Oldalak

hétfő, július 18, 2016

Keress magadnak egy jó közösséget… Imre atya írása Stuttgartból

Capri szigetén...
A legutóbbi szentmisén ismét ott láttalak. Utána odamentem hozzád, és – mint mindig – Téged is meghívtalak a közösségünk legközelebbi rendezvényére. Újfent elhárítottad. Azt mondtad, ezúttal is sietsz, meg aztán alig ismersz valakit, nem is beszélve arról, hogy a „sok embertől“ – és pontosan ezt a kifejezést használtad – „amúgy sem kapok semmit“. „Hát nem elég, ha a szentmisén itt vagyok?“ – kérdezted egy kis éllel a hangodban.

„Szerintem többre van szükséged“ – mondtam, és a templom előtti virágágyás mellett állva a szorosan egymás mellett virító virágokra mutattam…

Valahányszor rájuk nézek, az az érzésem, mintha a virágok egyenesen keresnék egymás közelségét. Figyeled, mindegyik más és más. Van közöttük három bokor halvány törperózsa, egy illatos levendulabokor, pár kis kerti árvácska, azután amott egy évelő cickafark, egy bokor sásliliom, pár narancssárga forgácsvirág, rengeteg verbéna és hibiszkusz, nem is beszélve arról a sokról, amelynek a neve nem is jut most hirtelen eszembe, de ontja illatát… – és tetejében mindegyikre ráborul egy gyönyörű, magas akácfa hűs lombja…

Valamennyi szemmel láthatóan jól érzi magát egymás társaságában. Mindegyik megtartja a maga egyéniségét és másságát, mindegyik a maga színében pompázik, él és lélegzik, de szorosan egymás mellett… És figyeled, mintha egymásra is hajolnának… Mintha egyenesen élveznék és keresnék egymás közelségét… Miért?
Mert ösztönösen érzik, hogy egyedül nem létezhetnek: a vihar és a szél kitépné őket az anyaföldből, majd szétszórná őket a szélrózsa minden irányába. Érzik, hogy a közösség biztonságot nyújt nekik – és közösségben sokkal jobban növekedhetnek…

Ilyenek vagyunk mi, emberek is. Isten bennünket is közösségi lényeknek teremtett.
Szükségünk van egymásra ahhoz, hogy biztonságban legyünk, hogy egymást boldogítsuk, hogy egymás mellett létezzünk, lélegezzünk, örvendjünk és szomorkodjunk, – és ami talán a legfontosabb: hogy befelé növekedjünk!

Keress tehát magadnak mindig egy jó közösséget! Milyen az?

A jó közösség először is segít abban, hogy megismerd önmagad.
Az önismeret nagyon fontos ahhoz, hogy befelé növekedj, és hogy egyre értékesebb légy…
Belső növekedés nem létezik önismeret nélkül!

És honnan tudnád, hogy milyen „virág“ vagy, ha nem lennének körülötted olyanok, akik jótulajdonságaidra felnyitják a szemedet, és a rosszakat nyesegetik benned?
Honnan ismernéd meg még jobban önmagad, ha nem lennének melletted társak, akiknek tükör-szemében igazi önmagadat nézegethetnéd?
Keress tehát magadnak egy ilyen közösséget!

A jó közösség, másodszor, befogadó.
A befogadás is nagyon fontos ahhoz, hogy befelé növekedj, és hogy egyre értékesebb légy…
Belső növekedés nem létezik befogadás nélkül!

Milyen szerencsés az, aki körül olyanok vannak, akik önzetlenül, minden visszafizetés nélkül adnak neki abból, amijük van: időt, törődést, együttérzést, odafigyelést, jó szavakat…
Milyen szerencsés az, aki olyan közösséghez tartozik, amelynek tagjai szüntelenül ezt a visszhangot küldik feléje: elfogadunk olyannak, amilyen vagy. Sajátos „színeddel“, „illatoddal“ és külső és belső „szépségeddel“ együtt!
Keress tehát magadnak egy ilyen közösséget!

Végül a jó közösség támogató.
Miután benne megismerted magad és ő is elfogadott, melléd áll törekvéseidben és előmeneteledben. Segít, erősít, pártfogol, hogy terveidet és álmaidat megvalósíthasd.
A támogatás is nagyon fontos ahhoz, hogy befelé növekedj, és hogy értékesebb légy…
Belső növekedés nincs mások szerető támogatása nélkül!

Boldog az, akinek olyan társai vannak, akik „napsütésben“ és „viharban“ egyaránt mellette állnak!
Boldog az, aki olyan közösséghez tartozik, amelynek tagjai szívükön viselik az ő testi és lelki fejlődését!
Keress tehát magadnak egy ilyen közösséget!

Látod, milyen fontos – a szentmisén túl – egy jó közösség! Mert a közösség az a hely, ahol megismerheted önmagadat, amely Téged befogad, és segít abban, hogy – megtartva „színedet“, „illatodat“, egyéniségedet – belsőleg növekedj.

Szánj tehát több időt a kapcsolatokra, mert általuk növekedsz Te, és általuk növekednek mások. És ez az igazi öröm!

Ja, köszönöm, hogy mégis csak ott voltál a Kis-zarándoklatunkon…

Belsőleg növekedtem a Veled való találkozás után…

Még sok ilyen találkozást kíván Neked – és minden kedves Olvasójának,

szeretettel
Imre atya

Stuttgart, 2016. július 16.

Nincsenek megjegyzések: