A mai Evangéliumban négyszer szólít fel a mi Urunk, hogy ne aggodalmaskodjunk. „Ne aggódjatok életetek miatt…” (Mt 6,25), és a továbbiak csak ezt a gondolatot mélyítik el és próbálják érthetőbbé tenni. Eszerint a mai evangéliumi szakasz kulcsmondata, Szent János evangélista megfogalmazásában így hangzik: „Ne legyen nyugtalan a szívetek!” (Jn 14,1)
A mai pszichológia tudományosan is kimutatta, hogy az aggódás, az állandó lelki nyugtalanság, békétlenség nem hogy „nem hosszabbítja meg egyetlen arasszal se az életet”, de épp ellenkezőleg: nagyon sokat rövidít rajta.
Az aggodalmaskodás, a túlzott aggódás megakadályoz a cselekvésben, terméketlenné teszi próbálkozásainkat, vissza fog a tenni akarásban, sőt rombolja a személyiségünket - hosszú távon pedig megbontja a test és lélek egységét, képes pszichoszomatikus zavarokat okozni, azaz testi betegséget produkálni…
„Ne aggódjatok…” Kinek ne tetszenék ez a felszólítás? Ki ne vonzódnék ehhez az isteni Bátorítóhoz? S nem az-e a modern igehirdető, aki ahelyett, hogy súlyos kötelességeinkre figyelmeztetne, az örömhír vigasztaló szavaival vonz? Nem arra van-e szüksége a mai kor keresztényének, hogy feloldják félelmeit, eloszlassák aggodalmait?
Vigyázzunk ezzel a gondolatmenettel. Az aggodalom eloszlatása még nem minden, egyébként sem sikerülhet huzamosabb időn át, csak ha szilárd kapaszkodót is tudunk nyújtani hozzá.
Az Úr Jézus nem éri be azzal, hogy nyugtatgatja szorongó lelkünket. Ő megadja félelmeink feloldásának alapját is, amikor felhívja a figyelmet a teremtő Isten titokzatos gondviselésére, mely túlmutat ennek a földi életnek a láthatárán. Jó tudni, hogy egy gondoskodó, apaként a szerető Isten vigyáz ránk.
Vigyázat, Jézus evangéliumi mondatait olvasva olyan "laza, hippi" mentalitást, gondolkodásmódot vélünk fölfedezni – ami teljes mértékben száműzni látszik az előrelátást, a jövőről való gondoskodást. Hogy ez mennyire nem így van, arról tanúskodnak a példabeszédei, amelyekben az előrelátás hiányát elmarasztalja. Gondoljunk csak a házát homokra építő emberre, a tartalék olaj nélkül lakodalomba induló balga lányokra, vagy a talentumát elásó szolga esetére!
Nem arról van szó tehát, hogy ne törődjünk a megélhetésünkkel, ne vessünk és arassunk, ne szőjünk és készítsünk ruhát! Sokkal inkább arra kell figyelnünk, hogy aki mániákusan "rácsavarodik" a pénzre, aki élete fő céljának az evilági, anyagi értékeket tartja, az egyszerűen képtelen lesz igazán komolyan foglalkozni Istennel: az üdvösségre vivő dolgokkal – embertársai szolgálatával és az Istenre figyeléssel – imával, vasárnapi szentmisével, a szentgyónással, szentáldozással, a nagyböjti, adventi időszak katolikus módon való megtartásával: böjttel, zajos mulatságtól való tartózkodással…
Nem az előrelátást, a munkát kicsinyli le Jézus, csak a helyes fontossági sorrendet igyekszik a fejünkbe verni.
Végül is ki a csudát érdekel, hogy ha ég a ház, akkor bent marad sok, egyébként hasznos és fontos dolog, melyekért pénzt és fáradságot áldoztunk – ha közben a gyerekünket mentjük ki? Nincs az a munka, nincs az a pénz, ami fontosabb lehetne Istennél.
„Nem szolgálhattok az Istennek is, a Mammonnak is”.
Rendkívül fontos, hogy megalkuvás nélkül Isten mellet döntsünk, és csak Őt szolgáljuk, teljesen ráhagyatkozva üdvösségtervére. Azonban éppen a pénz nehezíti meg, hogy fenntartás nélkül Istent válasszuk.
A pénz gyakran hazug és erőszakos módon uralkodik életünkben. A pénz miatt családok és nemzetek hadakoznak, perelnek egymással; a pénzért feláldozzák a gyengéket vagy akár egész nemzeteket. Világunk felcserélte a vallás gyámságát a pénz zsarnokságával.
Ezért fontos Jézus figyelmeztetése, hogy felfigyeljünk rá: igazából kinek szolgálunk a szürke hétköznapok közepette, a mindennapi életben? Legfőbb ideje, hogy uralmunk alá hajtsuk a dolgokat, mielőtt azok uralkodnak el rajtunk. Ideje, hogy lerázzuk a mammon láncait és szabadon ahhoz kössük, arra bízzuk magunkat, Aki soha nem múlik el és soha nem változik. Ideje arra hagyatkoznunk, Aki nem hagy el minket.
Az Úr Jézus azt is tanítja, hogy szívünk megnyugvásához nem elég tudnunk arról, hogy Isten gondunkat viseli, hanem radikális döntést kell hoznunk életünkben: teljes szívvel az Úrnak szolgálni, és mindenekelőtt keresni az Isten országát és annak igazságát. Hiszen éppen a megosztott, kettéhasadt szív termeli ki magából az újabb és újabb kételyeket, félelmeket, szorongást, lelki nyugtalanságot.
A pénz gyakran csaknem áthatolhatatlan akadály lehet az Isten és az ember közötti kapcsolatban. Életünkben mégsem mellőzhetjük. Hogyan kell úgy használnunk, hogy ne legyünk rabszolgái?
A pénz, eszköz kell, hogy legyen, amit arra használunk, hogy Istennel együtt beteljesedésre vigyük a világot és a teremtést. Ezért Jézus elég határozottan figyelmeztet, hogy „A mennyben gyűjtsetek kincset, ahol nem rágja moly és nem marja rozsda, s ahol nem törnek be és nem lopják el a tolvajok!” (Mt 6,20), mert ezek sokkal fontosabbak, mint azok, amelyeket itt a földön gyűjtenénk, és idővel "megrágná a moly és elemésztené a rozsda".
Isten ajánlata és hitünk kihívása, hogy az élet bizonytalansága közepet biztonságban éljünk Istennel, Istennél és az ezer apró, hétköznapi gondot felcseréljük az egyetlen, Isten országáért és annak igazságáért való aggódással.
XVI. Benedek pápa mondotta egy alkalommal: „A gondviselésbe vetett hit nem ment fel a méltóságteljes életért folytatott küzdelemtől, viszont megszabadít a tárgyak iránti rendetlen vágytól és a holnaptól való félelemtől!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése