Mécs Lászlónak, az egyik legnagyobb magyar papköltőnk versei közt van egy sor, mely így hangzik: "Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld." Mennyire illik ez a mai ünnepen a jó Istenre, aki Jézus megtestesülésekor az emberiség romlott természetébe a Szűzanya által beleoltotta az isteni természetet.
Gyümölcsoltó Boldogasszony, az angyali üdvözlet, illetve Urunk születésének hírüladása - ezek a mai ünnepnek a nevei. Érdekes az ünnep megnevezése a különböző kódexekben. A Müncheni kódex naptárában Máriának hirdetett napja, a szegedi eredetű Lányikódexben Testfogadó Boldogasszony, az Érdy-kódexben Asszonyunk Szűz Máriának szeplételen foganatja, a lőcsei kalendáriumban (1642) Boldogasszony fogadása, de már az 1506-ból származó Winkler-kódex naptárában és a Debreczeni-kódexben Gyümölcsoltó Boldogasszony.
Ebből az ünnepből forrásozik, pontosabban ehhez kötődik kedvenc imádságunk, az Üdvözlégy és az Úrangyala is.
Az ünnep lényege, a megtestesülés, Isten Fiának Mária szűzi méhében történt fogantatása, azaz 9 hónappal Jézus születése előtti napon, Gábor főangyal megvitte Názáretbe Máriának a megtestesülés örömhírét.
Az ünnepi szentmise litániájához Padányi Bíró Márton, veszprémi püspök följegyzése szerint hozzátartozott a leborulás szép régi magyar hagyománya, amiből mára annyi maradt meg, hogy a szentmisében, amikor a nagy Hiszekegyben a „Megtestesült a Szentlélek erejéből”, vagy a rövidebb hitvallásban: „aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától” szavakat mondjuk, térdet hajtunk. Egyébként a liturgikus előírások értelmében ezt kell tennünk Karácsonykor is.
Az imént említett, 1750-es évekből származó püspöki följegyzésben, ezt olvashatjuk: „Karácsony napján és a Szűz Mária napjain, főképpen pedig Gyümölcsoltó Boldogasszony, vagyis az Ige testesülése és fogantatása napján, a misemondó pap az isteni szolgálatban lévő több társaival együtt az oltár eleibe mégyen. Ott a legelső, legalsó grádicson éppen a földig leborul, így imádja a megtestesült Igét és az isteni kegyességnek ebben kinyilatkoztatott titkát ilyen alázatossággal tiszteli”.
Visszatérve a mai ünnep elnevezéseihez, meg kell állapítanunk, hogy sajnálatos módon annak ellenére, hogy nagyon sokat mondanak az ünnepről, még sem képesek visszaadni annak lényegét. Szép és gazdag tartalmú a magyar: Gyümölcsoltó Boldogasszony elnevezés, de nyilvánvaló, hogy március 25-e nem Mária-ünnep, bár Mária személye „kikerülhetetlen” ezen a napon.
A hivatalos megnevezés „Urunk születésének hírüladása” is csak arra utal, hogy az „Úr ünnepei” közé tartozik ez a nap, de a „hírüladás” gondolata sem fejezi ki ennek a nagy üdvtörténeti eseménynek a jelentőségét.
Nyugodtan állíthatjuk, hogy ez az ünnep a kereszténység lényegére döbbent rá bennünket. Mert a kereszténység nem valami eszmerendszer, amit az ember gondol el, vagy talál ki.
A kereszténység sokkal inkább az élő Isten tette mivelünk: az, amit ő, a kegyelem élő, háromszemélyű egy Istene megváltásunkkal, igazzá tevésünkkel ad nekünk. Minthogy azonban Isten nemcsak teremtett adományait, hanem elsősorban önmagát adja nekünk, azért a kereszténység egyszerűen az örök Isten műve, aki a Fiú, a második isteni személy megtestesülésével eljön hozzánk, és kegyelmével állandóan jelen akar lenni közöttünk és bennünk. Ezért bizony nagyon nagy hálával tartozunk Neki, az embert teremtő és üdvözíteni akaró irgalmas Istennek.
Akkor mondhatjuk magunkat kereszténynek, ha az élő Istennek ezt az adományát, magát a megváltó Fiú-Istent, Isten kegyelmi segítségével és a hit által befogadjuk, mint Mária tette az angyali üdvözlet alkalmával.
Ebben az összefüggésben Mária a keresztény vallásosságnak egy konkrét, érthető megvalósulása. Ha a tökéletes kereszténység az örök, háromszemélyű Isten Jézus Krisztusban megjelenő üdvösségének befogadása, akkor Mária "a tökéletes keresztény", mert hitével és áldott méhével, tehát testben-lélekben, vagyis egész lényével befogadta az Atya örök Igéjét.
Az Ige úgy lett emberré, hogy egy Szűz a mi emberi fajtánkból meghajlott az angyal üzenete előtt, és szívének szabadságában, teljesen ráhagyatkozva Isten akaratára így szólt: „Legyen nekem a te igéd szerint”. Isten azt akarta, hogy teremtményének ez a szabad szeretete legyen az a "kapu", amelyen át az Atya örök Igéje bevonult a világba, hogy mindörökre befogadja e világot saját életébe. Így akart e világra jönni. Ezért Mária, ez az egyszerű názáreti lány az örök Irgalom kapuja, a mennyország ajtaja – ahogy a Lorettói litánia fogalmaz –, amelyen át Isten megváltó kegyelme elért bennünket, s így újra odakapcsolhatjuk életünket Isten életéhez.
Természetesen Máriának ez a szabadsága, engedelmes hitének szava – illetve a világ beleegyezése Mária személyében saját megváltásába –, mindez maga is megint csak Isten kegyelme. Máriát az Isten kegyelme tette képessé az "igen" kimondására. Az isteni kegyelem tette őt méltóvá az istenanyaságra. Mindez mégsem jelenti azt, hogy Mária nem szabadon mondta ki igenlő válaszát. A Szent Szűz anyasága tehát Isten kegyelmének köszönhető, de a kegyelem szabadságában döntő Mária szerepe sem elhanyagolható.
Ezen az ünnepen arra is gondolunk, hogy Mária a megváltó Jézus anyja lett. Ezt a viszonyt azonban nem szabad csupán szűk testi értelemben felfogni. Mert Mária hitének szabad "igen" szavával fogadta szívébe Isten Fiát, és méhéből ajándékozta meg azzal a földi léttel, amelynek birtokában ő tagja lehetett az új emberi nemnek, s így megváltója is.
Isten Fia személyes egységben van a Máriától kapott emberi természettel, azért Mária valóban "az Úrnak Anyja"(Lk 1,43), Isten Anyja (efezusi zsinat 431). Istenanyasága hitéből fakadó valóság (Lk 1,45), tehát nemcsak biológiai folyamat. Hitének ez a következménye nem csupán magánéletére kiható esemény, hanem istenanyaság, tehát az egész üdvtörténet központi eseménye.
Ez a csodálatos anyaság, mint szabad akaratú foganás a megtestesülésben, Isten ajándékaként az ő kegyelmének befogadása a világ számára, mégpedig úgy, hogy Mária valóságos "partner" az Isten és az ember közötti nagy párbeszédben.
A Szentírás úgy állítja őt elénk, mint a szó teljes értelmében vett "asszonyt", mint második Évát és a megváltottak anyját, (Jn 19,25-27), aki a maga módján közreműködik a megváltás művében. A kereszt alatti jelenetből is látjuk, hogy ő egész életében betöltötte azt a feladatot, amely mint Jézus anyjának sajátos hivatása: az üdvösség befogadását.
Amikor ezen az ünnepen Máriát köszöntjük, akkor egyúttal, vagy még inkább dicsőítjük az embert üdvözítő Istent, és hálát mondunk Neki azért az egyetlen, mindent átfogó nagy kegyelemért, amit a megtestesülés misztériuma által az emberiségnek adott. Amikor arra gondolunk, amit Mária tett, és ami benne Isten igéje működésének eredményeképp megvalósult, akkor is magasztaljuk és áldjuk Isten kegyelmét! A "kegyelemmel teljes" erre a magasztaló hálaadásra is megtanított minket.
