be a kezed – válaszd az irgalmat!”

Egész nap ott volt bennünk ez a felszólítás, újra éltük a kapcsolatainkat, találkoztunk emberekkel, szavakat mondtunk ki – vagy épp hallgattunk. Ma talán észrevettük, hogy mennyire hajlamosak vagyunk hirtelen elítélni a másikat, akár csak a különbözősége miatt. Vagy talán ma mi voltunk azok, akiket félreértettek, akiken átnéztek vagy akiket megszóltak.

De egy valami biztos: Isten ma is meghívott minket arra, hogy megálljunk, hogy ne menjünk tovább a megbántás, az ítélkezés, a neheztelés, a sértettség útján. És lehet, hogy ez nem volt könnyű. De ha legalább egy gondolat erejéig tudtunk másként, Jézus szemével nézni, másként, Urunk szívével gondolni a másikra, ha egyetlen kimondatlan bántó szó a szívünkben maradt – már akkor is közelebb kerültünk az irgalomhoz.

Most este van. Ideje számot vetni:

Tiszta maradt-e ma a kezem?

Nem baj, ha nem volt tökéletes a napom. Az számít, hogy újra Istenhez fordulunk, és kérjük:

tisztítsa meg, amit mi beszennyeztünk, és őrizze meg bennünk a szándékot, hogy holnap még irgalmasabbak legyünk.

---

Esti ima:

Uram, irgalmas Atyám,

köszönöm Neked ezt a napot, a találkozásokat, a csendeket, a próbákat.

Köszönöm, hogy reggel figyelmeztettél: ne szennyezzem be a kezem, a szívem.

Köszönöm, ha sikerült megállnom, ha sikerült irgalmasnak lennem.

És bocsásd meg, ha mégis engedtem a haragnak, az irigységnek, az ítélkezésnek.

Tisztítsd meg a szívemet, Uram,

moss le rólam mindent, ami eltakar Téged.

Adj új szívet, amely megbocsát,

és kezet, amely nem üt, hanem gyógyít.

Áldd meg azokat, akikkel ma találkoztam –

különösen azokat, akikkel nehéz volt.

És adj békés álmot nekem,

hogy tiszta kézzel, megbocsátó szívvel hajtsam álomra a fejem.

Égi Édesanyánk, Esztelneki Madonna,

te, aki mindig szeretettel tekintesz gyermekeidre,

boríts be ma éjjel anyai palástoddal.

Védd meg testünket, lelkünket, álmainkat,

és könyörögj érettünk Szent Fiadnál!

Te pedig, hűséges őrangyalom,

ki Isten parancsára mellettem állsz,

kérlek, őrizz ma éjjel is.

Űzd el a félelmet, csillapítsd a nyugtalanságot,

és vezess minket Isten békéjébe.

Ámen.

---

Útravaló éjszakára

A kezem, a szám, lehet a bántás eszköze – vagy Isten irgalmának hordozója. Holnap is választanom kell.