szombat, augusztus 05, 2023

Kilenced az Új Esztelneki Madonna tiszteletére: kilencedik, befejező nap


Holnap, augusztus 6-án a 11 órás szentmise keretében ünnepeljük az Új Esztelneki Madonna szobor megáldásának első évfordulóját. Erre a jeles eseményre, egyszerű kilenceddel készülünk. 

Mondjuk el a Hiszekegyet, Miatyánkot, Üdvözlégy Máriát, dicsőséget és az „Esztelneki Madonna könyörögj érettünk, kik hozzád menekszünk.” – fohászt. 

A kilenced alatt legalább egy alkalommal végezzünk szentgyónást, ha szükséges és járuljunk szentáldozáshoz, természetesen szentmise keretében.

Az egyéni, saját szándék mellett, a kilenced alatt közös szándékként kérhetnénk az esztelneki Madonnától, a plébánia híveinek, s községünk lakóinak hitbeli, lelki és erkölcsi megújulását.

!!!

Ima az Esztelneki Madonnához: 

Urunk, Istenünk, te jól tudod, hogy korunkban mennyi megpróbáltatás éri, és mennyi veszedelem fenyegeti az emberiség életét. Teljesítsd hozzád forduló híveid kívánságát, és hallgasd meg kéréseinket, melyeket az Esztelneki Madonna, a Boldogságos Szűz Mária anyai pártfogását is remélve eléd terjesztünk. Krisztus, a mi Urunk által. Hívek: Ámen. 

Esztelneki Madonna, könyörögj érettünk, kik hozzád menekszünk! Ámen!


Nincsenek megjegyzések:

Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok - Húsvét 5. vasárnapja

Kép forrás helye itt érhető el Az imént felolvasott evangéliumi szakaszban mondja Jézus: „Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves...