Amikor az Úr Jézus a mai evangéliumi szakasz szerint meggyógyítja a vakon születettet, akkor nem csupán egy csodát tesz a sok közül, hanem ennek a csodának mély jelentést, üzenetet ad a mi számunkra, most amikor a gyilkos korona vírus gyors terjedésének félelmében él az emberiség.
Maga a vakság utal az emberiség vakságára, amely sokáig sötétségben járt, várta a Messiást, aki kivezeti őt a sötétségből a világosságra. De ez nemcsak az Ószövetség idején volt így, hanem még ma is így van sok esetben. Hiszen hányan és hányan tengetik éltűket céltalanul, mert úgy érzik, hogy olyan ez az élet, mint egy sötét alagút, amelyben a koromsötét megtapasztalása hátborzongással tölti el az embert.
Sok ember élete ilyen, nekivág az élet sötét rejtelmeinek anélkül, hogy a legcsekélyebb fényforrással rendelkezne. Ilyenkor értelmetlenül mered az élet sötét éjszakája az ember elé, s óhatatlanul felmerül a kérdés: mi értelme van az egésznek?
Ha valóban ilyen sötét, céltalan és értelmetlen lenne az ember élete, akkor az egész élővilágból ő lenne a legnyomorultabb lény, mert értelmével látná létének teljes értelmetlenségét.
De nem ilyen sötét az élet, amióta Krisztus, a világ világossága minden ember számára felragyogott. S ezt a felragyogást gyönyörűen szemlélteti a vakon született meggyógyításáról szóló történet.
Amint hallhattuk, rögtön azzal kezdődik a történet, hogy az apostolok megkérdezik Jézust: „Mester, ki vétkezett, ez, vagy szülei, hogy vakon született?” Jézus válasza: „Sem ez nem vétkezett, sem a szülei…”
Jézus határozottan elutasítja, mindkét feltevést: „Sem ez nem vétkezett, sem a szülei. Mindez azért van, hogy megnyilvánuljanak rajta Isten tettei.” Mintha csak azt mondaná: ne azt nézzétek, hogy mi van az ember mögött, hogy mennyi hibával, bűnnel telített a múltja, hanem azt, hogy mi vár az emberre.
„Mindez azért van, hogy megnyilvánuljanak rajta Isten tettei, Isten cselekedetei” – mondja Jézus. Nos, mi lett ott nyilvánvalóvá néhány perc alatt? Mi vált világossá Isten cselekedeteiből?
Mindenekelőtt nyilvánvalóvá vált, az hogy Isten a cselekvő, Szent Fia Jézus Krisztus által, és nem a tétlenkedő, aki passzívan, közömbösen nézi az ég felhőiről a hozzá forduló szenvedő, testi-lelki szükségben lévő ember problémáját.
Aztán az is pillanatok alatt nyilvánvalóvá lett ott, hogy a Világ Világossága egyáltalán nem tartja fontosnak, hogyan és mikor jutott bajba az a vak koldus, hanem csak azt, hogyan juthat ki belőle minél hamarabb.
Annak idején Mátétól és Zakeustól sem azt kérdezte, hogy mikor és hogyan kerültek a vámszedő asztal mögé. Nem kérdezte, hanem kihívta őket onnan. Menet közben, múltjuktól és bűneiktől távolodva aztán elmondhatták Jézusnak, ha akarták, hogy minek köszönhetően jutottak oda.
Mert a Világ Világossága nem hátrafelé, hanem előre világit! A jövendőt, az új élet felé vezető utat világítja meg. Ezért az, aki kilépett a sötétségből és belépet az Ő világosságába – az ne nézzen többé hátra! Annak már csak jövője van, mert múltja megsemmisült a bűnbánatban, eltöröltetett. Gondoljunk csak Mária Magdolnára, vagy Saulra, akiből Pál apostol lett. A múlt, a szégyenteljes múlt az elhagyott „sötétben” marad annak számára, aki a Világ Világosságában jár. Éppen ezért vigyázzunk, mert aki szüntelen a megbocsátott és elhagyott múltjával foglalkozik, az nem jár világosságban. Sajnos hány és hány esetben fordul elő az, hogy Isten megbocsát az embernek az őszinte szentgyónás, bűnbánat keretében és az ember önmagának nem tud megbocsátani, mert „nincs még egy olyan nagy bűnös, mint ő”, mondja.
Milyen szépen, vallásosan és alázatosan hangzik ez, de a bökkenő benne az, hogy ez már olyan alázat, ami egyenlő a gőggel. Egyik tanárunk szokta mondogatni: Egyetlen erényem van, az alázat, és arra is büszke vagyok! Ez pedig a sötétség fejedelmének a legnagyobb csapdája: ha nem lehetsz a legtisztább, akkor légy a legnagyobb bűnös. Sőt légy az Isten irgalmas ítéletének fellebbviteli bírósága, aki felülvizsgálod Isten döntését! Márpedig ha ezt teszed nagyobbnak tartod magad az Istennél. Íme, a sötétség urának csapdája és buktatója annak számára, aki hátranéz a megbocsátott múltra.
Jól értsük meg: a Világ Világossága, a mi Urunk Jézus Krisztus számára az a fontos, hogy mivé lehetünk és nem az, hogy mi voltunk. Ha tanítását követjük akkor a világosság fiaivá lehetünk.
A jeruzsálemi vak életével kapcsolatosan észre kell vennünk: Jézus nem ad választ: miért született vakon, hanem arra a kérdésre válaszol, hogy mi célból?!
„Mindez azért van, hogy megnyilvánuljanak rajta Isten tettei, Isten cselekedetei – mondja az Úr Jézus. - Éppen úgy, mint a kánai menyegző csodájában, amelyben „megmutatta az Ő dicsőségét” (Jn 2, 11). Vagy mint Lázáréban: „ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére való”(Jn 11,4). Ez pedig azt jelenti, hogy nincs értelmetlen élet, csak meg nem értet élet van.
Még annak, igen, annak a nyomorult vakon született emberi életnek is van értelme. Hallatlan értelme az, hogy felragyogjon rajta Isten dicsősége.
És nincs céltalan élet, csak cél-tévesztett élet van. Célt téveszteni pedig világosságban nem lehet, csak sötétségben. A legsötétebb szó, a bűn első jelentése az ősi szövegben a céltévesztés.
Ahol fölragyog a Világ Világossága, ott a sötétbe, bűneibe tévedt ember újra tud tájékozódni, és célba is talál, mert Ő úgy választja el a sötétséget a világosságtól, mint azt a teremtés hajnalán tette.
Ha még mindig nem ismernénk életünk célját, megtudhatjuk, ha megkérdezzük Őt, Jézust magát.
Ma, vagy az elkövetkező héten, hetekben teremtsünk naponta néhány perces vagy néhány tiz perces csendet magunkban és magunk körül és engedjük, hagyjuk, hogy bennünk, ott legbelül, lelkünk mélyén kigyulladjon a fény. A Világ Világosságának fénye. És egyszerre belénk fog hasítani a felismerés, egyszerre rádöbbenünk, hogy mi az életünk célja, hogy miért vagyunk a világon, mi az amiért érdemes élnünk.
De egyet már most leszögezhetünk: testvéreim van értelme, s célja az életünknek. Ha életünknek nem volna célja, akkor a Tejútnak se lenne, a naprendszernek se, a katicabogárnak se, és a világosságnak se, és a szeretetnek se – sem célja, sem értelme.
De van! Amióta a tanítványok zavaros, ködös, elméleti és tudálékos kérdésére ezt válaszolta az Úr Jézus egy vakon született koldussal kapcsolatosan: „azért született, hogy megnyilvánuljanak rajta Isten tettei, Isten cselekedetei”- azóta mindennek és minden életnek van értelme és célja, és mindennek végső célja ez: Isten nagyobb dicsősége!
Igen a te életednek és az én életemnek végső célja ez – mert mindnyájan vakok és koldusok vagyunk. De akkor is ez a végső célja életünknek, ha ebben a pillanatban még céltalan életnek érezzük is.
Ha van ennek az aláaknázott, a ragályos betegség gyors terjedésének félelmében élő világnak értelme, akkor ez, ez a végső értelme: hogy nyilvánvalókká legyenek benne Isten cselekedetei! És nyilvánvalókká lesznek, egészen biztos, a gyilkos korona vírus gyors terjedése ellenére is. Ezért rendületlenül bízzunk a Gondviselő Istenben, de nagy felelősség tudattal, emberileg tegyünk meg minden tőlünk telhetőt.
Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése