Oldalak

szombat, augusztus 04, 2018

"Figyelmeztetlek titeket az Úrban, ne éljetek úgy, mint a pogányok..." – Évközi 18. vasárnap

A mai evangéliumi szakaszt, szokás szerint egy ószövetségi olvasmány vezeti be, mely a választott nép pusztai vándorlása idején felszínre került zúgolódásáról szól. Mivel nincs se vizük, se élelmük, visszasírják az egyiptomi életet, a rabszolgaság idei húsos fazekakat. Féktelen zúgolódásuk ellenére az Úr ismét közbelép: „Nézd, én kenyeret hullatok nektek az égből”(Kiv 16,2-4) – mondja Mózesnek. A táborra reggel manna hull, este pedig hús, fürjek, ami elegendő mindenki számára.
Valahogy, ilyenek vagyunk mi emberek, mihelyt nehézségbe ütközünk, azonnal zúgolódni kezdünk a Gondviselő Isten ellen, és visszasírjuk, a múltat, mindegy, hogy milyen volt az. Így tett Isten ószövetségi népe és így tesz az új is, felejtve, mily sok jótéteménnyel halmozta el Isten és megmutatva, milyen szegényes a hite, milyen elégtelen a hitünk.
Ezért mondja Szent Pál a szentleckében: „Figyelmeztetlek titeket az Úrban, ne éljetek úgy, mint a pogányok, akik hiúságon járatják az eszüket... Ti nem ezt tanultátok Krisztustól” (Ef 4,17. 20; 2.). Annak az esze jár hiúságon, aki zúgolódik a Gondviselés ellen, visszasírja az ideig tartó jólétet, s az élet nehézségei közepette nem bízik Istenben, mert Istent nem Istenért, hanem saját önző érdekeiért keresi.
Hasonló hibák miatt tesz Jézus szemrehányást a tömegnek, amely a kenyérszaporítás után a tó túlsó partjára követte: „Nem azért kerestek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. De ne romlandó ételért fáradozzatok, hanem olyanért, ami megmarad az örök életre” (Jn 6, 26—27).
Szent Ágoston, Hippó nagy püspöke ezzel kapcsolatosan mondja: „Mily sokan keresik Jézust ideig tartó előnyökért!... Nehéz Jézust csak Jézusért keresni”. Vagy egy más helyen ezt a megdöbbentő kijelentést teszi: „Sokan tartoznak az egyházhoz, akik nem tartoznak az Istenhez, és sokan tartoznak Istenhez, akik nem tartoznak az egyházhoz. ” Ez nem új keletű dolog, Ágoston csupán azt írja le, mi van akkor, ha mi Istent ki akarjuk sajátítani.
A kihívás így szól: cselekedni, ahogy Jézus cselekedett, és örömmel elfogadni a valóságot ebben a mulandó világban. Ám valahányszor ezt tesszük, mindig meg kell fizetnünk az árát, mert akkor nem lehetünk vasárnapi keresztények és hétköznapi pogányok, mert akkor ízig-vérig krisztusi módon kell élnünk, vasárnap és hétköznap egyaránt.
Jézus legkeményebb szavait a képmutatókhoz, a farizeusokhoz intézi, majd pedig azokhoz, akik elsősorban a vagyonukkal vannak eltelve és elfoglalva. Azt mondja: három dolog van, ami bennünket távol tart attól, hogy felismerjük, és magunkra vegyük Isten uralmát, akaratát: a hatalom, a hírnév és a birtoklás.
Az evangéliumokból tudjuk, hogy amikor ezt, a magukat rendes, becsületes, vallásos embereknek tartóknak mondta, nagy volt a felhördülés. Az Úr Jézust, hitetlennek, a törvény ellenségének és végül az ördög cimborájának nevezték, - mert sok mindenük volt, amihez tíz körömmel ragaszkodtak.
Hibás az olyan vallásosság, amely azt imádkozza, hogy „Jöjjön el a Te országod” miközben nem teszi hozzá, hogy „az én országom helyébe”! Mi, keresztények olykor mind a kettőt szeretnénk. Legyen Jézus a mi Urunk, de mi is hadd maradjunk a trónon és élhessük a saját bejáratú kényelmes, áldozat mentes keresztény életet.
Krisztust, Isten követét leborulva imádjuk, de az üzenetére már nem vagyunk kíváncsiak, tanításának legnagyobb részét sose vettük, vesszük komolyan, éppen ezért mindnyájan rászorulunk a megtérésre, a feltétel nélküli megújulásra.
Richard Rohr, az amerikai ferences atya, lelki író mondja ezzel kapcsolatosan, hogy még kicsik vagyunk, éretlenek, Isten túl nagy a számunkra, és készségünk az evangélium befogadására csak évszázadonként nő egy-egy évnyit. Ez jelképesen azt jelenti, hogy most töltöttük be a huszadik évünket és léptünk a huszonegyedikbe. Most jutottunk el odáig, hogy fiatal felnőttként hagyjuk az evangéliumot hozzánk szólni. Jézus egyértelműen beszél a szegénységről és arról, hogy nekünk ezen a világon egyszerű életet kell élnünk, Istenben bízva, nem a saját erőnkben, az általunk birtokolt anyagiakban és nem is a fegyvereinkben.
Ne feledjük, Isten nem ígért nekünk biztonságot ebben a világban. Ő igazságot és békét ígért a szívekben. Viszont az Ő igazságát és békéjét csak úgy tudjuk befogadni, ha szakítunk a hazugságtól való függőséggel. Azok az emberek, akiknek nincs vesztenivalójuk, nincs, amit védeniük kell, sem az önmagukról megfestett képet, sem a jó hírnevüket, sem a világnézetüket, alapelveiket, sem a becsületüket, akik sokat szenvedtek, akiket megnyomorítottak, vagy akiket elnyomtak, előnyben vannak velünk szemben.
A szépek, a jók, az egészségesek, az erősek, az anyagilag bebiztosítottak, az önteltek és igazak nehezebb helyzetben vannak, mert úgy gondolják, hogy nekik nincs szükségük Krisztusra, nincs szükségük megtérésre.
Figyeljük csak meg, milyen veszélyes hinni az evangéliumban, és hogy miért mondta Jézus, hogy „a világ gyűlölni fog titeket!” (Jn 15,19).
Hát gyűlöl minket a világ amiatt, hogy komolyan vesszük Krisztus tanítását? - kérdezem -, és kérdeznünk kell mindnyájunknak önmagunktól. Hát nem ugyanazt a játékot játsszuk, mint ők? Nem ugyanarra a valóságra építjük fel az életünket, mint mindenki más: hatalomra, hírnévre és birtoklásra?
Most, hogy „húszévesek lettünk”, Rohr szavaival élve, megértünk arra, hogy az evangélium lényegi mondanivalójára figyeljünk: az emberi közösség, a politika, az erőszakmentesség, az ellenség szeretetének kérdéseire, valamint arra, hogy miként lehet ebben a világban, lélekben szegény és egyszerű életet élni. Jézus mindig egyértelműen beszélt ezekről a dolgokról.

Ha mi már ezen a világon Isten Országának a valóságát éljük, akkor a régi világ elévült, nincs értelme többé. Akkor nem építhetjük az életünket hazugságra, nem építhetjük elnyomásra, és nem építhetjük faragott képekre. De az igazságra kell építeni: arra az igazságra, hogy akik Jézushoz mennek, azok többé nem éheznek, és akik benne hisznek, soha nem szomjaznak.
Azonban, az Úr Jézus önzetlen keresése hitet feltételez. A zsidókkal folytatott vitában Jézus pontosan ezt hangsúlyozza: „Az tetszik Istennek, ha hisztek abban, akit küldött” (Jn 6, 29).
Az első és legfontosabb tett, amit Isten az embertől megkövetel, hogy higgyen benne, abban, amit Isten érte Jézus Krisztusban tett és tesz. Csak az tud teljes bizalommal Istenhez menni és teljesen megváltó tevékenységére hagyatkozni, aki hiszi, hogy Jézus Isten Fia, akit Isten azért küldött, hogy üdvözítse a világot.
A hallgatóság, akikből hiányzik ez a hit, az égből hulló mannához hasonló csodajeleket követelnek Jézustól. Jézus pedig azon fáradozik, hogy gondolataikat magasabb lelki szintre emelje, azért helyreigazítja őket: „Nem Mózes adott nektek kenyeret az égből, hanem Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az az Isten kenyere, aki alászállt a mennyből és életet ad a világnak” (6, 32—33).
A hallgatok nem értik Jézus szavait, ezért még mindig az anyagi ételre hivatkoznak, s talán abban remélve, hogy folytatódik a kenyérszaporítás csodája, ezt mondják: „Urunk, adj nekünk mindig ebből a kenyérből”.
Ugyanez a gondolkodásmód és válasz jellemezte a szamariai asszonyt Jákob kútjánál is, aki az anyagi vízre gondolva ezt mondta Jézusnak: „Uram, adj nekem ilyen vizet” (Jn 4, 15). Jézus, amint korábban az asszonnyal, úgy most a zsidókkal is szavai igazi jelentését akarja megértetni. A zsidókhoz is olyan szavakkal fordul, mint az asszonyhoz: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha” (Jn 6, 35).

Félremagyarázásra többé nincs lehetőség: az élet kenyere, az Isten kenyere, aki azért szállt le a mennyből, hogy életét adja a világért: Jézus Krisztus. Aki hozzá megy, pontosabban, aki hozzá jön, és belőle táplálkozik – szavából és az Eucharisztiából, azaz Testéből és Véréből – és ezt eleven hittel teszi, többé nem éhezik, és többé nem szomjazik.
Természetesen ez az igazság, csak akkor válik életünkben valósággá, ha a kenyérszaporítást élvező, s utána a Jézust a csodáért kereső emberekkel ellentétben, Jézust magért Jézusért keressük, minden hátsó gondolat és szándék nélkül.

Nincsenek megjegyzések: