A Szent Család ünnepe, amelyet a liturgia a karácsonyi ünnepkörben helyez el, kiemeli, hogy Isten egy hús-vér családba akart születni, és ugyanolyan életet élt, mint mi. Máriának és Józsefnek szülőként hasonló gondjai voltak, mint nekünk: Mit adjak holnap enni a családomnak? Lesz-e munkám a jövő hónapban is? Beteg a gyermek, jaj, mi lesz? És a hétköznapok örömei is pont ugyanazok voltak számukra, mint számunkra. Igen, kiemeli a liturgia, hogy a világba lépő Isten Fia, mint minden más ember, egy kis családi közösségbe akart beilleszkedni, és még ha Mária és József helyzete egészen sajátos volt is vele kapcsolatban, családja egészen kivételes volt a maga nemében.
Isten Fia, amikor emberré lett, a mindenki által járt utat akarta követni: hazát és földi családot akart magának. Ez az utóbbi annyira egyszerű, hogy külsőleg semmiben sem különbözött a többi, egyszerű izraelita családtól.
A Szent Család életéből az evangéliumok mégis elmondanak néhány olyan eseményt, olyan történetet, amelyek fényt vetnek e család egyedülálló lelki természetére.
A mai evangéliumi szakaszban olvastuk, hogy negyven nappal a születés után Mária és József felmentek a jeruzsálemi templomba, „hogy bemutassák az Úrnak, ahogy az Úr törvényében elő van írva” (Lk 2, 22-23). A Szentlélek indítására az agg Simeon a gyermekben felismerte „az Úr Felkentjét… karjába vette és áldotta Istent”, aztán az anyához fordulva, miután beszélt neki fia küldetéséről, ezt mondta: „a te lelkedet tőr járja át” (Lk 2, 35).
Mária és József, amikor Jézust bemutatták a templomban, a törvény előírásának megtartásán túl minden bizonnyal megújították Istennek való teljes odaadottságukat is. Pontosan Simeon szavai bizonyítják, hogy Isten elfogadta ezt a felajánlást. Ennek jele a „tőr”, azaz a szenvedés, ami majd lépéseiket kíséri, és amely által részt vesznek a Fiú küldetésében.
A két szent jegyes ezzel a lelkülettel öleli majd át nem könnyű életük minden megpróbáltatását: az Egyiptomba való váratlan menekülés viszontagságait, az idegen földön való megtelepedés bizonytalanságát, a kemény munkával járó fáradságot, a szegény élettel járó nélkülözéseket és később a jeruzsálemi zarándoklat alkalmával elveszített fiú miatti aggodalmat.
Jézus maga magyarázza meg nekik szenvedésük mély értelmét: „Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell fáradoznom?” (Lk 2,49). Ekkor értik meg, hogy Jézus elsősorban nem hozzájuk, hanem mennyei Atyjához tartozik.
Mária és József azt a feladatot kapták, hogy felneveljék az Atyától rábízott küldetés teljesítésére. Ez a helyzet maximális önzetlenséget kíván meg tőlük, életüket pedig Istennek szóló teljes szolgálattá teszi, amelynek során bensőségesen együttműködnek fiúk üdvözítő művében.
Eközben, állapítja meg az Evangélium, miután visszatértek Názáretbe, Jézus „engedelmeskedett nekik… És gyarapodott bölcsességben, korban s Isten és emberek előtti kedvességben”(Lk 2,51-52).
Ez az értékes megjegyzés, jelzi, hogyan kellene ma is növekedniük a gyermekeknek a keresztény szülők szeme láttára.
Az Egyház a Szent Családot példaképül állítja a keresztény családok elé. Miben lehet példakép a mai család számára?
Mindenekelőtt abban, hogy a Szent Családban Isten elsőbbségét ismerik el. A názáreti házban Isten áll mindig az első helyen, minden neki van alárendelve. A család tagjai semmit sem akarnak, semmit sem tesznek az Isten akarat ellenére. A szenvedést mély hittel karolják át, a körülményekben mindig az isteni terv megvalósulását látják, akkor is, ha ez számukra misztérium, azaz titok marad. Az összhangot, a családi békét a legkegyetlenebb és keményebb események sem tudják megzavarni, hiszen mindent Isten szemszögéből értelmeznek, szeretetüknek mindig Jézus a központja. Mária és József, elfeledkezve önmagukról, és egész lényükkel társulva Jézus küldetéséhez, mindig az ő mágneses terében élnek.
Amikor egy család életét ilyen elvek ihletik, az egész élet nagyon rendezetten folyik: az Isten és a törvény iránti engedelmesség nevében a gyermekek tisztelik szüleiket, ezek pedig kölcsönösen szeretik és megértik egymást, szeretik gyermekeiket, s Isten rájuk vonatkozó jogait tiszteletben tartva nevelik őket.
A mai ünnep olvasmányai két igen fontos pontot emelnek ki ezzel kapcsolatosan.
Az első olvasmány Sirák fia könyvéből, a gyermekeknek a szülők iránti kötelességéről beszél: „Isten az apát többre nézi gyermekeinél… Aki tiszteli apját, levezekli bűneit, aki becsüli anyját, az kincset gyűjt magának. Fiam, legyen gondod elaggott apádra, és ne szomorítsd meg élete egy napján se” (3, 2-3. 12).
Ezek az ősi alapelvek jól kiegészítik a szülők iránti tiszteletről szóló negyedik parancsolatot. A századok múltával is kétségtelenül megtartják időszerűségüket. Érdemes ezen imában elgondolkodnunk.
A második pontra szent Pál mutat rá a kolosszeiekhez irt leveléből vett szentleckében. Arról a kölcsönös szeretetről van szó, amelynek eszményi közösségé kell tennie a keresztény családot. „Testvérek, öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és türelmet. Viseljétek el egymást és bocsássatok meg egymásnak… Legfőként pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke.” Az apostol a szentleckében arra is kitér, hogy hogyan valósítható meg a családi életben a szeretet: úgy hogyha a házastársak kölcsönösen gyakorolják az engedelmességet, ha előzékenyek egymással szemben és nem durváskodnak, ha a gyerekek szót fogadnak szüleiknek, és ha a szülök, nem keserítik meg gyermekeik életét (3,12-21).
Igen, sokkal örömtelibb és boldogabb lenne minden család élete, ha megfontolnák az apostol szavait, ha mindig és mindent az Úr Jézus nevében tennének, ha Jézus irányítaná szavaikat, cselekedeteiket. Akkor egészen biztos, hogy nem lenének titkos utak, megcsalt házastársak és elhagyott gyermekek.
Ha a családi élet nem a keresztény szeretetre épül, akkor igencsak nehéz kitartani a szívek összhangjában és egységében. Ha megvan a kölcsönös szeretet, ha őszinte szeretettel vannak egymás iránt a család tagjai, akkor mindenen felül lehet emelkedni és mindent el lehet fogadni, ha viszont ez a kölcsönös szeretet kihűl, minden hihetetlenül nehézzé válik. Az egyetlen tartós szeretet pedig – a családban lehetséges nézeteltérések ellenére is – az Isten Szeretetére alapozott szeretet.
Befejezésül, az elmondottak alapján, hadd tegyük fel a költői kérdést, amely különösen is időszerű ma, az év utolsó napján, a férjnek és feleségnek, a szülőnek és gyermeknek egyaránt: Követi-e a Szent Család példáját a mai keresztény család? Ma, amikor a családi élet erényei az evilági ember szemében nevetségesnek tűnnek. Hűség, szeretet, szolgálat, engedelmesség, gyermekáldás, mind kikacagott, lemosolygott szavak. De mindannyian látjuk és tapasztaljuk, hogy a kacaj nyomában mérhetetlen szenvedés és könnyek árja folyik.
Ezért kérjük a szentmise bevezető könyörgésének szavaival:
Istenünk, te ragyogó példaképnek állítottad elénk a Szent Családot. Segíts, hogy nyomukban járjunk, gyakoroljuk a családi élet erényeit, mindig egyek maradjunk a szeretetben, és így valóban rátaláljanak az igazi boldogság útjára és majd egykor atyai házadban örvendezhessünk örök jutalmadnak.