Gyümölcsoltó Boldogasszony, az angyali üdvözlet, illetve Urunk születésének hírüladása - ezek a mai ünnepnek a nevei. Érdekes az ünnep megnevezése a különböző kódexekben. A Müncheni kódex naptárában Máriának hirdetett napja, a szegedi eredetű Lányikódexben Testfogadó Boldogasszony, az Érdy-kódexben Asszonyunk Szűz Máriának szeplételen foganatja, a lőcsei kalendáriumban (1642) Boldogasszony fogadása, de már az 1506-ból származó Winkler-kódex naptárában és a Debreczeni-kódexben Gyümölcsoltó Boldogasszony.
Ebből az ünnepből forrásozik, pontosabban ehhez kötődik kedvenc imádságunk, az Üdvözlégy és az Úrangyala is.
Az ünnep lényege, a megtestesülés, Isten Fiának Mária szűzi méhében történt fogantatása, azaz 9 hónappal Jézus születése előtti napon, Gábor főangyal megvitte Názáretbe Máriának a megtestesülés örömhírét.
Az ünnepi szentmise litániájához Padányi Bíró Márton, veszprémi püspök följegyzése szerint hozzátartozott a leborulás szép régi magyar hagyománya, amiből mára annyi maradt meg, hogy a szentmisében, amikor a nagy Hiszekegyben a „Megtestesült a Szentlélek erejéből”, vagy a rövidebb hitvallásban: „aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától” szavakat mondjuk, térdet hajtunk. Egyébként a liturgikus előírások értelmében ezt kell tennünk Karácsonykor is.
Az imént említett, 1750-es évekből származó püspöki följegyzésben, ezt olvashatjuk: „Karácsony napján és a Szűz Mária napjain, főképpen pedig Gyümölcsoltó Boldogasszony, vagyis az Ige testesülése és fogantatása napján, a misemondó pap az isteni szolgálatban lévő több társaival együtt az oltár eleibe mégyen. Ott a legelső, legalsó grádicson éppen a földig leborul, így imádja a megtestesült Igét és az isteni kegyességnek ebben kinyilatkoztatott titkát ilyen alázatossággal tiszteli”.
Visszatérve a mai ünnep elnevezéseihez, meg kell állapítanunk, hogy sajnálatos módon annak ellenére, hogy nagyon sokat mondanak az ünnepről, még sem képesek visszaadni annak lényegét. Szép és gazdag tartalmú a magyar: Gyümölcsoltó Boldogasszony elnevezés, de nyilvánvaló, hogy március 25-e nem Mária-ünnep, bár Mária személye „kikerülhetetlen” ezen a napon.
A hivatalos megnevezés „Urunk születésének hírüladása” is csak arra utal, hogy az „Úr ünnepei” közé tartozik ez a nap, de a „hírüladás” gondolata sem fejezi ki ennek a nagy üdvtörténeti eseménynek a jelentőségét.
Nyugodtan állíthatjuk, hogy ez az ünnep a kereszténység lényegére döbbent rá bennünket. Mert a kereszténység nem valami eszmerendszer, amit az ember gondol el, vagy talál ki.
A kereszténység sokkal inkább az élő Isten tette mivelünk: az, amit ő, a kegyelem élő, háromszemélyű egy Istene megváltásunkkal, igazzá tevésünkkel ad nekünk. Minthogy azonban Isten nemcsak teremtett adományait, hanem elsősorban önmagát adja nekünk, azért a kereszténység egyszerűen az örök Isten műve, aki a Fiú, a második isteni személy megtestesülésével eljön hozzánk, és kegyelmével állandóan jelen akar lenni közöttünk és bennünk. Ezért bizony nagyon nagy hálával tartozunk Neki, az embert teremtő és üdvözíteni akaró irgalmas Istennek.
Akkor mondhatjuk magunkat kereszténynek, ha az élő Istennek ezt az adományát, magát a megváltó Fiú-Istent, Isten kegyelmi segítségével és a hit által befogadjuk, mint Mária tette az angyali üdvözlet alkalmával.
Ebben az összefüggésben Mária a keresztény vallásosságnak egy konkrét, érthető megvalósulása. Ha a tökéletes kereszténység az örök, háromszemélyű Isten Jézus Krisztusban megjelenő üdvösségének befogadása, akkor Mária "a tökéletes keresztény", mert hitével és áldott méhével, tehát testben-lélekben, vagyis egész lényével befogadta az Atya örök Igéjét.
Az Ige úgy lett emberré, hogy egy Szűz a mi emberi fajtánkból meghajlott az angyal üzenete előtt, és szívének szabadságában, teljesen ráhagyatkozva Isten akaratára így szólt: „Legyen nekem a te igéd szerint”. Isten azt akarta, hogy teremtményének ez a szabad szeretete legyen az a "kapu", amelyen át az Atya örök Igéje bevonult a világba, hogy mindörökre befogadja e világot saját életébe. Így akart e világra jönni. Ezért Mária, ez az egyszerű názáreti lány az örök Irgalom kapuja, a mennyország ajtaja – ahogy a Lorettói litánia fogalmaz –, amelyen át Isten megváltó kegyelme elért bennünket, s így újra odakapcsolhatjuk életünket Isten életéhez.
Természetesen Máriának ez a szabadsága, engedelmes hitének szava – illetve a világ beleegyezése Mária személyében saját megváltásába –, mindez maga is megint csak Isten kegyelme. Máriát az Isten kegyelme tette képessé az "igen" kimondására. Az isteni kegyelem tette őt méltóvá az istenanyaságra. Mindez mégsem jelenti azt, hogy Mária nem szabadon mondta ki igenlő válaszát. A Szent Szűz anyasága tehát Isten kegyelmének köszönhető, de a kegyelem szabadságában döntő Mária szerepe sem elhanyagolható.
Ezen az ünnepen arra is gondolunk, hogy Mária a megváltó Jézus anyja lett. Ezt a viszonyt azonban nem szabad csupán szűk testi értelemben felfogni. Mert Mária hitének szabad "igen" szavával fogadta szívébe Isten Fiát, és méhéből ajándékozta meg azzal a földi léttel, amelynek birtokában ő tagja lehetett az új emberi nemnek, s így megváltója is.
Isten Fia személyes egységben van a Máriától kapott emberi természettel, azért Mária valóban "az Úrnak Anyja"(Lk 1,43), Isten Anyja (efezusi zsinat 431). Istenanyasága hitéből fakadó valóság (Lk 1,45), tehát nemcsak biológiai folyamat. Hitének ez a következménye nem csupán magánéletére kiható esemény, hanem istenanyaság, tehát az egész üdvtörténet központi eseménye.
Ez a csodálatos anyaság, mint szabad akaratú foganás a megtestesülésben, Isten ajándékaként az ő kegyelmének befogadása a világ számára, mégpedig úgy, hogy Mária valóságos "partner" az Isten és az ember közötti nagy párbeszédben.
A Szentírás úgy állítja őt elénk, mint a szó teljes értelmében vett "asszonyt", mint második Évát és a megváltottak anyját, (Jn 19,25-27), aki a maga módján közreműködik a megváltás művében. A kereszt alatti jelenetből is látjuk, hogy ő egész életében betöltötte azt a feladatot, amely mint Jézus anyjának sajátos hivatása: az üdvösség befogadását.
Amikor ezen az ünnepen Máriát köszöntjük, akkor egyúttal, vagy még inkább dicsőítjük az embert üdvözítő Istent, és hálát mondunk Neki azért az egyetlen, mindent átfogó nagy kegyelemért, amit a megtestesülés misztériuma által az emberiségnek adott. Amikor arra gondolunk, amit Mária tett, és ami benne Isten igéje működésének eredményeképp megvalósult, akkor is magasztaljuk és áldjuk Isten kegyelmét! A "kegyelemmel teljes" erre a magasztaló hálaadásra is megtanított minket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése