Szentírási rész: Mt. 22,1-14
A mai szentírási részek az Isten által minden ember számára készített lakoma, illetve menyegző képével ábrázolják a háromszemélyű egy Istennel való kapcsolatot, az eljövendő boldog örökéletet.
Az evangéliumi szakaszban, az ószövetségi szentírási részben a Seregek Ura által rendezett bőséges lakoma, amely az üdvösség lakomájára utal, új vonást kap: menyegzői lakoma lesz belőle. A Mindenható Úristen minden embert meghív Fiának, Jézus Krisztusnak, az emberi természettel tartott menyegzőjére: ez a nász a megtestesüléssel kezdődött, és a kereszthalálban teljesedett be.
Képtelenségnek tűnik ezek után, hogy az ember, aki szíve mélyén vágyakozik az igazi és örök ünnepre, nem megy el arra a lakomára, amelyet a király rendez a fiának, az Atyaisten az ő megtestesült Fiának, Jézus Krisztusnak a Szentlélekben.
Vajon mi készteti arra a meghívottakat, hogy agresszív módon nekiessenek a meghívó szolgáknak? Hogyan lehetséges az, hogy menyegzős ruha nélkül állít be valaki, a lakomára?
Kétféle módon lehet védekezni az élet, a mi életünk igazi beteljesedése ellen.
Az egyik, hogy nyíltan Isten nélküli civilizációt építünk, az ő lakomája helyett saját magunk rendezünk ünnepeket (Halloweent, Valentin napokat, tejfakasztó bulikat stb.).
A másik pedig, hogy elfogadjuk ugyan Istentől a menyegzőre szóló meghívást, de csak a „nekem minden mindegy”, a templomban templomi, az utcán, a profán világban profán módra teszünk eleget neki, anélkül, hogy komolyan készülnénk rá, hogy komolyan vennénk a vele való személyes kapcsolatot.
A neves hitszónok, Barsi Balázs, ferences atya, volt novícius magiszterem mondja: „Figyeljük csak meg, hogyan termeli ki magából a mai civilizáció a modern ellenünnepet, az Isten készítette lakoma tragikus karikatúráját, a mindent profanizáló, csiklandozó gyönyörökre éhes és öntudatvesztésig hajtott vad orgiát.
A reményét vesztett emberiség kétségbeesett és kegyetlenül unalmas szűnni nem akaró farsangolása ez. A robotolás, az üzlet, a mindennapi hajtás a pénzért efelé tart és ezt készíti elő: az orvul növekvő, mindennek a hiábavalóságát feltáró egzisztenciális unatkozás szünnapjait, amikor az emberi mivoltukból kivetkőzött „ünneplők” leisszák magukat és egymásnak esnek, hogy fékevesztett duhajkodásuk után émelygős másnaposságra és rémisztő ürességre ébredjenek.
Ez emberi élet? – teszi fel a kérdést Balázs atya. Mi lesz velünk, ha nem készülünk a Király Fiának, Jézus Krisztusnak, a Báránynak menyegzőjére? Ha nem kóstolunk bele az ünneplés tiszta örömébe, a Lélek józan mámorába, melynek másnapja üde tavaszi reggel friss levegővel, madárdallal és kék éggel, jó szellemi-lelki közérzettel és hatalmas tetterővel tölt el?”
„A mennyek országa hasonló a királyhoz, aki menyegzőt rendezett fiának. Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak...” A király az Isten, a lakoma az emberré lett Fiú által hozott üdvösség, a szolgák a próféták és az apostolok, a meghívást visszautasító vagy a szolgákat bántalmazó és megölő szereplők a választott nép tagjai és mindazok, akik, mint ők, elutasítják Jézust, illetve az ő küldötteit.
Itt megismétlődik a gonosz szőlő munkásokról szóló példabeszédben bemutatott helyzet, van azonban egy lényeges különbség. A szőlőmunkásoktól valami olyat kért a szőlősgazda - a rájuk bízott szőlő termésének beszolgáltatását -, amit kötelességük volt megadni. Ebben a jelenetben viszont semmit sem kérnek tőlük, amit az igazságosság alapján meg kellett volna adniuk. De, elutasítják azt, amit Isten az ő nagy jóságában, nagyszerű ajándékként kínál fel nekik: éltető szeretetét.
Annak az embernek a magatartása ez, aki meg van győződve: neki nincs szüksége üdvösségre, vagy úgy el van merülve anyagi ügyeiben, hogy nincs ideje gondolni se az Istenre, se az örök életre. Mindezek pusztulásukba rohannak, helyükbe pedig mások kerülnek, a példabeszédből levont tanúság szerint.
„A menyegző kész!”: Isten Fia megtestesült és áldozatul adta magát az emberiség üdvösségéért. Isten azonban továbbra is hív: „Menjetek ki a keresztutakra, s akit csak találtok, hívjátok meg a menyegzőre”- mondja szolgáinak.
Azonban a lakomára való meghívás és az oda történő belépés még nem jelenti a végső üdvösséget. Íme, itt egy ember, aki nem öltött menyegzős ruhát, s ezért kivetik „a külső sötétségbe”. Természetesen nem a külső ruha hiánya miatt, hanem mivel nélkülözi az üdvösségre szükséges belső hozzáállást, lelki felkészültséget.
Az ünnepi ruha nélkül megjelent vendég azokat jelképezi, akik a keresztség szentségében ugyan Jézus Krisztushoz kapcsolták életüket, azonban nem ennek megfelelően élik mindennapjaikat. Tehát arról az emberről van szó, aki névleg az Egyházhoz tartozik, akár még templomba is jár, de nem él a kegyelmi eszközökkel, a szentségekkel: szentgyónással, szentáldozással, az ima, a szentmiseáldozat kínálta lehetőségekkel, hitét nem kísérik pozitív tettek.
Látszólag Krisztus tanítványa, de szíve mélyén nem Krisztusé, nem Krisztusért él. Ezzel kapcsolatosan olvashatjuk a Jelenések könyvében: „A laodiceai egyház angyalának ezt írd: Ismerem tetteidet, hogy se hideg, se meleg nem vagy. Bárcsak hideg volnál, vagy meleg! De mivel langyos vagy, ezért kivetlek a számból”(3, 14-16).
A szigorú bánásmód, amelyben ez az ember részesült, komoly figyelmeztetést jelent a névleges, a kétszínű, kétéltű keresztényeknek, akik már a keresztség szentségével beléptek Isten országába, azonban életvitelük nem felel meg az ország követelményeinek, akik megelégszenek a külsőségekkel, a látszattal. Ezért mondja az Úr: „Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak”.
A példabeszéd nem azt akarja mondani, hogy a választottak száma ténylegesen nagyon alacsony, hanem azt, hogy ez a szám kisebb, mint a meghívottaké, mivel egyesek hanyag módon nem válaszoltak az isteni meghívásra. Vagyis a meghívás mindenkinek szól, de csak az lesz választott, aki elfogadja Krisztus tanítását, az evangéliumot és tudatosan szerinte alakítja gondolkodásmódját, magatartását és éli mindennapjait.
Végezetül elmondhatjuk, hogy az örök élet lakomájának a kezdete, megjelenítése itt a földön a szentmise. Itt élhetjük át elsősorban, földi életünkben Isten eljövetelét, jelenlétét közöttünk: Jézus Krisztus tanításában, testének és vérének vételében, a közösség imájában, énekében.
Az Egyháznak minden egyes tagja hivatalos erre a szeretetlakomára. Minden vasárnap figyelmeztet az Úr a harangszó által is, hogy tegyünk eleget a meghívásnak. De hányan vannak ma is, akiknek hiába szól a harang, mert ők nem törődnek vele, nem érnek rá, éppen mással vannak elfoglalva. Pedig mit ér az embernek, ha az egész világot meg is nyeri, de lelkének kárát vallja???
A másik lényeges dolog, hogy a lakomán való boldog részvétel a menyegzős ruhán fordul meg. És ez a ruha nem emberi képesség, vagy anyagi tehetség kérdése, hanem azon a jóindulaton, hozzáálláson és készségen múlik, hogy a lakomára tisztán akar-e valaki belépni vagy sem.
Ha valaki méltatlan létére meghívást kapott az isteni életre és azt hiszi, hogy ez semmire sem kötelezi, ezért semmit sem kell tennie, az nem kerülheti el a végső ítéletet.
Az isteni kegyelem csak a régi ember levetése után képes az új, tökéletesebb életet kialakítani bennünk. Ennek az életnek a feltétele tehát a megtisztulás, a bűnbánat: „Tartsatok bűnbánatot, mert elközelget Isten országa” - figyelmeztet bennünket az Úr.
A mai példabeszéd mindnyájunknak lehetőséget ad arra, hogy megfogalmazzuk alapvető keresztény magatartásunkat. Arról szól, hogy meghívást kaptunk Isten országába. Ha valaki ezt komolyan elfogadja, akkor egész életét ennek keretében kell elhelyeznie. Folytonosan törekedjen arra, hogy ezt a meghívást minél jobban értékelje és minél határozottabban ennek szellemében alakítsa életét nap, mint nap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése