EGY KÉRDÉS ÉS EGY VÁLASZ – megfontolandó

Valaki megkérdezte egyszer Jamie Cohentől:
– Szerinted mi az emberek legmulatságosabb tulajdonsága?

Cohen ezt válaszolta:
– Az, hogy mindig ellentmondásokba ütköznek: sietnek felnőni, aztán visszasírják az elveszett gyerekkorukat.

Feláldozzák az egészségüket a pénzért, aztán pénzt költenek az egészségükért.

Annyira türelmetlenül gondolnak a jövőjükre, hogy elhanyagolják a jelent, így nem élvezik sem a jelent, sem a jövőt.

Úgy élnek, mintha sosem kellene meghalniuk, és úgy halnak meg, mintha sosem éltek volna.

Templomi hirdetés: Évközi 3. vasárnap

*** Csütörtökön délután ½ 5-től lesz szentmise és a szentmisét követően rövid szentségimádást végzünk. Ha egy mód van rá, akkor a pápalátogatásig minden csütörtökön meg szeretnénk tartani. Ezen alkalmakkal jó lenne, ha minél többen imádkoznánk az egyéni, személyes szándékaink mellett a kolostor sikeres felújításáért, a közelgő Csíksomlyói pápalátogatásért, s nem utolsósorban községünk lelki megújulásáért. Ezért kérem, hogy aki csak teheti, tartson velünk ezen, csütörtöki szentségimádási alkalmakon. 

*** Szombaton, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén a szentmise délelőtt 10 órától lesz. A szentmise kezdetén elvégezzük a gyertyaszentelő szertartást.

*** Már hirdettük, hogy február 11-ére, a betegek világnapjára zarándoklatot szervezünk Csíksomlyóra. Iratkozni a Keresztes üzletben lehet, igyekezzünk, mert még alig van 4-5 szabad hely az autóbuszra.

„Ti Krisztusnak teste vagytok, s egyenként tagjai” - Évközi 3. vasárnap

A mai liturgia Isten szavának az ünneplését emeli ki. Az első olvasmány azt mutatja be, hogy hogyan hirdették ki az isteni törvényt Jeruzsálemben, a téren összegyűlt választott nép előtt, a 70 éves babiloni fogságból való szabadulás után. „Az egész nép figyelt a törvény könyvére”(Neh 8,3) – meghatottan hallgatta Isten szavának felolvasását.

Itt a nép részéről megjelenik mindaz a magatartásforma, amelynek az isteni üzenet, a Szó hallgatását jellemeznie kell: tisztelet, figyelem, a magatartás összevetése a szent szöveggel, a bűnök megbánása, az öröm, hogy törvényben kifejezve ismét megtalálták Isten akaratát. Olyan valamit éreztek meg a felolvasott szövegben, aminek révén igazabban felébredt emberségük, szívüket nemes indulatok töltötték el.

Az evangéliumi szakaszban, Jézus a názáreti zsinagógában nyilvános működésének kezdetén ezt olvassa Izajás prófétától: „Az Úr Lelke van rajtam, mert fölkent engem, elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek” (Lk 4,18). Egyes szám első személyben olvassa, és önmagára alkalmazva hozzáteszi: „Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok”. Nem az evangélista állítja ezt, hanem maga Krisztus. A prófétai jövendölés tárgya személyesen van itt jelen, Szentlélek tölti el, a szegényeknek, kicsinyeknek és alázatosoknak hirdeti az üdvösséget. Ő az olvasott szó „beteljesedése”, ő az Atya örök Szava.

Szent Pál apostol a szentleckében, az Isten üzenetét hallgatókkal kapcsolatosan, egy találó hasonlatot használ: az emberi testhez hasonlítja övéinek közösségét, az Egyházat. De ezt a hasonlatot párhuzamba állíthatjuk a családi közösséggel, a templomi közösséggel, a faluközösséggel, Esztelnek közösségével is.

Az emberi test minden egyes tagjának megvan a maga funkciója, szerepe, amit a testnek a javára, annak egészséges működésére kell használnia. Ugyanígy az Egyházban, a családban, a községben is, minden egyes kereszténynek, minden egyes családtagnak, községi tagnak arra kell törekednie, hogy életével, szolgálatával a közösséget segítse, annak boldogulásán munkálkodjon. előrehaladásán fáradozzon, ahogy az apostol fogalmaz: „a tagok törődjenek egymással”. 

Ebben a munkálkodásban, legyen szó a család, a templom vagy a község közösségéről, nagyon fontos szerepe van az egységnek, még pedig azért, mert egység, egyetértés, összefogás, a közügy érdekében vállalt áldozat hozatal nélkül, a közösség nem lesz képes eredményesen végezni Isten adta küldetését, a jó ügy érdekében való kibontakozását. A pletykával, az irigységből származó megszólással, rosszindulatú kritikával, nem csak hogy nem képes Isten adta küldetését teljesíteni, hanem szétbomlik, egymásnak keresztbetevő, egymással harcoló csoportokra, klikkekre oszlik.

Nem csoda hát, hogy földi élete vége felé Krisztus sokat gondolt az egység kérdésére (Jn 17:21-22) és sokat imádkozott az egységért (Jn 17:21-22), Szent Pál is az egység megőrzésére biztatta a hívőket (Róm 15:5-6).

Hogyan értsük a szóban forgó egységet? Mit jelent ez az egység?

Érzésben, gondolatban, cselekedetben és még sok egyéb téren lévő egység volt az, amiért Krisztus Urunk imádkozott, és aminek elérésére Pál kérte a hívőket. Azonban tudnunk kell, hogy ezt az összhangot nem lehet társadalmi „tervezéssel, diplomáciai úton vagy politikai bravúrral elérni. Az egység ajándék, ami a bennünk lakozó Krisztus áldásaként száll a hívőkre (Jn 17:22-23) és az Atya Isten hatalma tartja meg (Jn 17:11).

Az ószövetségben Ezekiel próféta könyve leír egy kissé különleges, mély benyomást keltő, ugyanakkor bizalmat és reményt ébresztő látomást: Isten a próféta elé tár egy kiszáradt csontokkal beborított mezőt. Lehangoló látvány. Képzeljük el: egy síkság tele csontokkal! Isten azt kéri a prófétától, hogy hívja le a szétszórt csontokra a Szentlelket. És akkor a csontok elkezdenek közelíteni egymáshoz, kinőnek rajtuk először az inak, majd a hús, és összeáll egy test, tele élettel (Ez 37,1–14). Íme, ez az egyház!

„Ez az egyház: remekmű – állítja a Szentatya, Ferenc Pápa –, a Szentlélek remekműve, aki mindnyájunkba a feltámadt Krisztus új életét leheli, egymás mellé állít bennünket, hogy szolgáljuk és támogassuk egymást, így mindnyájunkból egyetlen testet alkot, amely a szeretetközösségben épült fel”.

Az egyház azonban nemcsak a Szentlélekben épült test, az egyház Krisztus teste! Egy kicsit különös, de így van. Nem csak egyfajta kifejezésmódról van szó: valóban azok vagyunk! Ez a nagy ajándék, amit keresztségünk napján kapunk. A keresztség szentségében ugyanis Krisztus övéivé tesz minket, befogad bennünket a kereszt misztériumának középpontjába, irántunk való szeretetének legfőbb misztériumába, hogy azután vele együtt támadhassunk fel, mint új teremtmények.

Íme, így születik az egyház, és így az egyház Krisztus testének tekinti magát. A keresztség valóságos újjászületés, amely révén újjászületünk Krisztusban, részévé válunk. A keresztség továbbá bensőségesen egymáshoz kapcsol minket, mint ugyanannak a testnek a tagjait, amelynek Krisztus a feje (Róm 12,5; 1Kor 12,12–13).

Ebből azután egy mély szeretetközösség fakad. Ez megvilágosítja Pál szavait, amikor arra buzdítja a férjeket, hogy úgy szeressék feleségüket, mint saját testüket. Hozzáteszi: „akárcsak Krisztus az egyházat. Tagjai vagyunk ugyanis testének” (Ef 5,28–30). Milyen jó lenne, ha gyakrabban gondolnánk arra, hogy mik vagyunk, hogy mivé tett bennünket az Úr Jézus: test vagyunk, az a test, amelyet semmi és senki sem szakíthat el tőle, és amelyet Jézus befed szenvedélyes szeretetével, éppen úgy, mint ahogy egy férj a feleségét.

Ez a gondolat azonban ébressze fel bennünk azt a vágyat, hogy válaszoljunk az Úr Jézusnak, és szeretetében osztozzunk egymás között is, mint testének élő tagjai.

Pál apostol idejében a korintusi közösség sok nehézségbe ütközött ezen a téren. Megosztottságban, irigykedve, értetlenségben és másokat kirekesztve éltek, mint ahogy gyakran mi is tesszük, annak ellenére, hogy hívő keresztényeknek valljuk magunkat.

Ez nem jó így, mert ahelyett, hogy építenénk és növelnénk közösségeinket, s az egyházat, mint Krisztus testét, azt számos részre tördeljük, szétszaggatjuk.

Ez történik napjainkban is. Gondoljunk csak keresztény közösségeinkre, egyes plébániákra, templomokra, gondoljunk városi vagy falusi közösségeinkre, mennyi megosztottság, mennyi irigység van, milyen sok a pletyka, a rossz indulatú kritika, meg nem értés, az egymás ellen harcoló, az egymásnak keresztbe tévő, kirekesztő társaság.

És mindez mit tesz? Széttördeli közösségeinket. „Ez a háború kezdete. A háború nem a harctéren kezdődik: a háború, a háborúk a szívben kezdődnek a meg nem értéssel, a megosztottsággal, az irigységgel, a többiekkel való viaskodással” – mondja Ferenc pápa. Ez a korinthusi közösség, amelyhez intézte Pál apostol az ő levelét, ilyen volt. Tagjai ennek a negatív viselkedésnek a bajnokai voltak.

Az apostol adott néhány konkrét tanácsot a korintusiaknak, amelyek a mi számunkra is érvényesek: ne legyünk irigyek, féltékenyek, hanem értékeljük közösségeinkben testvéreink adottságait és tulajdonságait, a becsülettel elvégzett munkáját.

De sajnos mindig jelen van a lelkileg éretlen emberi közösségekben az irigység, a féltékenység, különösen ott, ahol egyeseknek anyagilag jobban megy a soruk, mint másoknak. – Ne feledjük, hogy az irigység és a féltékenység széttördeli a közösséget, rosszat tesz, nem szabad megengedni! Mert a féltékenységek növekednek, és betöltik a szívet. Egy féltékeny szív savanyú szív, olyan, mintha vér helyett ecet lenne benne. Márpedig az a szív, amelyik soha sem boldog, amelyikből hiányzik a lelki béke, amelyik nem tud örvendeni mások boldogságának, sikerének, az szétbomlasztja a közösséget, legyen szó akár a családi, templomi vagy a világi közösségről.

De mit kell tennünk? Értékeljük közösségünkben embertársaink tehetségét, jó tulajdonságait, becsülettel végzett munkáját, áldozatvállalását.

Amikor féltékenységet érzek – mit kell tennem? – Ez mindenkivel előfordulhat, mindnyájan hajlamosak vagyunk a bűnre! Amikor féltékenységet érzek, az ima szárnyain forduljak Úrhoz: „Köszönöm Uram, hogy ennek az embernek ezt az ajándékot adtad.” Értékeljük a jó adottságokat a megosztottságokkal szemben, álljunk közel a leggyengébbekhez, és vegyünk részt szenvedésükben; fejezzük ki hálánkat mindenkinek, szívből mondjunk köszönetet! Az ilyen szív, amely ezt teszi, jó, nemes és elégedett, mert tud köszönetet mondani.

És végezetül ezt a tanácsot adja Pál a korintusiaknak, és általuk nekünk is: abból kiindulva, hogy mindannyian Istennek gyermekei vagyunk, senki se tartsa magát magasabb rendűnek a másiknál, hanem a szeretetben tekintsük egymást a közös test tagjainak, akik mindenki javát szolgálva élnek (1Kor 12–14).

Nem kérdés, hogy mindannyian különbözőek vagyunk, sok dologról eltérően vélekedünk és a nézetkülönbségek időnként igencsak megnehezíthetik az egység kialakulását, a békesség megőrzését. Az egyház valamennyi szintjén, de a család, valamint a világi közösségek szintjén is elkerülhetetlenül szembesülünk nehézségekkel és feszültségekkel, ezért mindannyiunknak táplálnunk kell magunkban az alázat, az önmegtagadás és a jóindulat lelkületét!

Annyi megoszlás oka az irigység, az önzés, a büszkeség, az önfejűség és a saját akarat érvényesítésének vágya! Egyikünk sem hibátlan, senki sem ért mindent tökéletesen. De ha naponta felvennénk keresztünket, ha naponta meghalnánk önző énünknek, ha nap, mint nap nemcsak a magunk javát keresnénk, hanem másokét, a családét, a faluét és az egyházét is, akkor az elkerülhetetlenül megnyilvánuló különbségek ellenére is egyszerűen eltűnne sok olyan probléma, szenvedés és fájdalom, amelyekkel jelenleg küzdünk, és amelyek akadályozzák a munkát, az előbbre haladást, mindannyiunk boldogulását!

Röviden, az egység egyénileg kezdődik mindannyiunknál, akik Krisztus követőinek valljuk magunkat, – de nemcsak névleg, hanem igazi önfeláldozó lelkülettel. Az egység igazából akkor valósul meg, ha egész életünket egy önmagunknál fontosabb ügynek, Isten ügyének szenteljük, amely egyaránt vonatkozik a családra, egyházra, községre.

Mint Ezekiel próféta, és mint Pál apostol, az esztelneki Madonna támogatását is kérve, fohászkodjunk mi is a Szentlélekhez, hogy kegyelme és adományainak bősége segítsen minket abban, hogy önmagunkból kiirthassuk az irigység, a féltékenység, a rosszindulat gyökerét, és adja, hogy a tőle kapott életünket, képességeinket, adottságainkat közösségeink javára és Isten nagyobb dicsőségére használjuk.

Messiás

Erdélyi várak, kastélyok a magasból! Cetăți din Transilvania aerial

Székelyföldi tél - Ținutul Secuiesc iarnă Drone

Legyünk gyermekei az Atyának… - Urunk megkeresztelkedése

Jordán folyónál - Szilveszter archívum 

Urunk megkeresztelkedésének ünnepe jelzi a karácsonyi időszak végét és egyben az évközi idő kezdetét. Ez a liturgia színében is megmutatkozik, ugyanis a fehér szint váltani fogja a zöld, az évközi idő színe. Olyan ez az ünnep, mint egy filmnek a bevezetője, amelyben a négy evangélista bemutatja az Úr megkeresztelkedésének nagyszerű jelenetét, s nyilvános működésének, színre lépésének kezdetét. Mind az, ami ezután következik, ennek a film kezdetnek a kibontakozása lesz. 

Az Úr Jézus, 30 év után, a csendes, családi légkörben eltöltött idő múltán, az Atya akaratát folyamatosan megismerve, mint ember megteszi az első lépéseket: elmegy Keresztelő Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjék. 

Tehát ez az a pillanat, az a fordulat Jézus életében, amikor elkezdi azt, amiért a földre jött. Eddig Názáretbe visszavonultan, csendben, az egyszerű emberek életét élve, a mindennapi kenyérért megküzdve, kétkezi munkát végezve, minden feltűnés nélkül élte Isten országát, de most a Jánostól felvett keresztség után a nyilvánosság elé lépve hirdetni kezdi azt. 

A történtekről maga Keresztelő János számol be Szt. János evangéliumában: „Én nem ismertem őt; de azért jöttem vízzel keresztelni, hogy őt megismertessem Izraellel” (Jn 1,31-32). 

Mi következett be a Jordán folyóban kiszolgáltatott keresztséggel? Egy nagyon fontos dolog, mégpedig az, hogy attól a pillanattól kezdve Jézus sajátos módon teljesítette küldetését, amelynek útját Keresztelő János készítette elő számára. Ő akkor ezt mondta a népnek: „Én csak vízzel keresztellek benneteket. De eljön, aki hatalmasabb nálam, akinek a saruszíját sem vagyok méltó megoldani” (Lk 3,16).  

A Jordán folyónál Jézus egy nagy tömeghez csatlakozik, közelebb megy, hogy hallgassa János bűnbánatra buzdító szavait és a bűnbánók sorába áll, hogy megkeresztelkedjék, jóllehet neki, a Szentnek, nincs szüksége bűnbánattartásra. Ő mégis bemerítkezik a vízbe egészen, talán térden állva, János előtt. Micsoda jelenet! A Szent, a bűntelen azonosul a bűnbánókkal, egy lesz közülük, s belép a Jordán iszapos vizébe. 

De milyen víz ez? Ebbe a vízbe lépett be mindenki, aki bűnbánatot akart tartani: prostituáltak, házasságtörők, vámosok, katonák. Bűnbánatuk jeleként, oda jöttek, hogy a próféta által megtisztulást nyerjenek a Jordán folyóba való bemerítkezésük által. Ebbe a vízbe merül alá Jézus is. 

Kt. Amíg Keresztelő János „jelképes” műveletet hajt végre: figyelmeztet, megtérésre int, szembesít, előkészít, addig, jövendölése alapján a Jézusi keresztség „Szentlélekkel és tűzzel” lesz kiszolgáltatva, és valóságos bűntörlő erővel rendelkezik. 

Az Úr Jézus, a Jánosi keresztség felvétele által példát adott arra, hogy az alázatosság és a bűnbánat által nyerhetjük el a lelki megújulást és lehetünk kedvesek Isten előtt. 

Jézus alámerítkezése szimbolikus, azonban a mondanivaló nagyon is valóságos. Lényege nem a Jordán habjai, nem a mezítelenség, nem a látványosság, hanem az a mély értelmű jelentés, amit ezáltal kifejezésre akar juttatni: itt hagyni a látható világot, meghalni ennek a világnak, alábukni a bűnök árján és feltámadni egy másfajta életre, előjönni tisztultan, más emberként, igazul, örök életre rendelten. 

Amikor Jézus megkeresztelkedett, alámerült a vízbe, máris elővételezte nagypéntek értékét, amikor majd a kereszt magányába merülve hal meg a világ üdvösségéért. 

Szent Pál apostol értelmezésében is Jézus tényleges halálával azonosulunk a keresztségben, hiszen mindnyájan eltemetkezünk, alámerülünk, eltűnünk a bűn számára (Róm 6,3), hogy újéletre támadjunk. – Hányszor kell keresztségünk után is alámerülnünk a bűnbánatszentségében, meghalnunk délibábos vágyainknak, kísértéseinknek, önzésünknek, titkos bűneinknek? Ezek mind arra segítenek minket, hogy egyre tökéletesebb keresztény életet éljünk. 

A Jordán partján az Istenember áll előttünk, aki az emberiség bűneibe merül alá, majd kiemelkedik a vízből, mint ahogy később, harmadnapra a sírból is kiemelkedik. Abban a pillanatban: „megnyílt az ég, és a Szentlélek leszállt rá látható alakban, mint egy galamb. Szózat is hallatszott az égből: Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem!”(Lk 3,22). 

Jézus keresztsége mintegy az Üdvözítő hivatalos beiktatása küldetése teljesítésére. Az Ő keresztségében nyilvánvalóvá lesz a teljes Szentháromság. Vagyis az Atya és a Szentlélek szavatolják istenfiúi azonosságát, és bemutatják őt a világnak, hogy a világ befogadja üzenetét.  

Jézus és az Atya kapcsolata sokszor tapasztalható, amikor hangosan imádkozik hozzá, amikor visszavonul, amikor tőle kér erőt. Itt a Szentlélekkel való egysége is láthatóvá lesz, hiszen maga mondja: „aki nem születik vízből és Szentlélekből, az nem mehet be Isten országába” (Jn 3,5). Jézus földi élete a Szentlélek közreműködése által kezdődött meg, apostoli élete kezdetét is ugyanez a Szentlélek jelöli meg, vagyis nyilvános működését a Lélek erejében kezdi, és minden gyógyítását, tanítását a vele való szoros egységben végzi, hogy azután majd ugyanezt a Szentlelket ígérje és árassza ki tanítványaira, hiszen köztük marad, vezeti az egyházat és betölti a világot. 

Analóg módon ugyanaz történik a keresztény életében is, mint ami Jézus életében. A keresztség felvételekor mindannyian a Lélek gyermekei lettünk, akikben megkezdte működését. Ő tesz megigazulttá, Isten gyermekeivé alakítva megújítja egész lényünket. Miután pedig elértük a megfelelő kort és teljes felelősségtudattal akarjuk teljesíteni keresztény kötelességeinket, a bérmálásban ismét ránk árad a Szentlélek, megerősít bennünket a hitben, és Krisztus hiteles tanújává avat bennünket, és arra tesz képessé, ha hajlandók vagyunk Vele együttműködni, hogy az anyagias világban az ő ihletése, vezetése, sugallata szerint, a Lélek embereiként, s az Atya gyermekeiként éljünk. Éppen ezért cselekedeteinkből, magatartásunkból, életvitelünkből lesz nyilvánvalóvá, miféle szabály irányítja döntéseinket, kié vagyunk, és mire várakozunk. 

Biztosan tervezgettünk egy-két dolgot a 2019-es évre is, van néhány megfogalmazott, vagy ki nem mondott vágyunk, amit el szeretnénk érni az újesztendőben. Ezekből se hagyjuk ki Istent, figyeljünk a Szentlélek irányítására, hallgassunk az Úr Jézus tanítására. 

Terveink között jó lenne, ha ott lenne a lelkiéletben való előrehaladás szándéka, a jobbá levés vágya, az öntudatosabb keresztény élet megvalósításának az elhatározása. Ezzel kapcsolatosan arra biztat a Szentatya, Ferenc pápa, hogy: „Ápoljuk lelki életünket, kapcsolatunkat Istennel, mert ez adja mindannak a gerincét, amit teszünk, és amik vagyunk. Az a keresztény, aki nem táplálkozik az imádságból, a szentségekből és Isten Szavából, az elkerülhetetlenül elfonnyad és kiszárad.” 

Nem elég csak belülről, úgy mond lélekben megélni, a hitünket, a lelkünkben lejátszódó folyamatokat, az Istennel való kapcsolatunkat, hanem valamilyen módon mások számára is át kell adni. Közössé kell tenni. Ne hagyjuk, hogy a minket körülvevő Isten-nélküli világ lerombolja a bensőnk, lelkiéletünk kifejezésének, vallásgyakorlatunknak ezeket a formáit, mert azzal mindannyian szegényebbek leszünk. 

Képzeljük el, hogy megváltozna a világunk, mennyire szép és kiegyensúlyozott lenne a családok élete, milyen békés és boldog lenne a hitvestársak kapcsolata, milyen nagy szeretet és megértés uralkodna szülő és gyerek között, milyen gyorsan megszűnne minden harag és gyűlölet, ha mindegyikünk most rögtön elkezdené komolyan és odaadóan ápolni kapcsolatát Istennel és felebarátaival; ha átültetnénk a gyakorlatba az evangéliumi aranyszabályt, amelyre Jézus tanított minket a hegyi beszédben: „Mindazt, amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük” (Mt 7,12). Milyen más lenne a világ, ha úgy néznénk a másik emberre, főként, ha segítségre szorul, azzal a jósággal és gyöngédséggel, amellyel Isten, a mi irgalmas Atyánk néz ránk, ahogy vár minket és megbocsát nekünk. 

A Szentlélek leszállásával egy időben felhangzik az Atya szava: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem!” (Lk. 3, 22). 

Az Atya kinyilatkoztatja, hogy ez az Ember, aki az emberiség bűneiben teljesen megmerítkezik, nem más, mint az Ő Egyszülött Fia. Így, ebben a formában mutatja meg az akaratát. Így kell majd szenvednie. Ez lesz az Ő küldetése. Ezt tette Jézus egészen addig, hogy alászállt a poklokra, és ahogyan később győzelmének sírjából kijött, úgy jött ki most a Jordán vízéből. 

Jézus megkeresztelkedésének az ünnepe évente arra emlékeztet bennünket, hogy mi is történik a keresztség által. Jézus szentként lép be a bűnnel teli Jordán vízébe és azt megszenteli. Mi, ezzel ellentétben, mint bűnösök léptünk be a Szentlélekkel teli vízbe, amely megszentelt minket a keresztség felvétele alkalmával és ugyanakkor küldetést adott a számunkra. 

Amit Izajás próféta által ad tudomásunkra az Úr: „Én, az Úr hívtalak meg igazságban, én fogtam meg a kezed, és én formáltalak. Általad kötök szövetséget népemmel, és adok világot a nemzeteknek, hogy nyisd meg a vakok szemét, és szabadítsd ki a börtönből a foglyokat, és a tömlöcből azokat, akik a sötétben ülnek”(Iz 42, 6-7). 

Jézus küldetése tehát abban állt, hogy szeretetéből leereszkedjen és meghaljon értünk a kereszten. A mi küldetésünk is az, hogy az életbe belépve önmagunkat adjuk a világ jobbá tételéért és megmentéséért. 

Pont ezért a keresztség számunkra is egy kezdetet jelent. A keresztséget élni pedig azt jelenti, hogy azt tesszük, amit Jézus is tett megkeresztelkedése után: „Ekkor kezdte Jézus hirdetni és mondani: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa” (Mt 4,17). 

Így az Ige hirdetése nem lehet egy ránk kényszerített feladat, hanem a Szentlélek által megszentelt keresztségünkből fakadó élethivatás, amit a mindennapokban Jézushoz hasonlóan élnünk és teljesítenünk kell. 

Higgyük el, hogy nagyobb megtiszteltetés nem ért és nem is érhet bennünket, mint az, hogy a keresztség szentségében az ég és föld Ura gyermekeivé fogadott minket. Így, legyünk csecsemők vagy aggastyánok, üde arcú fiatalok vagy ráncos öregek, ő mindig atyánk marad, mi pedig az ő gyermekei. 

A kérdés csak az, hogy milyen gyermekei akarunk lenni? 

Legyünk számára jók és kedvesek, akik – Jézushoz hasonlóan – megdicsőítik őt, és teljesítik a feladatot, amelynek teljesítésére tőle küldetést kaptak. Legyünk gyermekei az Atyának, akikben – az égből letekintve – Fiának vonásait ismerheti fel, és akikről elmondhatja: „Te vagy az én szeretett Fiam – szeretett leányom –, benned telik kedvem!” (Lk. 3, 22). 

Megértesz? – Imre atya írása Stuttgartból

Ne siess addig azt mondani nekem: „Megértelek!”, amíg nem jártál a cipőmben. Nem tudhatod, hogy engem mi bánt, mi nyomaszt, mi esik nehezemre, vagy mit hordozok könnyedén…

Ne siess addig azt mondani nekem: „Ismerem nehézségeidet!”, amíg életem útján nem kísértél el egy darabon. Nem tudhatod, hogy milyen megerőltető és fárasztó annak egy-egy szakasza, és hogy hány cipőt koptattam már el rajta…

Ne siess addig azt mondani nekem: „Tudom, mit érzel!”, amíg cipőmet csak kívülről láttad. A külső csupán azt mutatja, hogy van-e vagy nincs ízlésem. A belső életemről viszont egy szót sem árul el…

Viselnéd csak pár órára cipőmet, akkor többet tudnál rólam.

Akkor talán átéreznéd, hogy miért olyan lejárt, miért olyan kopott és szakadozott. Akkor talán megtudnád, hogy hol mindenütt jártam már életem folyamán.

Ha meg akarsz ismerni, bújj bele cipőmbe. Az majd mesél neked múltamról és jelenemről, sikereimről és kudarcaimról, életem csillagóráiról és siralomvölgyeiről.

Az majd minden titkot elmond neked rólam…

Akkor majd mondhatod nekem – és szavaid őszintébben fognak csengeni! – „Most már megértelek, ismerem nehézségeidet, tudom, mit érzel!”

Stuttgart, 2019. január 9.

Imre atya

Forrás: stuttgarti-katolikusok.de

PÁPALÁTOGATÁS ÉS PÜNKÖSDI BÚCSÚ CSÍKSOMLYÓN A HIVATÁSOK ÉVÉBEN

A csíksomlyói ferencesek sajtóközleménye

Amint azt 2019. január 11-én délben Alessandro Gisotti, a Szentszéki Sajtóiroda ideiglenes igazgatója közzétette: „Őszentsége, Ferenc pápa, elfogadva Románia elnökének, az állami hatóságoknak és a romániai katolikus egyháznak a meghívását, apostoli látogatást tesz az országban május 31-től június 2-ig azzal a céllal, hogy meglátogassa Bukarest, Jászvásár és Balázsfalva városait, valamint a csíksomlyói Szűz Mária-kegyhelyet. A programot a megfelelő időben közzéteszik.”

A Szentszék és a Gyulafehérvári Főegyházmegye híradása nyomán közöljük, hogy Ferenc pápa csíksomlyói látogatására 2019. június 1-jén kerül sor, amelynek a főegyházmegyei koordinátora ft. Sajgó Balázs, a Caritas lelkiigazgatója, a liturgiáért felelős megbízott Urbán János P. Erik OFM érseki helynök, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója, a médiafelelős pedig ft. dr. Oláh Zoltán intézetigazgató, teológiai tanár, kanonok lesz.

Ferenc pápa csíksomlyói látogatásának részletes programját a romániai látogatás programjának megjelenése nyomán, későbbi időpontban közöljük.

A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a hivatások éve van. Ennek jegyében kerül sor 2019. június 7–10. között a csíksomlyói pünkösdi búcsúra, amelynek a mottója: „Íme, az Úr szolgálóleánya” (Lk 1,38).

A búcsú liturgikus programja a következő:

• Június 7-én, pénteken az este 7 órától kezdődő szentmise nyitja meg a csíksomlyói pünkösdi zarándoklatot. A szentmisét követően a kegytemplomban egész éjszakán át tartó virrasztás lesz.

• Június 8-án, szombaton reggel 7-kor és 8-kor, valamint este 7 órakor lesznek szentmisék a kegytemplomban. A papságot, a búcsú szimbólumának tekintett labarumot és a pápai kisbazilika-jelvényt kísérő kordon délelőtt fél 11-kor indul a kegytemplom előtti térről az ünnepi szentmise helyszínére, a Kis- és a Nagysomlyó hegyek közötti nyeregbe a Hármashalom oltárhoz, ahol az ünnepi búcsús szentmise délután fél 1-kor kezdődik.

• Június 9-én, vasárnap, pünkösd ünnepén a kegytemplomban reggel 7-kor és 8-kor, délelőtt fél 11-kor és este 7-kor lesznek szentmisék.

• Június 10-én, hétfőn, pünkösd másodnapján reggel 8-kor, délelőtt 11-kor és este 7 órakor lesznek szentmisék a kegytemplomban.

Ugyanabból a fából…- Imre atya írása Stuttgartból

A pásztorok, kezdte nagyanyám karácsonyi meséjét, nagy örömmel tértek vissza a betlehemi istállótól. Egész úton hazafelé élményeikről beszélgettek:
         Láttad a kisgyermeket, milyen virgonc volt? – kezdte az egyik.
         Még mosolygott is, mintha… – toldotta meg a másik.
         És az édesanyja milyen szép volt… – így a harmadik.
         József azonban nagyon szomorkodott. Mikor kérdeztem, azt mondta nekem: szomorú, nem csak azért, mert hideg van és fél, hogy megfázik a gyermek és édesanyja, de a jászol is annyira szuvas és  korhadt, hogy attól lehet félni, szétesik. Ő ácsolna egy újat, ha lenne fája… – sajgott fel a szó az öreg pásztorban.
         Mit tehetnénk? Honnan szerezzünk fát? – kérdezte a kisbojtár.
       
    Emlékeztek, innen egy jó órányi járóföldre, Jeruzsálemhez közel, a Köves patak partján áll egy magányos öreg cédrusfa – ütött homlokára a legidősebb pásztor. Nekem nincs már annyi jártányi erőm, hogy oda elmenjek és elhozzam két nagy ágát, de nektek, Ámosz és Jákob igen. Induljatok azonnal!
A két fiatalabb pásztor útrakelt. Fenn az égen szépen mosolygott a telihold és sziporkáztak a csillagok, fényükkel beragyogva útjukat. Eleinte még élénken beszélgettek, egy darab után azonban mindegyikük gondolataiba merült, s miután hallgattak egy sort, akkor vették észre, hogy milyen mély csend ereszkedett a földre. Máskor csak úgy vonítottak és üvöltöttek a farkasok, a kutyák pedig ugatásukkal válaszoltak nekik. Ezen az éjszakán azonban szokatlan, békés csend ereszkedett a vidékre.
Végre odaértek a patakhoz. Már messziről feltűnt nekik a magányos cédrus körvonala. Amikor mellette megálltak, megilletődtek.
          Milyen szép! – törte meg a csendet Ámosz.
          Királyi, fönséges! – csodálta meg a cédrust Jákob is.
          Vajon nem okozunk neki fájdalmat, ha ezt a két alsó vastag ágat levágjuk róla?
         Ekkor mintha szél kapott volna bele a fa nagy koronájába, az öreg cédrus földig hajolt és megszólalt:
          Nem, nem okoztok fájdalmat nekem. Szívesen adom oda két nagy alsó ágamat. Hadd csináljon belőle József egy új jászlat a ma született Megváltónak. Amit ugyanis neki ad az ember, mondja egy ősrégi jövendölés, azt százszorosan vissza fogja kapni majd tőle. Rajta, vágjátok le ágaimat és vigyétek el  Betlehembe.
Ámosz és Jákob majdnem elaléltak a csodálkozástól.  Milyen éjszaka ez, hogy még a fák is beszélnek? De mivel az idő gyorsan iramlott, igyekezniük kellett. Levágták hát a  cédrus két alsó ágát, vállukra vették és útnak indultak.
          Köszöntsétek a kis Jézust a nevemben! – búgta még mély hangján utánuk a fa.

Már hajnalodott, amikor Ámosz és Jákob visszaértek az istállóhoz. József mintha már várta volna őket. Látszott rajta, hogy a gondoktól egész éjszaka le sem hunyta a szemét. Szívélyesen megköszönte nekik jóságukat, majd előhozta szekercéjét és lázas munkába fogott. Csak úgy repültek a szilánkok és a forgácsdarabok. Egy félóra sem telt belé, és már készen is volt az új jászol. Míg reggel Mária kissé rendbeszedte magát és megszoptatta a kisdedet, József fel is állította a réginek a helyére, s a kis Jézust rögvest bele is fektették. Az pedig békésen elaludt. Álmában mosolygott, így köszönve meg a cédrus jóságát…

Harminc év telt el az első Karácsony óta – folytatta nagyanyám. A betlehemi Kisdedből híres tanítómester lett. Tanítványaival járta Izraelt, hirdette Isten Országának az örömhírét és minden betegséget meggyógyított a nép körében. A főpapok és az írástudók azonban folyton az életére törtek. Nem csak a szép tanítása miatt, még csak azért sem, mert betegeket gyógyított, hanem mert Isten Fiának mondta magát. Az is volt, de ők nem tudták ezt tőle elfogadni.

Egy éjszaka, éppen Húsvét előtti csütörtök volt, elfogták. Halálra ítélték. Egy szörnyű halálnemet gondoltak ki számára: keresztre feszítik! Nem is egy akár milyen keresztre, hanem egy nagyon nagyra és nehézre, amelyet majd neki kell hordoznia ki a kivégző helyre.

Igen ám, de hol van egy ilyen nagy fa? A rómaiak már mind kivágták őket. Jeruzsálem is olyan nagy várossá dagadt, hogy az építkezés minden fát felemésztett.

Ekkor a főpap egyik szolgájának eszébe jutott valami.

– Én tudok egy hatalmas nagy fát. Egy öreg cédrus. Talán már százéves is lehet, ha nem több! Ott áll az egyik eldugott, félreeső völgyben a Köves patak partján. Törzse gicsirtes-göcsörtös, csúnya sebek éktelenkednek a két oldalán. Valakik levágták a két szép alsó ágát. Már senkinek nem kell, mert semmire sem jó, de arra jó lesz, hogy ennek a názáretinek egy nagy keresztet ácsoljunk belőle.

          Menjetek el gyorsan – adta ki a parancsot a főpap, és vágjátok ki azt az öreg, nagy cédrust!

Úgy is lett. A szolgák elmentek, kivágták az öreg cédrust, és abból ácsolták meg az Úr Jézusnak a keresztfáját. Amikor vállára tették, Ő felismerte és megsimogatta göcsörtös törzsét.

Így történt, hogy Jézusunk jászolát is és keresztjét is ugyanabból a cédrusfából ácsolták! – fejezte be nagyanyám.

Én tudtam, hogy igaza van, mert ő minden történetet ismert…

Azt viszont akkor még nem tudtam, hogy miért kellett ennek így történnie?

Ma már tudom.

Jézus Urunk azért jött a földre, azért született és azért halt meg a kereszten, hogy örömömben és bánatomban is mindig velem legyen!

Nekünk, tanítványainak pedig nem elég örvendeznünk az Ő születésén, hanem tanúságot kell tennünk az Ő irántunk való, kereszthalálba menő szeretetéről is! Erre emlékeztet jászla és keresztje.

Testvér, ezekkel a gondolatokkal kívánok Neked szeretetteljes Karácsonyi Ünnepeket!

Stuttgart, 2018. december 27.

Imre atya 

Forrás:https://www.stuttgarti-katolikusok.de

Kányádi Sándor: Csendes pohárköszöntő újév reggelén

Képek a karácsonyi templomdíszítésről, ferences templom betlehemeséről és a…

A többi kép ide kattintva látható.